A műemlék és tulajdonosa (A 18. Országos Műemléki Konferencia Kőszeg, 1995)

B szekció - Balogh Ferenc: Fenntartási gondok Erdélyben

Visszatérve az állami költségvetés előirányzataira, a tanügyet, egészségügyet és kultúrát hasonlítva össze azt észleljük, hogy a kultúrára szánt összeg csupán 10%-a az egészségügynek és 7%-a a tanügynek, míg az egész költségvetésnek csupán a 0,8%-a. Vagyis a kultúra részesedése minimális, a műemlékekről nem szól név szerint, s így azok az általános karbantartás összegeire utalódnak, azt terhelik, s minderre az összegek, mint láttuk, minimálisak (1,1%). Az integrált műemlékvédelem modern és koncepciózus megoldás lehet, de a költségvetés minisztériumonkénti lebontása a műemlékek kiemelése nélkül bonyodalmakat okoz a hosszadalmasnak és költségesnek mondható kötelező kutatások és a felaprózódás miatt. A kultúrminisztériumhoz tartozó műemlékbizottságok kötelező ajánlásait más minisztériumok igyekeznek kikerülni, sokan félnek a műemléklistától, és az igen kis apparátussal dolgozó műemlékbizottságok képtelenek minden munkálatot ellenőrizni (7 megyében két ember). Lényegében a megfelelő műemléktörvény hiánya a gond, mert a jelenlegi rendelkezések bürokratikusak, csak megszorításokat tartalmaznak, jogosan ugyan, de ellenszolgáltatás nélkül. Az építési engedély beszerzéséhez a műemlékvédő bizottság ajánlása szükséges, amely kötelező jellegű, még módosítás nélküli javítások esetében is. A javításban és felújításban érdekelt használó viszont nem érdekelt a műemléki felújításban, mert neki az jóval többe kerül mint másnak, aki hasonló munkálatokat végez, hasonló céllal, nem műemlék épületen. A reális értékmentés és szakszerű fenntartás állami támogatás nélkül nem biztosított, mert csak a lelkiismeretre apellál. Véleményem szerint nem a tulajdonjogot kell elvenni, hiszen az újabb államosítást jelentene, hanem tulajdonostól függetlenül, az érték függvényében kellene a fenntartási különbözetet fedezni, esetleg hitelezni. Ebben az esetben a tulajdonosok nem „menekülnének" a műemléklistáktól. A tulajdojog bizonyos mértékű tisztázatlansága Romániában, közelebbről Erdélyben onnan adódik, hogy a 113-as és 114-es számú kormányrendelet (1992), amely a községek, városok és megyék közvagyon-tárgyait — az épületektől az utakig — vette nyilvántartásba azzal a céllal, hogy az a helyi közigazgatás kezelésbe vegye, még mindig szentesítő kormányhatározatra vár, és a bizonytalanság hátráltatja a lehetséges beruházókat. A helyi közigazgatás így nem adhatja hoszszúlejáratú bérbe az ingatlanokat, és a beruházók biztosíték hiányában húzódoznak. Ebben a helyzetben vannak a kastélyok is, amelyekről az is kiderülhet, hogy — nemzeti érdekből — még a megye sem rendelkezik velük. Az a közfelfogás alakult ki az államosított házak törvénytervezete kapcsán, hogy a műemlék állami tulajdonban kell maradjon. így a potenciális vásárló nem hajlandó még gondolni sem a karbantartásra, és pont a műemlékek kerülnek hátrányosabb helyzetbe. A dolognak az a politikai oldala, hogy Funarék nem akarnak magyar tulajdonosokat látni a történelmi belvárosokban, és ezért akarják az állami tulajdont. Tulajdonjogi kérdés az is, hogy a történelmi egyházak nem kapták vissza államosított és elkobzott ingatlanaikat, amelyek jórészt műemlékek, holott az Európa Tanács ajánlásai alapján ennek meg kellett volna történnie. Az eredmény az, hogy a használó sem hajlandó beruházásra, mert az ő helyzete is bizonytalan, s így újból a műemlékek veszítenek. Egyházi statisztika, hogy az erdélyi magyarság évente 35 ezer lélekkel fogy, és az egyházközségek kiöregedtek. Apró szórványban él falvanként 10-10 magyar (300 helység átlaga Hunyad megyében), akik templomokkal rendelkeznek, de alig tudják karbantartani. Kide 6 unitárius családja úgy javította meg templomát, hogy a lelkész hosszabb ideig szolgált amerikai egyházközségeknél, és a neki járó perselypénzbóT ezt megtehette. Az eset nem általános, és igen sok templomot jellemez az állandó romlás. A kitelepült erdélyi szászok üresen maradt templomainak is bizonytalan a sorsa, mert nincs olyan közösség, amelyik átvehetné, és megbecsülné. És ne feledjük, hogy az európai keresztény kultúra szerves részéről, értékéről van szó. Románia előtt nagy