A műemlék és tulajdonosa (A 18. Országos Műemléki Konferencia Kőszeg, 1995)

Nyitó plenáris ülés - Csutor Éva: A műemlékek fő tulajdonformái, különös tekintettel az elmúlt fél évtized változásaira

Tudok még elrettentő példát a Velencei tavi tóparti kastéllyal és betéti társasággal is, ahol egyéb vállalkozásai hitelfedezetéül használta fel a gazdasági társaság a műemlék ingatlant. Az eredmény ugyanaz mint a Rózsa utcai adótartozás esetében, csak itt a hitelező bankok jelzáloga terheli a folyósított hitelek fedezetéül felkínált ingatlant, itt is messze a forgalmi értéket meghaladó mértékben. Véletlenül sem szeretném, ha mindaz, amit elmondtam, az állami tulajdon apoteózisának tűnne, vagy a magántulajdon és tulajdonosaik elfogult bírálatának, hiszen valós eseteket sorolhatnak fel azok is, akik az elmúlt évtizedek példatárából azt mutatják be, hogy az állam tulajdonában romlott le, vagy pusztult el jobb sorsra érdemes emlék. Nem hiszem, hogy a gazdasági válsággal, adósággal küszködő állam most ideális tulajdonosa a műemlékeknek, sőt, félek tőle, hogy legkevésbé sem vágyik erre a szerepre. De bízom benne, hogy az lesz — lehet — a prosperitás, a működő, majd fellendülő gazdaság korszakában. A kérdés — és egyben a feladat — az, hogy mi, mennyi és milyen állapotban éri meg ezt a korszakot a műemlékek közül. Egyúttal arról is meg vagyok győződve, hogy bizonyos esetekben, amikor akár a napi gazdasági érdekekkel ellentétben kell áldozni — és nem is keveset — egy emlék megmentésére, akkor az állam legalább olyan jó vagy jobb tulajdonos lehet, mint egy magánember, akitől nem várhatjuk el, hogy a mai, mindennapi egzisztenciája árán tegyen valamit a köz és a jövő javára. Mindezekkel csupán azt szerettem volna hangsúlyozni, hogy a legnagyobb bajom nem azzal van, ami történik, hanem azzal, ahogyan ez zajlik. Ahogy mérhetetlenül sokat ártott a műemlékeknek, amikor egy tolvonással elvették őket eredeti tulajdonosaiktól, ugyanúgy árthat ennek a fordíttja is. Különösen akkor, ha az állam úgy vonul ki a tulajdonos szerepéből, hogy meg sem próbál a mecénáséba lépni. Legalább adókedvezményt és kedvezményes hitelt próbálhatna nyújtani, ha támogatást most még csak aránytalanul keveset is tud. És különösen akkor, amikor mindez — a műemléki törvény hiányában — megfelelő jogi szabályozás, a törvényi háttér, a szükséges ellenőrzési és szankcionálási lehetőségek nélkül zajlik, rendszerint az események utáni kullogásra vagy tehetetlen szemlélődésre kényszerítve a nem erre az átmeneti korra kitalált jogszabályokat alkalmazni kénytelen műemléki hatóságot.