Műemlékvédelem és településfejlesztés (A 17. Országos Műemléki Konferencia Nyírbátor, 1993 )

I. szekció - Dám László: Nyírbátor város műemlékeinek hasznosítása

A magtárban pedig be lehetne mutatni a magyar gabonatermesztés és a magyar kenyér történetét, a kiveszett és ősi gabonafajtákat (hajdinát, tatárkát, kölest stb.), a termesztés technikáját és eszközeit, ennek technikai és gazdaságtörténeti fejlődését, egy másik etapban be lehetne mutatni a lisztkészítés eszközeit, a prehisztorikus őrlőkövektől kezdve az összes malomtípust, ami csak létezik (vízimlom, taposómalom, szárazmalom), maketteken, rajzokon, fényképeken, egészen a legmodernebb gőzmalmkig. És be lehetne mutatni azt a kultúrát is, ami az egész magyar kenyérhez, kenyérsütéshez kapcsolódik. Úgy gondolom, ezzel egy olyan kiállítás jönne itt létre, amely akár országos érdeklődésre is számot tarthatna, és azt hiszem, legkönnyebben ezt a megoldást lehetne megvalósítani — legalábbis az etnográfus szemével —, hiszen ezernyi tárgyunk van, össze lehetne ezeket szedni az országos múzeumokból. Emellett természetesen teljes feltárást kellene végezni a várkastély területén, amelyet mindenütt, ahol nem kell lebontani épületet, meg kell mutatni. Szép romkertet lehetne létrehozni, megfelelő módon parkosítani, s így együtt: egy romkerttel, egy helyi jellegű XVIII. századi magtárral (ahol esetleg helyt lehetne adni egy részben a kastély történetének is), a református templommal olyan jelentős műemléki együttes jönne létre, amelynek nagy lehetne az idegenforgalmi vonzata is. Hát ennyit a várkastélyról. Ami a református templomot illeti, a hasznosítással nemigen lehet gond, hiszen rendeltetésszerűen működik, és elég jó állapotban is van. A minorita templom oltárait, elsősorban a passió oltárt sürgősen restaurálni kellene, mert nagyon erősen romlik. 5—6 évvel ezelőtt már volt róla szó, hogy a római katolikus egyház és a magyar állam közösen helyrehozzák, s már akkor 15 millió forintra taksálták a restaurálást. Ez ma már nyilvánvalóan több, de nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy megállapítsuk, sürgős beavatkozásra van szükség. Nem akarok kitérni a múzeum épületének sorsára, hiszen itt az a helyzet, hogy a minorita rend visszaigényelte az épületet, és nem tudjuk, mi lesz vele, és nem tudjuk pontosan, mi lesz a Báthori István Múzeummal. A Báthori István Múzeum épületére elég sok pénzt fordítottak az elmúlt évtizedekben. Előkerestem a régi számlákat: amikor 1957-ben helyreállítják a majdnem teljesen romokban lévő épüleet, az akkori árakon 16 millió forintot fordítottak arra, hogy a mai állapotot helyreállítsák; amikor 1986-ban egy újabb rekonstrukció történt, akkor is elköltöttek 4 millió forintot az épületre, és a minisztérium jóvoltából kb. 2 millió forintot az állandó kiállítás kivitelezésére is. A tetőszerkezetre azonban soha nem jutott pénz. A XVm. századi szerkezetet megtámadta valami gomba is, aminek következtében a hatalmas szarufák korhadnak, és a szakértői vélemények szerint az épület tetejének van két olyan pontja is, hogy bármikor összedőlhet, különösen ha nagyobb hó esik rá, és a szél meg is nyomja. Már nem találunk embert, aki fel merne menni a tetőre ezeken a helyeken, és ki tudná javítani a hájazatot, mert ott, ahol megroggyant a tető, az első szél azonnal lefúj minden cserepet. Már nincs annyi vödör, csöbör és nylon, ami megóvhatná a beázástól az épületet. Ha pedig összedől, akkor ez a nagy áthidalású, nehéz tetőszerkezet be fogja zúzni a boltozatokat is, ami rá fog omlani az állandó kiállításra. Néhány évvel ezelőtt 20 millió forint kellett volna, hogy a teljes tetőszerkezetet és héjazatot kicseréljék. Azonban itt is az a helyzet, hogy gyakorlatilag nincs gazdája az épületnek, mert tulajdonosa a magyar állam, a kezelője a megyei önkormányzat, amely a múzeumot is fenntartja. A magyar államnak nincs pénze, a megyei önkormányzat azt mondja, hogy egyetlen fillért sem költ arra, ami esetleg holnap már nem az övé, az egyház pedig azt, hogy az épület még nem az ő birtoka, nem hajlandó előlegezni semmit. Aztán a sok bába között elvész a gyerek.