A műemlék és tulajdonosa (A 18. Országos Műemléki Konferencia Kőszeg, 1995)

B szekció - Kovács Ferenc: A fenntartás gondjai a vállalkozó szemével

KOVÁCS FERENC A FENNTARTÁS GONDJAI A VÁLLALKOZÓ SZEMÉVEL Ősi magánvállalkozó vagyok, a kastélyprogramhoz 1982-ben csatlakoztam, illetve csatlakoztunk családommal együtt. Önök előtt is közismert a Vas megyében meghirdetett program, s annak aki tegnap Sitkén volt, nagyjából el is meséltem a történetét. A Fehér család volt az első, bérleti joggal rendelkező magántársaság, mi a másodikok, akik a dr. Bor Zoltán által meghirdetett Vas megyei kastély-programhoz csatlakoztunk, hogy megpróbáljuk a sitkei kastélyt megmenteni. Több-kevesebb sikerrel — úgy érzem sikerült is. Egy ilyen régi háznak, amkelynek többszáz éves története van, nagyon nehéz a fenntartása. A politika is nagyon sok mindenben hátráltatja létünket és az üzemeltetést. Itt 45 éven keresztül sulykolták az emberekbe azt, hogy az ilyen kastélyokban, kúriákban, kicsit módosabb házakban a kizsákmányolók, a nép ellenségei laktak, így ebben a közegben megpróbálni életet vinni abba a kastélyba, amelyet magtárnak, raktárnak meg sok egyéb méltatlan célra használtak, az egyik legnehezebb feladat, akárcsak a helyben élő emberek barátságát egy ,,jött-mentnek", egy budapesti,,jött-mentnek" megnyerni, megszerezni. Azt hiszem, ez volt a legeslegfontosabb dolog, amellyel szembe kellett nézni. 1982-ben, mikor mi leköltöztünk, bementünk a társadalombiztosításhoz és mondtuk, hogy fel szeretnénk venni kőművest, mert még sok kőművesmunka van. Fel is vettük, a TB-nál pedig azt mondták nekünk — ugye akkor még nem volt munkanélküliség, nem voltak még vállalkozók se —, csak háztartási alkalmazottnak jelenthetjük be az urat. Bejelentettük a törvény szerint, háztartási alkalmazottnak; egy év múlva 100 ezer Ft feletti összegre büntettek minket jogosulatlan alkalmazásért. A kastélyt 8 hónap alatt — vakolat alig volt rajta kívülről, belülről — újra vakoltunk. Rengeteg segédmunkást toboroztunk a faluból, kellemes kapcsolatok alakultak ki köztünk és a lakosság között, és akkor egy újabb fordulattal a TB nagy nyomozást rendelt el a faluban, végigjárta a házakat, elment a termelőszövetkezethez, megkérdezte, hogy ki kevert itt maltert? 300 000 Fiunkba került ez a vizsgálat, és szomorúan mondom, hogy azóta sincs Sitkéról alkalmazottunk. És nem lehetetlen, hogy ez a politikai hangulatkeltés, harc öt év múlva ismét kiújul. Az elmúlt 45—50 év hagyatékának leküzdése az emberi agyakban nagyon nehéz. A sitkei egykori tulajdonosokat még most is emlegetik, mesélnek róluk és arról, hogyan éltek a náluk dolgozó cselédek, alkalmazottak, és merem állítani, hogy messze többet adtak szociálisan a náluk dolgozóknak, mint például a legnagyobb szocialista élüzem a saját kohászainak. Ide bekerülni cselédnek rang volt, a cselédasszonyok nem dolgoztak, gyerekenként 1 liter tejet kaptak, ingyen tüzelőt, ingyen lakást. Ebből is látszik, hogy Magyarországon a birtokos nemesség nem volt olyan veszedelmes kizsákmányoló, és elég szomorú, hogy az emberek fejében kastéllyal kapcsolatban ma is alapvetően azok a negatívumok élnek, amelyeket beléjük sulykoltak hosszú éveken át. Másik nagyon súlyos gond, hogy minden öreg ház — teljesen mindegy, hogy kastély, kúria vagy családi ház — XX. század végi élethez való alkalmazása komoly beruházást igényel, főleg