A műemlék és tulajdonosa (A 18. Országos Műemléki Konferencia Kőszeg, 1995)

A szekció - Hozzászólások - Hencz József

Hencz József hozzászólása Az egyházmegyei Műemléki Bizottság titkára, és harmincvalahány éve tagja vagyok. Kiegészítésül szeretném hozzátenni, hogy az elmúlt időszakban nagyon sok templomunk helyreállításához lényeges műemléki és állami hozzájárulást kaptunk. Annak idején — több mint 20 évvel ezelőtt — hasonló körülmények között egy előadó azt emlegette, hogy mennyit támogatják az egyházakat. Mennyit adnak a templomokhoz. Akkor is szót kértem azzal, hogy kérem ez mind igaz, de ez nem egy kegy, mert amikor valamilyen egyházi létesítmény készült, mindig alapítványt kellett melléje tenni, aminek a jövedelmét csak arra az épületre lehetett fordítani. Mint gyakorló plébános, nekem már nem volt rá szükségem. Minden templomnak megvolt a templomföldje, és ezt nem lehetett semmi másra fordítani, csak a templomra. Sőt, az egyházi törvény előírta: ha valaki fel akart állítani egy kőkeresztet, külön alapítványt kellett tenni. Külön helyrajzi számmal szerepeltek, s minden Uyen keresztnek, — az én területemen 3000 ilyen egyházi létesítmény van — vagy szentszobornak volt külön alapítványa. Akkor is azt mondtam, kérem ezen birtokok jövedelme ezt a célt szolgálta. Kérdem én most, ki a haszonélvezője ezeknek a birtokoknak? Annak nem kegyet kell gyakorolni, hanem kötelességét teljesíteni. (Isten mentsen még egyszer, hogy papi birtok legyen, mert egy biztos, a pap nem arra való, hogy földdel foglalkozzon. Én gyermekkoromból emlékszem, mindig szomorú dolog volt, amikor ki kellett menni a bérleteket beszedni még 40—45 évvel ezelőtt. Az a bérletbeszedés olyan volt, mint egy vesszőfutás. A pap úgy sem tudja a birtokot, gazdaságot megművelni, hogy kiadja, annak sok értelme nem volna.) Én azt szeretném csak felvetni, hogy ennyi egyházi objektum van, ezeknek a fenntartásához, mert ezek műemlékek, bizonyos pénzügyi hátteret kell biztosítani. Szép, hogy visszaadták ezeket az objektumokat, de azért érdemes volna azt is felmérni, hogy milyen értékű objektumokat vettek el, milyen felszereltséggel, és amit visszaadnak, milyen állapotban van. Azonkívül azt is tudjuk, akik foglalkoztak építészettel, hogy minden épületre az épület értékének 5%-át kell fordítani évenként. Hogy 45 évig mennyit költöttek rá, ezt valamiképpen vissza lehet számolni, de azt is, hogy mennyi lett volna a bérleti díj, ha ezen idő alatt bérletet kellett volna ezekért fizetni. Tehát mi nem kegyeket kérünk, úgyis tudom, hogy az egyháznak a sok objektuma bizonyos, hogy teher lesz. Nem magunknak kell, mert nekünk már csak az a 2 m

2

hely, ahová betesznek — ezt életem végén mondom — untig elég lesz. Nekünk már birtok nem kell. Nekünk csak annyi épület kellett, hogy azokat a szükséges tevékenységeket el tudjuk látni, amelyek a hívek lelki, kulturális, szociális ellátottságát tudja segíteni. Mi nagyon sok mindent átvállalunk az „állambácsitól", de ehhez szükség van valamilyen anyagi háttérre is. Mi nem fogunk bankot alapítani és nem fogunk részvényeket kibocsátani, de ezeket a létesítményeket fenn kell tartani. Igaz, Jézus Krisztus nem volt vallásalapító és a 12 apostol nem az első egyház volt, az egyház az első Pünkösd alkalmával létesült, amikor 3000-en keresztelkedtek meg, itt kezdődött az egyház, nem 10 vagy 100 személlyel, hanem mindjárt 3000-rel, és az apostolok csak a püspökök elődjei voltak. Senki nem merné mondani, hogy az egyház a püspökkarból áll, vagypedig a püspöki szinodusból, mert ez csak a vezető testület. Összegezve az egészet, a műemlékekért igazán önzetlenül küzdünk, Isten kegyelméből több évtizedes tapasztalattal és önzetlenséggel, csak azt kell megnézni, hogy azokban az időkben mennyibe került egy templom renoválása, amikor az egyház maga restauráltatta azokat bizonyos támogatásokkal, vagy amikor mindent az állam akart fizetni. Sokszor tízszeresébe került — rossz magyar szóval — az ún. bekerülési összeg. Itt van éppen a Prépost úr, aki szintén sokat építtetett