A műemlék és tulajdonosa (A 18. Országos Műemléki Konferencia Kőszeg, 1995)

B szekció - Gárdos Csaba: Állami stratégia a műemlékek fenntartásában

Műemlékvédelmi feladat tehát egyrészről az intézményrendszer működtetése is, másrészről igen fontos lenne a társadalom ilyen irányú tevékenységének segítése. Ezt is fel kell vállalni, mert igen nehéz bárkitől követelni, ha valamilyen módon nem járulunk hozzá terheinek csökkentéséhez. Az itt lévők és jómagam is régóta küzdünk azért, hogy a műemlékvédelmi törvény tervezetébe milyen forrásokat és támogatásokat lehetne belevenni, de sajnos nagyon lassan haladunk előre. Én fontosnak tekinteném a bírságokat is. Ez nem szép, nem jó, de olyan saját bevételt eredményezne, amely nélkül egyszerűen nem lehet létezni. Ha valaki engedély nélkül építkezik, nem teljesíti fenntartási, felújítási kötelezettségeit, ártalmára van a birtokában lévő műemléknek, akkor az ezért fizetett bírságot, mint bevételt nem szabad kiengedni a rendszerből. Ez a forrás műemlékvédelmi feladatokat finanszírozzon. Szerintem ezt könnyen keresztül is lehetne vinni. Általában az hangzik el ellenérvként, hogy ebben az esetben a hatóság érdekelt lesz a bírságolásban. Hasonló indokok alapján vetették el a rendőrség törekvéseit is, hogy a közlekedési bírságok a rendőrségi infrastruktúra fejlesztését szolgálják. Amiképpen elfogadhatatlan, hogy a bűnüldözőknek silányabb technika álljon rendelkezésére, mint a bűnözőknek, éppúgy visszásnak tűnik, hogy a műemlékek rongálásáért kivetett bírság ne a műemlékek helyreállítását szolgálja. Ezt meg lehetne úgy oldani, hogy a befolyt összeg nagy része alapszerűen kezelődik, valamely része visszakerül a hivatalba — természetesen nem a működési költségekre — és egy része az ületékes önkormányzathoz kerül. Előadásom elején utaltam már rá, hogy a Kormány döntött az elkülönített állami pénzalapok döntő többségének megszüntetéséről. Áz viszont elfogadott, hogy egy intézmény, egy költségvetési fejezet ezekkel a bevételi forrásokkal maga rendelkezzen és maga használja fel az általa fontosnak tartott célokra. Az alapszerű kezelés tehát alap nélkül, de üyen konstrukcióban való felhasználást jelent. A bírságok üyen célú felhasználása egyszerre jelent visszatartó erőt az ártó szándékokkal szemben és többletforrást a megőrzés érdekében. Ez az alapszerűen működő ,,nem alap" valójában inkább egyfajta pénzgyűjtő bugyor. Ebbe kellene bevonni egyrészről az állami támogatásokat — amit megint meg lehetne címkézni, hogy mi kerüljön konkrét célokra, mit használjanak fel pályázatok keretében stb. — ide folyna be a bírságból származó bevételek egy része, teret adna önkéntes befizetéseknek, sőt valamilyen módon még hitelt is lehetne ide terelni. Elképzelhető az is, hogy ha valaki elad egy műemlékingatlant, az ebből származó bevételének 20%-át ide kellene befizetnie. Ezek persze csak példák, de üyen típusú tételekből állhatna össze a szükséges forrás. Ehhez kapcsolódva említeném meg az idegenforgalmat is. Lehetetlen helyzetet eredményez, hogy míg az állam a legkülönbözőbb csatornákon próbál valamüyen támogatást biztosítani, addig az az ágazat, amelyik a legnagyobb hasznot húzza a műemlékvédelemből, amelyik esetleg használja is a helyreállított épületeket és forgalmát, jövedelmét túlnyomó részt a műemléki környezetnek köszönheti — hisz nem a szállodát, vendéglőt megnézni jön a turista — az szinte semmivel sem járul hozzá ezeknek a műemlékeknek méltó megőrzéséhez. Tudom, hogy e kérdésben a másik fél, az idegenforgalom nagyon kemény ellenálláésával kell számolnunk, de ezen a helyzeten mégis változtatnunk kell. Véleményem szerint a projektkénti finanszírozás „adható el" a legkönnyebben. Az OMVH az állami feladat ellátására a költségvetésből kapja a pénzt. Ezt egyfajta belső analitikával használja fel, azaz programokban gondolkodik. Jelenleg 8 programcsoportja van — romok, várak, kastélyok, egyházi épületek, népi műemlékek, történeti városmagok, történeti kertek és egyéb — és mindez 95 feladatra oszlik, amelyben tételesen követhető, hogy konkrétan melyikről van szó. A legfontosabbak közül szinte mindegyiket próbálja valamennyivel támogatni. Néhányat kiírtam magamnak: a várak közül Gyula, Szászvár, Füzér, Sárospatak, Eger, Hollókő, Visegrád egyaránt szerepel és ugyanígy az egyházi épületeknél. Mint az első előadásban is elhangzott, csak prog-