A műemlék és tulajdonosa (A 18. Országos Műemléki Konferencia Kőszeg, 1995)

Záró plenáris ülés - Hozzászólások - Szigetvári János

nézett, neki nem írta meg. A holló neki nem repült Prága városába. Na, akkor jó, menjünk kicsit odébb. Eljöttünk, Mondom, a szárnyasoltárt becsukják, a tatárok jönnek, lenyilazzák az ottani kürtöst... Krakkó sem jött be. Mondom, nem baj, jöjjünk át a Kárpátok innenső oldalára. Átjöttünk, s én kezdem neki mondani... Megint csak nézett rám. (És még felejtem fog!) Kérdezem tőle, hogy Kosice mond-e neki valamit? Nem mondott... Mondom, ez még nem olyan nagy baj, de az, hogy Kassa sem mondott semmit?! Akkor már Rákóczi Ferenc sem mondott neki semmit. Mondom, ,,Te, akkor vedd elő a pénztárcádat, és mutass egy ötvenest!" Erre elővette, és egy kerek ötvenest mutatott fel! — úgyhogy ez sem jött be. Ezek után nem tudtam mást csinálni, beírtam a megérdemelt jelest, hogy ezzel — a Bokros csomagnak megfelelően a gyereknek 2000 forintos tandíja maradjon. És ebben a félévben még a kezem alá kerül azért, hogy a magyar történelemmel és a magyar építészettel ismerkedjen meg ... De van sikerélményem is, mert a nyáron egy 8 fős csapattal Kemse nevű kisközségbe mentünk. Kemse annyiból érdekes, hogy Ortutay Gyula 1936-ban — amikor még nem politikus, hanem néprajzos volt — végigjárta, és „Elsüllyedt falu" címmel leírta az akkori bajiokat, nagybirtokot, egyáltalán, mindent vázolt egy remek tematika alapján. Lementem tehát ezzel a 8 gyerekkel, s azt hittem, az elsüllyedt faluba megyek. Holott igen kiemelkedő falucska volt. A 32 házat, mert csak annyi van, mind felmértük, a 92 ott lakóval mind beszéltünk (érdekességként megjegyzem, hogy a jó magyar nevek helyett Klaudiákat és Norberteket találtunk), az összes kutyát, temetőt, kutakat, mindent felvettünk, s éreztem, hogy a gyerekekben a kutatás kapcsán valami hihetetlen kiteljesedés jött létre. Amikor pénteken vége lett a kurzusnak, nekem el kellett jönnöm, de ők még maradtak. Másnap mondjuk rántott csirke volt a búcsúebéd, de mindegy, hogy a gyomrukon vagy a szívükön keresztül, mégis megfogtuk őket. Úgy érzem tehát, hogy azoknak az ifjaknak, akik a kezünk alatt vannak, jó módszerekkel tudunk mit átadni. Más téma. Tavaly stuttgarti illetve dortmundi professzorokkal Siklóson jártam, és bevittem őket Malkocs bej dzsámijába, amelyet Mendele Ferenc tervei alapján sok-sok éven keresztül, sok bajjal építettünk fel, mert az végeredményben csak egy falmaradvány volt. Szerencsémre éppen péntek volt, s a gyönyörűséges dzsámi tele volt moszlinokkal, lefátyolozott lányokkal, énekeltek, s a Korán alapján érezhettük: Allah nagy és hatalmas, és Mohamed az ő prófétája... A Velencei Kariát felül kell bírálnunk, mert azzal csak a „vájt fülűek" számára érthető romot védünk, amit lefedünk tetővel, s csak elmondjuk, hogy mi volt itt vagy ott azelőtt. A dzsámi is bebizonyította, igenis van létjogosultsága a visszaépítéseknek, mert igenis használják az épületeket, s nemcsak a kibombázott vagy tönkretett moszlin családok, mi is használhatnánk azokat a visszaállított tereket, amelyek a mi építészeti kereteinket, a mi múltunkat adják vissza a valóságban, és nemcsak jelölik azokat. Befejezésül: Abban a szerencsében volt részem, hogy üyen idős koromban eljutottam Mükénébe. Amikor bementem Atreus király kincsesházába, rá kellett jönnöm, hogy az sokkal jelentősebb, mint azt eddig tanítottam. Ez egy csoda! Belül gyönyörű csiszolt kőből kirakva, minden kő más, és 3800 év nézett ránk. Ekkor a műemléki tevékenység jutott eszembe. Tüdőm, ránk mégcsak 150 év néz, ha a műemlékes létünket veszem. (A kincsesházat halotti kamrának is mondják.) Konferenciáinkon felsoroljuk halottainkat is, Gerő Laci bácsi, Mendele Feri, Zákonyi Feri bácsi..., mindenkit, akihez közünk volt. S ők, ahogy a mükénéi kincsesház csiszolt kövei, beépülnek a boltozatba. Arra kérem az utánunk következőket, úgy folytassák munkánkat, mintha kincsesházban élnének.