Építészet és műemlékvédelem a XX. században (A 21. Országos Műemléki Konferencia Szeged, 2001)

„C" SZEKCIÓ: A műemléki elvek változása a XX. században - WINKLER GÁBOR: A VÁROS, MINT MŰEMLÉK

legzetességeire és művészeti értékeire az elsők között Camillo Sitte osztrák építész hívta fel az építészek és a társadalom figyelmét. Sitte először vette számba tudományos igényességgel és a városépítő tudatosságával a történelmi városok jellegzetességeit és ő deklarálta, hogy a város "művészeti emlék". Híres könyvében, "A városépítészet művészeti alapelvei, 1889" leírta és lerajzolta az általa legfontosabbnak tartott régi együtteseket és megpróbálta kibogozni azok főbb jellegzetességeit. Azt, hogy melyik korban milyen "stíluselemekkel" dolgoztak a városépítők, milyen kompozíciós eszközöket használtak. És mivel Camillo Sitte a historizmus neveltje volt, azt is kutatta, hogy a "modern" városépítészet - a 19. század urbanizmusa - miben és hogyan fejlesztheti tovább, tökéletesítheti ezeket az elképzeléseket. Az előttem szóló Fejérdy Tamástól tudjuk, hogy "a város jellegének és arculatának tiszteletben tartása" igényként megjelent már az Athéni Karta (1931, VII. pont) szövegében is. A Velencei Karta (1964) tizennegyedik pontjában külön fejezet tárgyalta a "műemléki értékű együttessel" kapcsolatos ajánlásokat, kiemelve, hogy ezeket "különös gonddal kell kezelni, egyéniségüket meg kell őrizni és gondoskodni kell felújításukról, rendezésükről és helyreállításukról". Hazai szakíróink az első világháború utáni időszakban fokozódó figyelemmel kutatták a magyar várostörténet korszakait és javaslatot tettek hazai történeti településeink értékeinek védelmére. A város értékeinek tisztázása és jellegzetességeinek megértése szempontjából kiemelkedő fontosságú volt az a városképi vizsgálat, melyet 1948 és 1952 között végeztek el hazánkban. Bizonyos vagyok benne, hogy itt ülő hallgatók mindegyike ismeri e szerény kiállítású köteteket, lapozgatta már egy-egy település leírását vagy éppen dolgozott ezekből a szívópapírra stencilezett, csomagoló papírral borított könyvekből. Engem ma is meglep az összeírások és értékelések friss szelleme, korszerű szemlélete. A végkövetkezetések természetesen kisebb-nagyobb mértékben eltérőek voltak, hiszen a megadott alapelveket a munkában résztvevők saját habitusuk szerint, eltérő módon értelmezték. E tanulmányok fontossága, hogy a vizsgálódások mindig a nagy egészből, a települést körülvevő tájból és a településből indultak ki, ezen belül foglalkoztak a település külső megjelenésével, tájba illeszkedésével, jellegzetes sziluettjével, gondosan értékelték a természeti és épített elemek viszonyát - és csupán ezeket leírva tértek rá maguknak az épített elemeknek - a későbbi védett "műemlékeknek" - a leírására. Visszatérve előadásom témájának elemzésére, arra a kérdésre is válaszolnunk kell, hogy a "műemlékvédelem" körében mi az, ami megkülönbözteti az épületek védelmét a település védelmétől. A különbség az épület és a település különbözőségéből fakad. Az épület - Becht Rezső szavaival élve - "kőtest", azaz élettelen tárgy, fizikai jelenség. A település ellenben "organizmus, lény, egyéniség". Azaz nem tárgy, hanem az élő test tulajdonságaival felruházott képződmény. Bizonyítja ezt, hogy a várossal kapcsolatos legtöbb kifejezésünk "humán" eredetű. A város "ébred, él, nyugovóra tér", a városrészek "nőnek, vi-