A műemlék és tulajdonosa (A 18. Országos Műemléki Konferencia Kőszeg, 1995)

B szekció - Kovács Ferenc: A fenntartás gondjai a vállalkozó szemével

akkor, ha a tulajdonos megpróbál anyagi tehetségéhez mérten tekintettel lenni az ott lévő értékekre. Biztosan vannak olyanok is, akik nem, de én, csak a közvetlen környezetemben, Vas megyében hét tartós használatbavételi szerződés alapján kastélyt bérlő családot ismerek, és azt hiszem, hogy itt, Vas megyében a bérlők hosszú távon gondolkodó, nem szélhámos, és a törvényeket nagyjából tiszteletben tartó állampolgárok. Tudok negatív példát is sajnos, de azért a többség tisztességes. A finanszírozáshoz a bankok mai gazdasági helyzete gyakorlatilag teljesen alkalmatlan. Az államnak egyetlen célja van, hogy hogyan lehetne beterelni még több pénzt az államkasszába. Elfeledkeznek arról, hogy csak azt a tehenet lehet fejni, amelyiket etetik, nem azt, amelyiket nyúzzák. Ez régi népi bölcsesség. Nagyon rosszul esett az is, hogy itt az idegenforgalommal kapcsolatban ilyen rossz ízű megjegyzés hangzott el. Kérem szépen, a külföldiek minek jönnének ide, ha nem lennének szép váraink, nem lennének szép kastélyaink, nem lennének műemlékeink, nem lenne egy templom? Valójában az idegenforgalom profitál a legtöbbet, de ő is fizeti azt hiszem a legtöbb adót. Az idegenforgalom révén adható el, exportálható legjobban valamennyi termék: a disznóhústól az összes mezőgazdasági termékig, és semmiféle kedvezménye nincsen semmilyen idegenforgalmi vállalkozásnak, semmi esélye arra — még ha kastélyt üzemeltet is —, hogy ezért kedvezményeket kapjon. Én a múltkoriban kiszámoltam, ha az ember nagyon becsületes lenne mint vállalkozó, akkor minden 100 Ft forgalom után 110 Ft-ot kellene befizetni az államnak, úgyhogy ma már a vállalkozások (higgyék el nemcsak magánvállalkozások) tömege kénytelen hamisítani a könyvelését, álpapírokat gyártani ahhoz, hogy életben maradjon. Ez nagyon szomorú, mert hosszú időre még jobban hátravetheti az egész gazdaságunkat, és kiutat nemigen látok. Nagy segítséget jelentene ha legalább banki garanciát vállalna az állam egy-egy műemléképület felújításához — a nagyobb, értékesebb épületek tulajdonosa úgyis ő — vagy olyan hitellehetőséget keresnének a vállalkozóknak, ahol kedvezményesebb kamatokat (külföldi hitelekre gondolok elsősorban) számítanak fel, és nem a mostani irreális 35%-ot. Megint a saját példámat hozom fel: Akkor őszült meg a szakállam, amikor egyszer foglalni jöttek. Mikor jött a rendszerváltás, mondom gyerünk, most aztán itt az örömünnep, és felvettem 6 millió Ft hitelt, ami végül már 42%-kal ketyegett. Fizettem a magam módján, amit tudtam. Nem arról volt szó, hogy én fizetésképtelen vagyok, hanem arról, hogy ezt képtelenség volt fizetni. Na de mit lehet csinálni? A kamatot költségként lehet elszámolni, de azt bármikor be lehet fizetni. Nagy segítség az lenne, ha az, aki műemléki épületbe ruház be, és ehhez hitelt vesz fel, az alaptőke törlesztést is költségként számolhatná el. Ez több oldalról ellenőrizhető. Általában úgyis a Műemléki Hivatal ellenőrzi a beruházásokat, ha nem oda fektetné be a pénzt a vállalkozó, azonnal el lehetne venni tőle mindent. Ez valóban nagyon nagy segítség lenne, és az államnak nem kerülne horribilis összegekbe. Tehát nem lenne akkora az állami büdzsé vesztesége, mint amekkora haszna lenne hosszú távon belőle az egész országnak. Most már azért változik a helyzet, de nagyon nehéz volt az első időkben valóban korhű, odaülő anyagokat, például hódfarkú cserepet kapni, állandóan csak bontások után kujtorogtunk, hogy tudjunk szerezni. Ma már, hála Istennek, újra gyártják, a piacon vannak, megvásárolhatók, de szükség lenne egy olyan tárra, ahonnan az emberek információt szerezhetnének, hogy hol lehet üyen anyagokat beszerezni, hol találnak olyan mestert, iparost, aki valóban jól meg tudja csinálni azt a kéményt, csatornát, villámhárítót. Mert minden szakmában vannak iparosok, de olyanok, akik bizonyítottan tudnak, nagyon kevesen vannak. Ezek az épületek nagyon lepusztultak, elhanyagoltak. Fontosnak tartanám, hogy az irattár