Építészet és műemlékvédelem a XX. században (A 21. Országos Műemléki Konferencia Szeged, 2001)

„A" SZEKCIÓ: Műemléki értékek és inventarizáció - MAROSI ERNŐ: A MŰEMLÉKI ÉRTÉKELÉS FEJLŐDÉSE

delemben sem okvetlenül és minden áron fejlődést, magasabb szintekre, ideálisabb állapotokhoz vezető mozgási irányokat látnunk. Egy új generáció, a mindenkori jelenleg szívesen érzi magát legalábbis egy domb tetején, ahová eljutott, s ahonnan lefelé pillantva látja mindazt, amit maga mögött hagyott. Ez a pozíció azonban könnyen vezethet kétségbeeséshez is annak láttán, hogy előrehaladásunk közben régen elhagyott utakra kerülünk, régen megoldottnak vélt vagy megoldásuk előtt erővel elvetett problémákkal találjuk magunkat szemben. A műemlékekkel való bánásmód nemcsak és nem elsősorban gyakorlati tevékenység, benne nem a technológiai haladás törvényei érvényesülnek, nem a progresszió logikája uralkodik. A műemlék a társadalom emlékezetének része, önmagáról alkotott szemléletének egyik eleme. Valaha a műemlékvédelem elmélete és a művészettörténet abban hitt, hogy a régiségérték izolálható, s mintegy azzal azonosan konzerválható, ahogyan a társadalom erre a célra alapított intézményeiben, a múzeumokban gondoskodik a művészet emlékeinek elszigeteléséről. Ma nehezen tudnánk gyűlöletesebb dolgot kívánni, mint azt, hogy történelmi helyeinket éppúgy mint természetvédelmi területeinket változtassuk múzeumokká. Nem akarunk múzeumban élni, s Nietzsche óta tudatában vagyunk nemcsak az emlékezés hasznának, hanem kárának is, ezért valószínű, hogy fejlődést nem az értékekben, nem is az értékelésben vagy a műemlékvédelem változásaiban kell keresnünk, hanem a társadalom egészében, amelynek változásai, e változások tendenciái ezekben az értékekben is megjelennek. Mindez nem csökkenti a műemlékekkel foglalkozók felelősségét, amely így történelmi felelősség. Számukra a felelősség abban a feszültségben nyilvánul meg, hogy amit a múltból a jelen követelményeinek feláldoznak, eltörölnek vagy pusztulni, pusztítani engednek, az megszűnik. A feszültség és a felelősség úgy is megfogalmazható, hogy a műemlékekkel foglalkozó valamennyi szakembertől: régésztől, művészettörténésztől, építésztől és jogásztól elvárható ezen értékek világos tudata, s ezt kell kommunikálniuk a társadalommal, ezt kell képviselniük. (Az előadás felolvasásra került, mert az előadó nem tudott résztvenni a konferencián)