A műemlék és tulajdonosa (A 18. Országos Műemléki Konferencia Kőszeg, 1995)
A szekció - Básthy Tamás: Az önkormányzati vagyon átadási folyamata Kőszegen
mára nevelt nagyon értékes, kiváló és felelősségteljes embereket. De megszűnt a kórház, a klinika, a szülészet, Kőszegen nem születtek gyerekek, melyek mind-mind egy tudatos sorvasztó politika következményei voltak, a határ közelsége nem tette lehetővé, hogy a polgári társadalom tovább éljen, funkcionáljon Kőszegen. Ennek kiegészítéseként az ország legkülönbözőbb részeiből érkezett olyan, akkor megbízhatónak számító lakosság, akik előbb vagy utóbb az önkormányzati tulajdonban lévő műemléki lakások szociálisan rászorult lakói tettek. Másrészt állami pénzekből készült egy megyei infrastruktúra-hálózat azzal, hogy valamikor majd az egész megyét ellátja. Aztán jött egy vad kapitalista privatizáció, ahol mindenki megörökölte azt, amivel éppen rendelkezett, nyilván nem Kőszeg és a hasonló kisvárosok, főként nem a kistelepülések rendelkeztek infrastruktúrával. Tehát tulajdonképpen az ország 20—25 kiemelt fontosságú települését építette a szocialista rendszer 40 éven keresztül, utána pedig magára hagyta az ebben nem részesülőket; a szolidaritásnak, a polgári közösségvállalásnak legapróbb jele nélkül. Éreztük, és érezzük ma is. Megnyilvánul ez a távhő kérdésben, a víz kérdésben, a „vonalas" létesítményekben, utak kérdésében, mindenben. így éltük meg a privatizációt, illetve a tulajdonossá válást. S még nem értem a végére, mert egy ilyen kis városban, mint Kőszeg, ahol közel volt a határ, senki sem bízott a polgárokban, hiszen 1956-ban is elmentek, 1945-ben is elvitték őket, kispolgári csökevényekkel átitatott társadalom volt (hála Isten egy része még megvan), ezért ide nem lehetett ipart telepíteni, így összeroskadt. Most tele vagyunk várakozással, nosztalgiával, a polgárok jogos elvárásaival és a csalódottsággal. Az előző 40 év legsúlyosabb következménye sajnos az, hogy létrejött az ún. szocialista embertípus, amelyik a jogosítványaival tisztában van, a kötelezettségeivel azonban nincs. Ha ezt meg tudjuk változtatni, akkor Európa kitárja a karjait, akkor valóban tulajdonosokká válhatunk, a vagyonunk tulajdonosává; ha ezt nem tudjuk elérni, akkor nagyon szomorú sors és jövő vár a kőszegi műemlékegyüttesekre. Mert az irigység sajnos a belvárosi, a műemléki vagyon kérdésében is roppant nagy szerepet kapott. Engem az a vád ért, nem kevés alkalommal, hogy az önkormányzat elkótyavetyéli a rábízott vagyont, mert odaadja azt ennek meg amannak. Nem. Én gazdát akarok adni a város minden téglájának, minden négyzetméterének. Olyat, aki tud tenni érte, mert a jelenlegi tulajdonos, az önkormányzat — akár milyen törvényes is —, nem tud tenni a vagyonért semmit. Ha ezt felismerjük, akkor adjuk oda annak, aki tud tenni érte, és kérjük meg arra, hogy azt tegye is meg ezért a vagyonért. És itt a prioritásokat tudomásul kell venni. Ez a műemlék, a történelmi Örökség tekintetében nem lehet más, csak az, ami jó a városnak. Mert a lakó tud magáról gondoskodni, a polgárról valamilyen szinten gondoskodik az önkormányzat, de az épületeket, a műemléki vagyont, évszázadok megbecsült féltett kincsét, amelyet őseink ezelőtt 463 évvel a vérükkel védtek meg, csak közös összefogással, időnként lemondással tudjuk megvédeni az enyészettől. Itt semmi más szempontot nem vehetünk figyelembe, mint azt, hogy mi az érdeke a műemléknek. A szociálisan rászoruló lakót, aki semmitnem tud tenni az értékért, a lakásért, nem lehet magára hagyni, a problémát meg kell oldani, de nem úgy, hogy pusztuljon együtt a lakó a tulajdonnal. Ez órási felelősség. Három olyan épületegyüttesünk van, melyet nem fogadott el az önkormányzat, amikor egyenes ágon tulajdonossá válhatott volna: a vár, a zsinagóga és a Chernél ház. Mindhárom ékessége a városnak, sőt azt hiszem, az országnak is. Azért nem fogadtuk el — nagyon helyesen —, mert a műemléki hatóság a tulajdonba adás feltételeként olyan követelményeket állított, amelyeket mi nem tudtunk teljesíteni és azt reméltük, ha lemondunk a tulajdonról, az új tulajdonos teljesíti a feltételeket. Sajnos nem így történt, és nincs is rá kilátás, hogy így történjen.