Építészet és műemlékvédelem a XX. században (A 21. Országos Műemléki Konferencia Szeged, 2001)

„C" SZEKCIÓ: A műemléki elvek változása a XX. században - WINKLER GÁBOR: A VÁROS, MINT MŰEMLÉK

ragoznak, gyarapodnak", rossz esetben "elhalnak". Csupa élőlényre utaló tulajdonság. A város emellett dokumentum is, maga az "élő emlékezet". Természetesen ismerünk más fontos, "emlékeztető" dokumentumokat is. Elmúlt korok kézzel fogható emlékeit őrzik a múzeumok, a gyűjtemények is. Az emlékeztetés fontos eszközei a műalkotások, az irodalom, zene és még számtalan más dolog. A város dokumentum értéke azonban azért izgalmasabb és hitelesebb, átélhetőbb és hatásosabb, mert a dokumentum térben - létező, természetes térben - jelenik meg, tehát téralkotás. A városi tér helyét a város egykori lakói keresték meg, jelölték meg épületekkel, rendezték be és alakítgatták. Minden emberöltő más és más "jelet" hagyott ebben a térben, és ezek a jelek ma is érzékelhetők: a téralkotás az esetek többségében ezért is hat ránk elemi erővel. A települések azonban soha nem maradtak meg változatlanul, "eredeti" formájukban. A település "élete" sokkal inkább a változás: az építés és a bontás. A fejlődés, változás a település legjellemzőbb tulajdonsága. A városok, falvak lakói mindig maguk döntötték el, hogy mit és mennyit tartanak meg a meglévőből - mit és hogyan kívánnak változtatni településükön. Tapasztalatunk, hogy a városok és falvak esetében ezek a döntések szinte mindig véglegesnek bizonyultak, - sokkal inkább, mint a műemlék épületeknél -, és ezek a változások általában "vissza nem fordíthatók". Ez a "visszavonhatatlanság" ugyancsak meghatározó sajátossága a településnek. A változtatás módszerei talán csak annyit módosultak, hogy egykor inkább a közmegegyezés döntött arról, hogy mit és hogyan alakítsanak, változtassanak. Ma a szerkezeti és szabályozási tervekben rögzítik e fontos döntéseket, melyek mögött szinte mindig gazdasági érdekek, egyéni törekvések - nem egyszer politikai megfontolások - rejlenek. A következő kérdésünk az, hogy miért és milyen módon "kivételes" művészeti emlék - azaz "műemlék" - a város. Megint csak Becht Rezső írását idézem, aki azt mondja, hogy a város "különleges minőség, tömörebb összhang". A város lakóinak a település otthon, az önazonosság, öntudat, harmónia, a jó közérzet, tekintély, erkölcsi súly, "presztízs" érzését nyújtja. Becht szavaival "minden ember magán hordja a kiirthatatlan anyajegyet, amivel a város egész életre megjelölte". De a város látogatói számára, az idegennek is "meglátogatni való fontos hely", felkavaró, izgalmas élmény, érdekes látvány, mely felpezsdít, szórakoztat, megihlet, ösztönöz, "megemel". Ezért látogatják a városokat több ezer éve, ezért jó a műemlék várost látogatni. Szüksége van-e a városoknak arra, hogy "védjük" őket? Egyáltalában: van-e értelme e kifejezésnek: meg lehet-e védeni az állandóan fejlődő, növekedő organizmust a változástól? Ha az egykori városábrázolásokat - régi metszeteket, kőnyomatokat, levelezőlapokat - a települések mai képével összehasonlítjuk, megdöbbenve állapítjuk meg, hogy rövid évek, évtizedek alatt mennyit változtak. Egyszer gyarapodtak, gazdagodtak, máskor értékes alkotóelemeiket elvesztették, szegényedtek. Csak az elmúlt évszázadban számtalan történeti