Építészet és műemlékvédelem a XX. században (A 21. Országos Műemléki Konferencia Szeged, 2001)
HOZZÁSZÓLÁSOK
GIMESI SZABOLCS MEGHÍVÁS Román Andrást hallgatva, az a gondolat fogalmazódott meg bennem is, ami Fejérdy Tamásban, hogy két év múlva, a következő műemléki konferencián lesz miről beszélnünk. Ezért engedjék meg, hogy az ezt követő, tehát a XXII. konferencia helyszínéül hadd ajánljam szíves figyelmükbe és a rendezők figyelmébe Sopront. Ezen ajánlatom indoklásául szeretném az alábbiakat előterjeszteni: 1977-ben ünnepelte Sopron szabad királyi várossá válásának 700. évfordulóját, és ez az évforduló nemcsak erről volt nevezetes, hanem arról is, hogy akkor volt utoljára Sopronban országos műemléki konferencia. Elég nagy önmegtartóztatás volt a város önkormányzata részéről, hogy eddig nem ajánlotta Sopront a következő konferencia helyszínéül. Most azonban én szeretném ezt megtenni. 1977-ben Sopronban az állami pénzekből megvalósított műemlékvédelmi eredményeket mutattuk be. Ennek a munkának az elismerése volt tulajdonképpen az 1975-ös Műemlékvédelmi Európa Aranyérem is. Most úgy gondolom, hogy 2003-ban azt fogjuk bemutatni a műemléki konferencia résztvevőinek, hogy egy megváltozott környezetben, megváltozott gazdasági körülmények között mi történhet a műemlékvédelem területén Sopronban. Honnan, milyen formában tudnak az érdekeltek pénzt szerezni arra, hogy egy ilyen értékeket hordozó városban a műemlékvédelemben tegyenek valamit. Szeretnénk bemutatni azt az egykori, a XIX. század végén épült kaszinó épületet, ami a soproni vár egyetlen olasz bástyája helyén épült akkoriban, és utána Magyar Művelődés Házaként működött sokáig és most ebben az évben elindult rekonstrukciója. Jövő év augusztus 20-án lesz az átadása ennek az épületnek. Az enteriőrjét sajnos az 1970-ben befejődött felújítás felszámolta, tönkretette, megváltoztatta. Valamit szeretnénk ebből visszahozni. Szeretnénk bemutatni azt is, hogy mit lehet a történelmi óváros polgárházaiból magánerővel, tehát a magántőke bevonásával csinálni, hogyan lehet revitalizálni ezeket az épületeket, amiknek jelentős része még most is szociális bérlakásként működik. Szeretnénk azt is bemutatni, hogy önkormányzati pénzekből milyen formában mit tudunk tenni a soproni vár falainak, hármas falövének megóvása és bemutatása érdekében. És még sok más olyan dolgot is, ami az itt jelenlévők és az esetleg csak Sopron nevére összegyülekezők számára érdekes lehet. Várja Önöket Sopron 2003-ban!