A műemlék és tulajdonosa (A 18. Országos Műemléki Konferencia Kőszeg, 1995)

Záró plenáris ülés - Hozzászólások - Balega Sándor

Ezek lennének azok a gondolatok, amiket a konferencia „megjegyzendő rovatába" szerettem volna elmondani. A meghívottak köréhez talán egy gondolatot: nincsenek itt azok a főépítészek — illetve kevesen — vagy azok a szakmához közel álló építészek, akikre szükségünk lenne ahhoz, hogy a műemlékvédelem ügyében valóban partnereink legyenek. Az Andrássy úti példa is ezt bizonyította. Első levelünkre, hogy való-e kerékpár út az Andrássy útra, azonnal felhördültek, és olyan országgyűlési képviselő fordult a Parlamenthez, aki nem is a fővárosi képviselet tagja. A legutóbbi értekezleten végre sikerült megállapodni a főváros vezetőivel, igenis van kompromisszum, van lehetőség arra, hogy a műemlékvédelem egy olyan területre, ahol sohasem járt, is betegye a lábát, és a műemlékvédelem érdekeit képviselni tudjuk. Tisztelt Konferencia! Befejezésül talán annyit, hogy ez a bizonyos 150 év alkalmas lenne arra hogy, a mülecentenáriumhoz kapcsoljuk azzal a gondolattal, amit Henszlmann Imre talán ott Kassán fogalmazott meg (vagy nem sokkal előtte), hogy a műemlékvédelem, és egyáltalán a művészet az a templom, ahonnan mindenhova máshová el tudunk jutni. Balega Sándor hozzászólása Tegnap elmondtam a véleményemet arról, hogy nem a tulajdonváltozásban látom a műemlékek legnagyobb problémáját. Ezt mi nem tudjuk meggátolni, de azért tehetünk, hogy jó műemlékvédelmi törvényünk legyen, amely a tulajdonosokat rá tudja bírni, rá tudja kényszeríteni arra, hogy a műemlékekkel jól törődjenek. Egész addig, hogy aki nem törődik vele, attól el lehessen venni, mert az nemcsak az övé, az egész nemzeté és az egész vüágé. Egy veszélyre hadd figyelmeztessem Önöket: Többször elhangzott az, hogy „nyugateurópai" vagy „osztrák példák". Azért vigyázzunk egy kicsit. Nagyon fontosnak tartom a nyugat-európai kollégákkal a kapcsolatokat, de főként azért, hogy tanuljunk azokból a hibákból, amiket ők már elkövettek. A 90-es évektől például — ez a mi tapasztalatunk — bejöttek a kivitelezők meg az építőanyaggyártók, egy csomó reklámmal, új anyagokkal, hogy Nyugat-Európában ezt használják, ki van próbálva. Például a műanyag ablakok is. És akkor elmegyek Grazba és a landskonservator azt mondja nekem, hogy ezt ne engedjük meg, mert 10 éves ablakokat már kidobálnak, mert nem lehet javítani. Ez csak a használati oldala a dolognak. Esztétikai szempontból több dolgot tudnék felsorolni. Például dicsekedtünk, hogy már mi is Mineral festéket használunk a homlokzatokra. Hát, bólintottak a kollégák, hogy igen, ők is, már több éve, de rájöttek arra is, hogy az se valami csoda anyag. Most freskó technikát használnak a homlokzatokra. Nemrég találkoztam francia kollégákkal, kérdeztem tőlük, mit csinálnak, hogyan büntetik meg azokat, akik rossz beavatkozást végeznek egy házon. Erre azt mondták, hogy adnak nekik egy időpontot, például egy fél évet, amin belül nem szabad kijavítani azt, amit tettek. Akkor egy fél évig szégyelli magát a tulajdonos, és alig várja, hogy eljöjjön az idő, amikor jóváteheti a hibát. Ha ez igaz, akkor irigylem őket. Nem tudom, igazán így van-e, én irreális dolognak tartom, hogy sokkal kevesebb gondunk lesz velük, ha öntudatosan bánnak a műemlékükkel, vagyonukkal a tulajdonosok. Volt itt egy másik öüet is, a műemlékesek és az építészmérnökök közötti vita. Hát ez nálunk is megvan. Megegyeztünk az építészmérnökökkel, hogy legalább kétszer-háromszor évente esténként találkozunk mikor mindenkinek van ideje, és 3—4 órát veszekedünk, hogy kinek van igaza. Ez nagyon jó ötlet, és ahol lehet ezt alkalmazni, ajánlom. A legfontosabb dolog, amiért szót kértem az, hogy mindnyájukat szívesen meghívjam Kas-