Műemlékvédelem és településfejlesztés (A 17. Országos Műemléki Konferencia Nyírbátor, 1993 )

I. szekció - Petrvich András: A műemlékek kulturális hasznosítása

PETRAVICH ANDRÁS A MŰEMLÉKEK KULTURÁLIS HASZNOSÍTÁSA Magyarország műemlékállományának mintegy 7—8%-át használják ma közvetlenül valamilyen kulturális célra, feltéve, hogy a közművelődési intézmények mellett az oktatási, továbbképzési létesítmények céljára használt műemlékeket is ide soroljuk. Ez a szám önmagában sem kevés, és különösen nem az, ha a szóban forgó épületek gyakran átlagon felüli műemléki értékét, városszerkezeti, városképi szerepét is tekintetbe vesszük. A legalább közvetve kulturális szerepű műemlékek köre azonban ennél jóval szélesebb. Ide tartoznak mindazok a történeti középületek, amelyekben ügyeinket intézve vagy amelyeket látogatóként felkeresve sajátos műemléki-esztétikai élményhez jutunk, legyen szó városházáról vagy postahivatalról, vásárcsarnokról, pályaudvarról vagy vendéglőről. De kulturális célt szolgálnak ilymódon a gazdasági értelemben nem hasznosított rom-műemlékek, védett szobrok és emlékművek is. Még tovább tágítva a kört, kulturális célt is szolgálnak lényegében mindazon műemlékek, amelyek élménytkeltő és tudatformáló hatású történeti tájaink, város- és faluképeink felépítésében részt vesznek — tulajdonképpen a teljes műemlékállomány. Megmaradva most a jobb híján, ,közvetlen kulturális hasznosításúnak" nevezhető csoportnál, megállapíthatjuk, hogy az elmúlt évtizedek hazai műemlékvédelme e téren korszerű elveket vallott. A műemlékvédelemről szóló miniszteri rendelet már 1967-ben kimondta, hogy a védett építmény csak történeti, művészeti értékéhez, jellegéhez méltó módon hasznosítható, illetőleg használható (1/1967. (I. 31.) EM r. 12.§ (1) bek. szerint), továbbá hogy ,,az arra alkalmas védett építményt a közcélú — elsősorban a kulturális és idegenforgalmi — elhelyezési igények kielégítése során fel kell használni" /uo., (3) bek./. Ez a — máig érvényes — szabályozás jócskán megelőzte az Európatanács 1985. évi Egyezményét az Európai Építészeti Örökség védelméről (Granadái Koncenció, Magyarország vonatkozásában hatályba lépett: 1990. augusztus 1., kihirdetve: Magyar Közlöny 1991. július 18., 6. sorszám alatt), amelynek 10. Cikk 3. pontja és 11. Cikke az alábbi előírásokat tartalmazza:, ,Minden egyes Fél vállalja, hogy olyan átfogó műemlékvédelmi politikát fogad el, amely ... a kulturális, környezetvédelmi és területrendezési politika kiemelkedő feladatává teszi az építészeti örökség megőrzését, funkcióval való ellátását és bemutatását..." Illetve: ,,Az örökség építészeti és történeti adottságainak messzemenő figyelembevételével minden Fél kötelezettséget vállal arra, hogy támogatja ... a védett létesítmények hasznosítását a mai igények kielégítésének szem előtt tartásával..." Más kérdés, hogy mennyire és milyen ellentmondásokkal valósult meg mindez a magyarországi gyakorlatban. Hogy árnyaltabb képet kapjunk, tekintsük át most röviden a kulturális hasznosítású műemlékeket épületfajtánként. A kulturális hasznosítású műemlékek fele múzeumi célokat szolgál. Közülük kevés épült eleve múzeumnak, ezek azonban a klasszicizmus, az eklektika és a szecesszió kiemelkedő építészeti alkotásaiként méltán foglalnak helyet jelentős műemlékeink sorában (Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum és Iparművészeti Múzeum). A ma múzeumként, kiállítóhelyként használt 380 műemlék