Építészet és műemlékvédelem a XX. században (A 21. Országos Műemléki Konferencia Szeged, 2001)

ZÁRÓ PLENÁRIS ÜLÉS - NAGY IMRE: „B" SZEKCIÓ

A következő előadó, illetve előadópáros Nóvák István és Széphegyi László volt. Kiegészítik egymást, mint mondták és arról beszéltek, hogy munkájuk­ban egymásra vannak utalva. Nóvák István Szeged helyi védett értékeiről be­szélt, Széphegyi László pedig nemcsak Csongrád megye helyi értékéről, hanem ennek a témának a mostani helyzetéről is szólt. Nóvák István szemléletesen mutatta be diaképeken, egyfajta kronológiát is érzékeltetve Szeged történetét és védett emlékeit; a középkori Szeged em­lékeit, a Várat, a Dömötör tornyot, az alsóvárosi és a felsővárosi templomot. Ez utóbbival kapcsolatban nagyon fontos pozitív fejleményt mutatott be, ne­vezetesen azt, hogy a korábban a gyevi temetőben elhanyagolt helyen lévő barokk Mária oszlopot, a Műemlékvédelmi Hivatal és az egyház támogatásával a felsővárosi templom kertjében méltó helyre helyezték. Aztán beszélt a legújabb eredményekről és hibákról; a Klauzál tér átépíté­séről, az Oskola utcai házsorról, a belvárosi Átrium-házról. A legfontosabb eredmény az, hogy a Kárász utca rendezési terve egy pályázat eredménye­ként lett kiválasztva. Ez alapján a Kárász utcával együtt egy mediterrán téregyüttes megvalósítása zajlik. Ma már majdnem kész állapotban van. A Ká­rász utcát övező házakat színdinamikai tervek alapján újítják fel. A helyi véde­lemben a rendezési tervek szerepét hangsúlyozta és bemutatta a belváros rendezési tervének egy tervlapját, hozzáfűzve, hogy a belváros egész területe helyi védettség helyett hamarosan műemléki védettségű területté lesz nyil­vánítva. A helyi védett épületek közül egy aktuális példát mutatott be, a jezsu­ita rendház épületét, amit sajátos módon az egyház le kíván bontani, és félő, hogy a helyi védelem ennek megakadályozására nem lesz elég. Reményét fejezte ki, hogy a konferencia közvetett hatására ez nem fog megtörténni. Széphegyi László, Csongrád megyei helyi értékvédelméről beszélt. Ki­emelte, hogy az eredményes értékvédelem szempontjából rendkívül fontos a területi és települési főépítészekkel kialakított jó partneri viszony. Ebből a szempontból is példaszerű Nóvák Istvánnal, Szeged főépítészével kialakított kapcsolata. Megtudtuk, hogy a megye településeinek több mint kétharmadá­ban nincs még értékvédelmi rendelet. 14 településnek van ilyen rendelete, ezek közül 4 olyan település van: Szeged, Vásárhely, Mártély és Szentes, ahol a településrendezési tervhez kötődő értékvédelmi rendeletet támogatási és finanszírozási szabályozás egészíti ki. Beszámolt arról, hogy a megyei önkor­mányzat a területfejlesztési tervhez és a megyei környezetvédelmi program készítéséhez kötődően tartja fontosnak a helyi, ezen belül a saját tulajdonú építészeti értékek védelmét. Hangsúlyozta, hogy az országosan védett tíz­ezer ötszáz műemlék és a százezres nagyságrendű helyi védelemre érdemes építészeti érték olyan sok, hogy annak védelme, megőrzése elképzelhetetlen a civil szervezetekkel való együttműködés nélkül. Ezt követően szép diaké­peken olyan példákat mutatott be, amelyek helyi védelem alatt állnak, de megérettek arra, hogy országos védettséget élvezzenek. E tekintetben a folyamatosságot érzékeltette, tehát azt, hogy ez a módszer alkalmas lehet

Next

/
Thumbnails
Contents