A műemlék és tulajdonosa (A 18. Országos Műemléki Konferencia Kőszeg, 1995)

Nyitó plenáris ülés - Román András: A műemlék: Eszmei érték, használati érték, gazdasági érték

Banális tény, hogy a XX. század — sok minden más mellett — a turizmus korszaka is. E tekintetben a műemlékeknek különleges szerepük van. Szekszárdon és Egerben egyaránt jó a vörösbor, de hogy Eger idegenforgalma sokszorosa a másikénak, az várának, s általában műemlékeinek köszönhető. Ilyen helyeken a rendeltetés nélküli műemlékek is jobb helyzetben vannak, illetve a veszély más jellegű. Itt az idegenforgalmi érdekek túldotálása, a műemlék eszmei értékének alárendelése, a „diznilendesítés" fenyeget. Máig sajnálom, hogy a műemlékvédelem nem tudta megvédeni a , ,túlépítéstől" a visegrádi várat. Hogy pedig a romok nem eszmei, nem idegenforgalmi, hanem nagyon is kézzelfogható gazdasági hasznosítása újra meg újra felmerül, arra a margitszigeti domonkos romokkal kapcsolatos hajmeresztő tervek nyújthatnak aktuális példát. A nem számszerűsíthető eszmei és használati érték, a direkt módon nem számszerűsíthető idegenforgalmi vonzerő (tehát érték) mellett a műemlék gazdasági értéke pontosan meghatározható. A baj csak az, hogy ezen soha nem a műemlék értékét értik, hanem a házét meg a telekét. Azaz: az előbb nem számszerűsíthetőnek nevezett értékeket nem, vagy alig számítják bele. Olyan ez, mintha a Mona Lisa értékét a vászonból, a festékből és a keretből próbálnák meghatározni. Tisztában kell lennünk azzal is, hogy a többféle érték közül ez a leginkább az, ami a tulajdonos kizárólagos sajátja. A műemléki érték nemzeti kincs, az tehát valamennyiünké, világörökség esetén az egész emberiségé. Ezen a címen korlátozhatja a műemléki hatóság egyes vonatkozásokban a tulajdonost. Némileg hasonló a helyzet az idegenforgalmi értékkel is: a vonzerőből más is profitál a tulajdonoson kívül. A gazdasági érték viszont (amiben többé-kevésbé a használati érték is kifejeződik) jogállamokban nem vitatható el a műemlék valóságos tulajdonosától. Korábban, műemlékfelügyeleti osztályvezető koromban többször kerestek meg biztosító társaságok, hogy mondjuk meg, ennek vagy annak a műemléknek mi a valóságos értéke, hiszen többnek kell lennie az épület + telekértéknél. Bevallom, olyan választ amivel magam is meg lettem volna elégedve, nem tudtunk adni. Nem hozott érdemi eredményt az a korábbi műszaki-gazdasági vizsgálat se, amit vagy jó tizenöt évvel ezelőtt az akkori ÉGSZI végzett, és ami azzal zárult, hogy egy műemlék gazdasági értéke legalább annyi, mint amennyit a legutolsó felújítás-helyreállítás során ráfordítottak. Ma, amikor a piacgazdaság útjára lépett Magyarországon az épületek értékbecslése komoly szakmává nőtte ki magát, nem az én feladatom, hogy hiteles választ adjak arra, mennyi is egyegy műemlék gazdasági értéke. Abban azonban bizonyos vagyok, hogy ennek az értéknek függenie kell (vagy legalábbis függenie kellene) nemcsak a telek és a ház — figyelembe véve annak műszaki mutatóit meg állapotát is — értékétől hanem attól is, hogy mennyire értékes műemlékről van szó. Ez manapság hol így van, hol az ellenkezője igaz. Míg Amerikában és a távolkeleti nagy és kis tigriseknél még mindig a felhőkarcoló a státuszszimbólum, Európában szerencsére egyre inkább a patinás jelleg a vonzerő az üzleti életben. Nem baj, hogy a cég 5 vagy 10 éve alakult, de ha az ügyfél egy szép, régi épületben talál rá, azt hiszi, hogy ott az idő megbízhatósága munkál, ami jó a műemlékvédelemnek, hiszen ez — látens módon — nem más, mint a műemlék eszmei értékének hozzáadása a materiálishoz. Baj akkor kezd lenni, ha a bank vagy biztosító csak kulisszának tekinti a műemléket, még inkább fügefalevélnek ,,hitech"je felett. Még nagyobb baj, ha kicsinyli a házat, és a belegyömöszölt funkció kitüremlik belőle. Szegény műemlék ilyenkor inkább már csak a fászádizmusnak nevezett restaurálás áldozatának tűnik, amikor a homlokzaton kívül már semmi se a régi. Jól tanulmányozható ez az Andrássy úti holland irodaházon.