A műemlék és tulajdonosa (A 18. Országos Műemléki Konferencia Kőszeg, 1995)

A szekció - Básthy Tamás: Az önkormányzati vagyon átadási folyamata Kőszegen

BÁSTHY TAMÁS AZ ÖNKORMÁNYZATI VAGYON ÁTMENTÉSI FOLYAMATA KŐSZEGEN Nem előadni szeretnék, mert azt hiszem ennek a körnek ezzel a felkészültséggel szüksége sem lenne rá, inkább egy szekcióülésnek megfelelően olyan benyomásokat, olyan érzéseket, tapasztalatokat szeretnék megosztani Önökkel, amelyek talán vitára adnak okot, de személyes benyomásaimon alapulnak. Tehát: az önkormányzati vagyon átadási folyamata Kőszegen és Vas megyében — azt hiszem azért jó ez a kiemelés, mert Kőszegen sok vonatkozásban teljesen más volt az önkormányzati átadás, mint országosan. Egy ennyire speciális helyzetben lévő település mint Kőszeg törvényekkel, de főként nem létező törvényekkel nem szabályozható megfelelően. Igaz ugyan, hogy az átadásnak voltak bizonyos törvényi szabályozásai, de azok nyüván nem a kőszegi speciális viszonyokra készültek. Két súlyos megrázkódtatás érte városunkat vagyonügyi kérdésekben az előző ötven évben. Az egyik az államosításban vagyontalanná tette a polgárok egy részét; és gazdátlanná a várost. A másik trauma akkor ért bennünket, amikor — még felkészületlenebbül — tulajdonossá váltunk, egy olyan vagyon tulajdonosává, amely 40 év alatt csak részleges megóvásban részesült annak ellenére, hogy a műemléki szakemberek elismerésre méltó módon megtették azt, amire lehetőségük adódott. Nem az ő hibájuk, nem az ő vétkük az, amit — nagyon tiszteletlenül — patinás történelmi városunk polgáraival és épületeivel kapcsolatban szoktam kijelenteni, hogy ez egy Patyomkin város, csak díszlet. Aki nem hiszi, menjen fel a toronyba, akár a vártoronyba, akár az ezredes házba a hősi kapu tornyára, és nézzen be az udvarokba, vagy ha bátrabb, akkor nézzen be a lakásokba, így talán prognosztizálni tudja, mi lesz ebből a műemlékegyüttesből néhány év múlva. Az önkormányzat tulajdonossá válása egy örömteli szerep, örömteli lehetőség lett volna, ha a cselekvőképességgel jár együtt. Sajnos mi, önkormányzatok úgy éltük meg ezt, mint Benedek apó meséjében a legkisebb királyfi, aki dióhéjban a Küköllőn leereszkedik. Azért a Küküllőn és azért a dióhéjban, mert még nem tudja, hogy mi vár rá: egy teljesen reménytelen és bizonytalan jövő, ahogy erre a műemlékegyüttesre és az önkormányzati vagyonra is. Ezt két irányból szeretném megközelítem. Egyrészt, ami országos általánosságban érvényes, hogy a történelmi kisvárosok kiszolgáltatott helyzete még akkor is nagyon nagy volt, ha nem határközeliek. De ha ez a kiszolgáltatottság olyan módon valósult meg, mint Kőszegen, ahol három exodus történt az elmúlt fél évszázadban (először a '44-es zsidó társadalom teljes felszámolása Kőszegen, ezt követte alig néhány évvel később a németség nagy részének a kitelepítése — azt hiszem nem kell bizonygatni senki előtt, hogy a műemlék belváros lakói, tulajdonosai zömében ebből a társadalmi körből kerültek ki — majd a harmadik, az önkéntes 1956-ban). A kilátástalanság, Kőszeg helyzete miatt 1965-ig a városban nem épült ház, mert senki földje volt, sőt, ami itt volt, az bement a megyei jogú városhoz (akkor még nem megyei jogú, csak megyei funkciókkal ellátott). Néhány példa a teljesség igénye nélkül: A tanárképző főiskola hajdan kőszegi Tanítóképző Intézet volt. A mai általános iskola és diákotthon, az „iskola a határon" (Ottlik Géza örökítette meg) a monarchia szá-