A műemlék és tulajdonosa (A 18. Országos Műemléki Konferencia Kőszeg, 1995)

Nyitó plenáris ülés - Csutor Éva: A műemlékek fő tulajdonformái, különös tekintettel az elmúlt fél évtized változásaira

jegyzését is rendező jogszabály 1967-es keltezésű, tehát nem vonatkozott a korai — az ötvenes évekre eső — védetté nyilvánításokra. De ezek utólagos rendezésére sem került sor a későbbiekben, sőt az ezt követő védések bejegyeztetése sem volt következetes. Sokszor éppen ugyanennek a jogszabálynak — különben igen hasznos — rendelkezésére való hivatkozással, miszerint a védettség földhivatali bejegyzése a védettség hatályát nem érinti. Ennek a több évtizede rendezetlen, és magában a műemlékjegyzékben is tükröződő állapotnak mára igen súlyos következményei lettek. Emiatt kell (vagy kellene) már a mai tulajdonviszonyok között és jóhiszeműen szerzett jogokkal szemben érvényesíteni a műemléki védettséget, ami néha szinte lehetetlen. Másrészt ez vezetett a szabálytalan — és ma már szinte követhetetlen — telekalakítások, majd az ebből fakadó, szintén engedély nélküli építkezések tömegéhez. De oka lett ez a szituáció az önkényesen megbontott, egykori összefüggő egység tulajdonjogi széttagolódásának is, különösen a kastélyok és parkjaik esetében: hiszen például a vagyonátadási eljárásoknak csak a volt tanácsok, ületve tanácsi szervek kezelésében lévő ingatlanok képezhették a tárgyát, így állhatott elő mára az az alapvetően abszurd szituáció, hogy egy történetileg, építészeti kialakításában — azaz a műemlékvédelem szempontjából — oszthatatlan, összefüggő egység: a kastély és parkja egyszerre több ingatlanként jelentkezik az ingatlannyilvántartásban; ugyanakkor ez a műemlékvédelem szempontjából egységes egész egyszerre akár az összes fő tulajdonformát is reprezentálhatja. (Például a fehérvárcsurgói Károlyi kastély esetében is — ami pedig e szempontból nem tartozik a legrosszabb helyzetűek közé —, ahol az egykori park területén az önkormányzati, erdőgazdasági, állami és a magántulajdon egyszerre megtalálható.) Azonban nemcsak az ilyen, és ehhez hasonló esetek értelmezhetősége akadályozza a műemlékek tulajdonforma szerinti megoszlásának pontos és naprakész feldolgozását. Az abszolút kizáró ok, ami ezt lehetetlenné, követhetetlenné teszi, az az, hogy rendszerint már a tulajdonos változására vonatkozó adatok sem kerülhetnek birtokunkba (legfeljebb kerülő úton, nagy késéssel, ha utólag a földhivatal a bejegyzés előtt megkérdezi állásfoglalásunkat), mert ehhez a műemléki hatóság engedélye csak egy meghatározott szűk körben: az állami tulajdonú valamint a korlátozottan forgalomképes (VAB eljáráson szerzett) önkormányzati tulajdon esetében szükséges. De még az állami tulajdonú ingatlanok tulajdoni helyzetében bekövetkező változások követésére is csak egyetlen működő mechanizmus, a vagyonátadási eljárás létezett, és ez sem átfogóan, mert első körben inkább csak a gazdasági értelemben is „vonzónak" ítélt, vagy valamilyen, a település, a megye élete szempontjából nélkülözhetetlen funkciónak otthont adó műemlékek tulajdonjogának rendezésére került sor, míg ami tetemes felújítási és fenntartási költségen kívül más várható „előnnyel" nem kecsegtetett, annak a tulajdonjogát gyakran nem is kérték az önkormányzatok, így még ez az eljárás sem zajlott le teljeskörűen, de mindaz, ami a vagyonátadó bizottsági eljárás hatáskörén (pl. állami gazdasági, vállalati kezelésű ingatlanok) kívül esett, igen nehezen volt követhető és megfogható, és sajnos nemcsak a nyilvántartás, vagy holmi statisztikai kimutatások számára, hanem a műemlék érdekeinek védelme számára is. Az egyházi, társasági (bt, kft, rt stb.), ületve magántulajdonú ingatlanok adás-vétele pedig sem engedélyhez, sem bejelentéshez nem kötött, következésképp naprakész nyilvántartásuk sem lehetséges. Lehet, hogy sokan etatista önkényeskedésnek tartanának a fenti változások regisztrálására, bejelentési kötelezettségére vonatkozó mindennemű törekvést, pedig nem nehéz belátni, hogy sem az állampolgár, sem a műemlék érdekét nem szolgálhatja az a helyzet, hogy ha csak a telekkönyvezéskor, vagy egy építési engedély elbírálásakor derül ki, hogy az új tulajdonos által elképzelt funkció nem, vagy nem az elképzelt formában valósítható meg.