Műemlékvédelem és településfejlesztés (A 17. Országos Műemléki Konferencia Nyírbátor, 1993 )

III. szekció - Balogh Ferenc: Hozzászólás

A legérzékenyebb pont a tulajdonjog kérdése. Érdekünk az, hogy a történelmi egyházak és helyi közösségek kapják vissza jogos tulajdonukat, amelyeket államosítottak 1948-ban, és azokat — a törvény szellemében — gondozzák a tulajdonosok. Ugyanez a helyzet a történelmi — és más családok ingatlanaival (kastélyok, udvarházak stb.), amelyek egy része talán visszakerül a családokhoz, vagy önkormányzatok tulajdonába száll, de lehetőleg minél kevesebb maradjon az állam gondozásában. A helyreállítási összegek előteremtése alapítványok útján történhet, amelyek az együttes vagy emlék érdekében jöttek létre céladományok vagy célgyűjtések segítségével. Természetesen a műemléki törvény szabta sajátos előnyök megteremtendők (adómentesség, vámmentesség a munkálatokkal kapcsolatosan stb.). A mi kérdésünk az, hogy mint tulajdon, milyen mértékben kerülnek majd e javak az 1948-as államosítás előtti viszonyok közé. A kultúrtáj — történeti táj — műemlékvédelem együttes felfogása, tárgyalása és védelmi normáinak kutatása nálunk is elindulhat, és igen szép eredmények reményével kecsegtet, de a realitás ma még siralmas, mert a nagyszerű torockói összkép (amelyet világörökségre tartunk alkalmasnak) mellett rögtön eszünkbe jutnak az elrettentő negatív példák, amelyet Kiskapus és Torda szennyező, természetpusztító kéményei jelentenek. És ez is kultúrtáj, ha negatív jelenség is. Érzékenyen érintett a temetők és síremlékek védelmének kötelezettsége az új magyar törvénytervezetben. A Kolozsváron alakult Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság, amely országosan bejegyzett jogi személy Romániában, már 1991-ben javaslatot dolgozott ki a házsongárdi temető 314 sírjának konkrét megvédéséért (magyarok és románok sírjai), mert e tematika a bejegyzett alapszabályban is szerepel, és a magyar kultúra számára alapvetően fontos. Biztató választ kaptunk ugyan az Országos Bukaresti Bizottságtól, de a törvény várat magára, és azt sem tudjuk, milyen sorsa lesz a parlamentben. Az európatanácsi tagság biztató jel, de talán az is segítene, ha Magyarország kezdeményező szerepet vállalna az európai kultúrörökségi ajánlások ezirányú fejlesztésében. Ugyanez mondható el a történelmi városok megőrzésének érdekében a városképi vagy háztömbökre vonatkozó önkormányzati szintű szabályzatok modellértékű kidolgozására és népszerűsítésére, ha már léteznek. A magyarországi műemlékvédelemnek olyan szép eredményei vannak, hogy nemzetközi európai ajánlások konkrét kezdeményezői lehetnek, és ez rajtunk is segíthetne. Eléggé optimistán nyúltam a kérdésekhez, mintha az gyorsan valósággá válhatna, holott tudom, nagyságrendi, lényegbevágó különbségek és akadályok vannak. Magyarországon az a gond például, hogy Nagy László költő szülőháza roskadozik, és a tájházak használata elvszerű-e vagy sem, míg nálunk nem is reagáltak az emlékházzá nyilvánítás kérésére Kós Károly, Kelemen Lajos, Szabédi László esetében, miközben Horvátországban városok szűntek meg. Befejezésül, helyzetünkre vonatkozóan csak annyit mondhatok biztosan, hogy annyi lesz a miénk, amennyit kiharcolunk magunknak, hogy Kós szavaival éljek. Természetesen értelmiségi, szakszerű, szellemi harcra gondolok, amit biztosan elősegít egy ilyen rangos konferencián való részvétel is. Balogh Ferenc KLMT elnök