A műemlék és tulajdonosa (A 18. Országos Műemléki Konferencia Kőszeg, 1995)

A szekció - Schneider Péter: A budapesti vagyonkezelésről

Volt azért jó példa is, bár nem egészen fővárosi, de saját ingatlan esetében. A Soros Egyetem építésénél, igaz, nagyon-nagyon hosszú egyeztetések után végülis sikerült kompromisszumot tálaim a használat és a műemléki jelleg megőrzése között. Azt hiszem, ezeken a példákon el lehetne indulni. A befektetőknek érthetően más igényük van, mint az önkormányzatoknak vagy mint a műemléki szakembereknek, a műemléki hatóságnak. Nem hiszem, hogy cél lehetne, hogy a műemlékeket feláldozzuk a profit oltárán, azok nemzeti kincsek. Akik idejönnek, nagyon jól tudják ezt, csak hát próbálkoznak. Eddig ugyan nem sikerült nekik, és reméljük, a jövőben sem fog sikerülni, de ez a szakemberek, az egész folyamatban résztvevő összes szakember tevékenységén múlik. Én úgy érzékelem, hogy az önkormányzatok — legalábbis nagy részük — szeretnék, ha műemlékeik rendben lennének. A befektetők is szeretnék, ha alkothatnának, mert azért büszkék arra, amit végülis rendbehoztak. Magyarországon a jelenlegi hitelviszonyok mellett ez teljesen elképzelhetetlen. Én azonban elképzelhetőnek tartom — hiszen itt nemzeti értékről van szó-, hogy aki ilyen típusú beruházásra adja a fejét, kapjon kamattámgatást, vagy a kamatot vállalja át hogy ki, ezt nehéz megmondani, azt tudom csak elképzelni, hogy az állam, mert a pénzintézetektől ez nem várható, az önkormányzatok helyzete nem teszi lehetővé, s a műemléki hatóságnak természetesen nincsen erre pénze. De mindenképp kellene egy központi elhatározás, amely lehetővé tenné, hogy elinduljanak a műemléki fejlújítások, rekonstrukciók, a jelenleginél nagyobb ütemben. Szándékosan nem hoztam fényképet a Károlyi Mihály u. 12-ről, amely már életveszélyessé van nyilvánítva, és a mai napig húzódik annak a szerződésnek az aláírása, amit a külföldi befektetővel előkészítettünk, és a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyaott, mert a befektető olyan kompromisszumokat szeretne elérni, amelyet — s ezt ő is nagyon jól tudja — valószínűleg a világ egyetlen műemléki hatósága sem tudna előre, tervek nélkül, látatlanba elfogadni. Bízom benne, hogy előbb-utóbb azért vagy ennek a befektetőnek, vagy egy másiknak el tudjuk adni az épületet, hiszen a városnak sajnos nincs pénze a felújításra. De a dologhoz tartozik az is, hogy a teljes költségből az eladási ár — amely a becsült értéknél azért alacsonyabb — mindössze 25%-ot tesz ki, míg a felújítási költség 75%-ot, és ez nagyon komoly összeg. Ezért hangsúlyozom, hogy a műemlékeket felújítóknak valamilyen támogatást kellene adni, ha másként nem, akkor kamattámogatással, mert ez a legnagyobb teher most Magyarországon 35%-os hitelkamattal nem megy. Ráadásul a külföldi befektetők egy része saját bankjaiban a szomszéd országokban nem kap hitelt, csak a magyarországi bankfiókon keresztül, hasonló kamatfeltételekkel. Én úgy látom, az önkormányzatok egyetlen alapvető feladata, hogy nagyon szorosan működjenek együtt a Műemlékvédelmi Hivatallal, a hatósággal, a műemlékes szakemberekkel, építészekkel, tervezőkkel annak érdekében, hogy azt a vagyont, amelyet rájuk bízott a Parlament, és amelynek megóvását már az előző évtizedekben is igencsak elhanyagolták, valamilyen formában meg lehessen menteni. Én úgy érzem, ez a kapcsolat szoros, s bízom benne, hogy az együtt működés a jövőben is igen jó lesz.