A műemlék és tulajdonosa (A 18. Országos Műemléki Konferencia Kőszeg, 1995)

B szekció - Balogh Ferenc: Fenntartási gondok Erdélyben

BALOGH FERENC FENNTARTÁSI GONDOK ERDÉLYBEN Szívesen látogatunk az önök rendszeresen ismétlődő műemléki konferenciáira, hisz a tapasztalatcsere elősegítheti a hasonlatos hibák elkerülését. A műemlékek fenntartása részben hasonló gondot jelent Kelet-Közép-Európában, és hasonlatos a volt szocialista országok helyzete abból a szempontból, hogy a karbantartást szinte teljesen elhanyagolták. Különböző gondok adódnak ezen országokban a „civilizatórikus" különbségekből eredően, a nemzeti elfogultságokból táplálkozó befolyásos politika következtében és még nem is említettük a háború rombolta területeket, ahol nem a műemlékek fenntartása a kérdés, hanem az erőszakos rombolás elkerülése. Függetlenül a politikai indíttatásoktól és a nemzeti elfogultságoktól, bemérhető, hogy a különböző országok hol állnak a műemlékvédelem hasonló és különböző kérdéseinek megoldásában. A használó, fenntartó készsége az objektív használati érték függvénye. Az igazi lényegbevágó gond akkor kezdődik, amikor a műemlék nincs használatban, és a fenntartást gerjesztő eszmei érték megítélésében vannak különbségek. Ilyen esetben csak az állam vagy a közigazgatás vállalhat szerepet. Nem sokkal könyebb, de más problematikát jelentenek az egyházi és magántulajdonban levő műemlékek. Erdélyben igen sok a spontánnak mondható műemlékes tevékenység, elsősorban a szakemberhiány miatt, de a tulajdonviszonyok tisztázatlansága vagy átmenetisége, a műemlékvédő törvény hiánya, az életképes funkciók ideges, profit orientált keresése és az önellátó kultúra hiánya is ehhez járulnak hozzá. Nemcsak a műemlékek fenntartási gondja növekszik, hanem az egész ingatlanállományé, az egész épített környezeté. Áttanulmányozva az 1994. évi romániai költségvetési törvényt, amelyhez hasonló a 93-as vagy a 95-ös is, kiolvasható, hogy: — a karbantartásra és főjavításokra szánt összeg csupán 1,1%-a az egész költségvetésnek; — az új beruházásokra szánt összeg az egész 14%-át jelenti, míg — a fizetések és a személyre szóló kiadások részaránya 83,3 %. Kiviláglik, hogy a társadalom még mindig nem a karbantartásra összpontosít, hisz a beruházások rovására ezt megtehetné, mégis az elodázást választja. A társadalom nem képes az épített környezet kellő, és máshol szokásos, de legfőképpen szükséges karbantartására. Még mindig az állandó romlásnak vagyunk tanúi akkor, amikor a visszafordulás egyre nehezebb lesz. Itt most azokra a vidéki kastélyokra gondolok, amelyek tulajdonosait ötven éve elüldözték, a kastélyt felélte a kollektív gazdaság, amely azóta megszűnt, így az üres műemlék naponta romosodik, néhol még kőbányának is használják. Az államosított lakások törvénye, amely még nincs érvényben, úgy rendelkezik, hogy csak az ingatlanban lakó kaphatja vissza egykori tulajdonát. Az elüldözöttekről nem szól.