Műemlékvédelem és településfejlesztés (A 17. Országos Műemléki Konferencia Nyírbátor, 1993 )

II. szekció - Winkler Gábor: A győri műemlékek integrált védelme

WINKLER GÁBOR A GYŐRI MŰEMLÉKEK INTEGRÁLT VÉDELME Győrben az 1960-as évek legelején az akkori körülményekhez képest látványos és jelentős műemlékhelyreállítási munkába fogtak. E tevékenység alapvető célja akkor a pusztulás szélére sodródott régi épületállomány megmentése volt. A munka során elsősorban az életveszélyes épületszerkezeteket javították ki, emelett a kényszerű társ- és albérletekre szakadt, egykori pompás polgári lakások bérleménytöredékeinek minimális komfortját igyekeztek biztosítani. A Győrben folyó munkákról annakidején egy sor szakcikk és előadás is beszámolt, így némiképpen az akkori munkák tevőleges résztvevőinek műemlékvédő filozófiájáról is képet kaphatunk. Úgy tűnik, hogy a műemlékek helyreállításának legfontosabb céljait még Rados Jenő határozta meg egy korábban, az 1940-es évek elején közreadott cikkében, mely a Győri Szemlében látott napvilágot. Ebben meghirdette a harcot az üzérkedő kereskedelem ízléstelen cégtáblái, a hatalmas kirakatszekrények és kirakatok túlzásai ellen, és a XIX. század legvégének — úgymond városképet rontó — változtatásai, tetőfelépítmények, kupolák lerombolására is javaslatot tett. Ezeket az elveket az 1950-es évek végétől az építészek gépiesen követték is; mivel azonban a költség- és időigényes építéstörténeti kutatások elvégzésére abban az időben még sem szándék, sem pénzügyi fedezet nem volt, a díszeiktől megfosztott épületekre a szocialista-realista stílus szellemét követő, korábban „soha nem volt" építészeti elemek, szalagkeretes, négyzetes kirakatszekrények, acél üvegajtók és ablakok kerültek. A történeti városkép mindezzel semmit nem lett hitelesebb, ez az újkori „purizmus" ugyanakkor az unalomig leszegényítette a városképet. Emellett azonban a város hagyományos rendeltetését is teljességében át kívánták formálni, és valóban ez okozta az igazi nagy bajokat. Visszatekintve az akkori időkre, azt is mondhatnánk, hogy lényegében az integrált műemlékvédelem létjogosultságát tagadták, és valamiféle önmagáért történő városhelyreállítást erőltettek. A Belváros — akkor már műemléki jelentőségű terület — műemléki védelmet kapott, és ennek előírásai az épületállomány megtartását és az utcarendszer változatlanul hagyását követelték meg. Úgy vélték, hogy ezzel a Belváros egyszer és mindenkorra alkalmatlanná vált arra, hogy a kor igényeinek megfelelő városközpont szerepét betöltse. Elhatározták, hogy a város történeti központját tervszerűen kiürítik, megszabadítják minden olyan rendeltetéstől, mely embereket, gépkocsikat és áruforgalmat vonz e területre. A hagyományos győri szálláshelyek nagy részét — egykor híres fogadókat, éttermeket — már közvetlenül a háború után megszüntették. Most, az 1960-as években a nagyobb üzletek, boltok, vendéglátó helyek kitelepítése következett, de hamarosan a közintézményekre — színház, bankok, iskolák egy része, irodák — is sor került. Ezek elhelyezésére a műemléki jelentőségű területen kívül lázas átépítésbe fogtak: ennek során elpusztították a XIX. századi épületállomány jelentős részét és szétroncsolták a városszerkezet jó darabját is. A megye például csillogó-villogó új palotát kapott, melynek hatalmas kő-üveg kubusa egymagában képes volt az egész barokk belváros látványát letakarni. Nagy befogadó képességű éttermek épültek (Hungária, Márka, Park Étterem) és lényegében a város összes szálláshelyét is igyekeztek egyetlen tömbbe összezsúfolni (Rába Szálló).