A műemlék és tulajdonosa (A 18. Országos Műemléki Konferencia Kőszeg, 1995)

Záró plenáris ülés - Géczy Csaba: Beszámoló (B szekció)

GÉCZY CSABA: BESZÁMOLÓ Tisztelt Konferencia! Hölgyeim és Uraim! Jómagam nem próbáltam más címet adni az elhangzottaknak, egyszerűen azért, mert miként vékony függöny választotta el a két részre osztott termet, úgy hiszem, hogy a két szekcióban napirendre kerülő témák olyannyira át- meg átszövik egymást, hogy szinte természetes, hogy refrénként felelnek a felvetett gondolatok, problémák is egymásra. A fenntartás valóban a biztos tulajdonláson alapul, és a fenntartás problémái, a tulajdonosi bizonytalanságok, és az emögött meghúzódó jogi kiskapuk és hátterek bizonytalansága, a mélyben lévő pénzügyi gondok és pénzügyi bizonytalanság útvesztője között kellene megtalálni a fenntartás mikéntjét. Valamennyi előadás különböző hangvételű volt. Ami viszont azonos volt valamennyiben, az a segítő szándék, az aggodalom a műemlékek iránt és a felelősségérzet. Winkler Gábor fogalmazta meg azt a hármas tagolódást, amelyet kölcsönveszek, hogy a fenntartással kapcsolatos közös feladatainkat vázoljam: 0 úgy fogalmazott, hogy a siker három alappillére a tulajdonosi akarat (vagyis hogy akarja-e a tulajdonos fenntartani a műemléket), a fenntartáshoz nyújtandó pénzügyi támogatás a társadalom legkülönbözőbb oldalairól és technikákkal, és a szakmai segítség. A pénzügyi oldalról nézve két, egymással párbeszédet sajnos nem folytató beszámoló hangzott el. Egyfelől Gárdos Csaba úr, a Pénzügyminisztérium főosztályvezeteő helyettese előadása, aki — miközben adatokkal bizonyította, hogy az elmúlt években is nőtt az állami pénzekből a műemlékekre fordított összeg (bár jól tudható, ez számszerű növekedés, ami mögött más összetevők húzódnak meg) — nem kecsegtetett semmiféle közeli jóval. Inkább arra igyekezett ösztönözni bennünket, hogy próbáljunk akkora nyomást gyakorolni, amit — finom megfogalmazása szerint — tudomásul kell venni, mivelhogy az állam pénzelosztó szerepe még jó ideig fennmarad. Nagyon fontos annak leszögezése, hogy az állam nem kíván, és nem vonulhat ki a műemlékvédelemből, azonban tisztán kell látnunk, hogy a pénzelosztás pillanatnyilag különböző érdekek mentén zajlik, a lobbyk meglehetősen befolyásolják. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, Gárdos úr — burkoltan — próbálta felhívni a figyelmünket, erősíteni kellene egy kicsit a kulturális, építészeti, műemléki lobbyt, hogy a döntéshozatal különböző fázisaiban hallatni tudjuk a hangunk. Úgy vélem, ez mindannyiunk közös feladata. Másik nagyon hasznos megjegyzése volt, hogy ma és a jövőben azoknak a pénzügyi igényeknek nincs sikere, amelyek csak úgy ab ovo van szüksége több pénzre. Csak konkrét, jól megfogalmazott, egyedi célokra szánt összegek odaítélésében bizakodhatunk, amelyben vüágossá válik, hogy mit kívánunk, és mit mikor lehet megvalósítani. Nyilvánvaló, hogy az egyéb, nem állami források bekapcsolódása is igényli a cél és a megvalósulás pontos meghatározását. Kovács Ferenc úrnak sajnos el kellett mennie, így előadása jószerivel visszhangtalan maradt. 0 az ellenkező pólusról, a vállalkozók oldaláról próbálta egy megvalósuló vállalkozás pénzügyi gyötrelmeit ecsetelni, miközben számtalan konkrét pénzügyi javaslatot tett arra, hogyan kellene