Építészet és műemlékvédelem a XX. században (A 21. Országos Műemléki Konferencia Szeged, 2001)

„C" SZEKCIÓ: A műemléki elvek változása a XX. században - MEZŐS TAMÁS: REKONSTRUKCIÓ ÉS/VAGY HITELESSÉG

dozó tárgyat, épületet hoz létre. Ellene vagyunk, mert éppen a másolat az, amelyik az „úgy tűnik, mintha" szellemet sugallva félreértéseket szül, félrevezet, hazugságot hordoz. A kései hellenizmussal szemben, művészi téren megfogalmazott vád: az ízléskritériumok heterogenitása és ingatag volta. A korszak antikvár érdeklődésre alapozott műtárgy szükségletet teremtett. Ezt pedig csak a gyárszerűen működő kerámia műhelyek és a klasszikus görög szobrászat remekeit másoló iparág volt képes kielégíteni. A problémát nem a valós értékeket is felmutató, az iparművészet rangjára felemelkedő kerámiaművesség jelenti. A rómaiak által is elismert görög szobrászat legszebb darabjairól csak azért készültek másolatok, hogy a társadalom vezető rétegei büszkén mutogathassák - gazdagságukat demonstrálandó - híres művek kópiájából álló gyűjteményüket. Ha elfogadjuk a feltételezést, analógiát fedezhetünk fel a hellenizmus sajátos vonásaként értékelt nemzetközi keverék-kultúra és a mi hasonlóan vegyes századvégi, ezredvégi kultúra-fogyasztó attitűdünk között. A kategorikus elutasítást árnyalnunk kell. Nem esünk-e ugyanabba a hibába, mint Platón, amikor száműzte a művészeket az eszményi államból mondván, a művészet csalóka látszatot teremt, tehát merő hazugság, az idea elárulása? Megszülethetett volna-e a reneszánsz szobrászat a lenézett római kópiák nélkül? Az augustusi klasszicizmust követő uralkodó képzőművészeti irányzat, a népművészetként indult kora-keresztény festészet még az egyházatyák által is lenézett és elutasított naiv törekvésként indult, mígnem valódi értékek teremtőjévé vált. Lehet-e hiteles a rekonstrukció?