Műemlékvédelem és településfejlesztés (A 17. Országos Műemléki Konferencia Nyírbátor, 1993 )

II. szekció - Fejérdy Tamás: Műemlékek integrált védelme

Nagyot ugorva az elképzelt történetben, műemlékünk a védetté válás pillanatában már egyáltalán nem biztos, hogy ilyen magától értetődő és harmonikus kapcsolatban áll környezetével, bár ez természetesen még előfordulhatott. De ebben a pillanatban éppen maga a védetté nyilvánítás volt az, ami minőségi különbséget teremtett műemlék és környezete között, egyértelművé téve a szereposztást: melyik a műemlék és melyik a környezet, ha mindehhez még azt a közismert tényt is hozzávesszük, hogy e két tényező sorsának alakulása igencsak eltérően jöhet létre, világosan áll előttünk az új képlet: feszültség jelent meg a műemlék és környezete között, és sajnos egyáltalán nem biztos, hogy valamiféle jótékony, fejlesztő feszültséget, hanem akármelyikük szempontja fontosabb jellegű rivalizálást is jelenthet. Integrációról tehát már nincs igazán szó, és kialakul egy ki kit győz le helyzet, ismert következményei pedig a környezetükben zárványként fennmaradt, néha már nevetségessé váló műemlékek. Csak egy példát említek erre (biztos sokan ismerik): Sopron felé haladva, az országút jobboldalán valamikor magában állt egy kis romantikus kápolna. Mára utolérte az a falu, amelyiknek a határában állt, és könyörtelenül bekerítette. Az új lakóházak léptéke persze olyan, hogy a kápolna látszik mellettük léptéket tévesztett minigrát-beli alkotásnak. Természetes, hogy az említett, feszültséget okozó szituáció felismerésével egyidőben vagy szinte azonnal megjelent a műemlék és környezete közötti gondok megszüntetését célzó megoldásokra való törekvés, mégpedig — érthető módon — a műemlékvédelem oldaláról. Az elérni szándékozott cél nem lehetett, és nem is volt más, mint hogy az érték, a műemlék lehetőleg eredeti foglalatábanjelenhessék meg. Talán nem túlzó leegyszerűsítés, ha azt mondom, hogy mindez elsősorban az emlék külső megjelenésével, kapcsolatrendszerével nyert megfogalmazást eleinte, azaz esztétikai megfontolások domináltak. Ezt a történetiség szempontjainak szokásos hangsúlyozása legfeljebb színezi, de nem teszi kérdésessé. A tartalmi összefüggések keresése természetesen sosem volt kizárva, de bízvást kijelenthető, hogy ez is inkább csak olyan nézőpontból merült fel, hogy mi lenne jó a műemléknek, mi illeszthető hozzá. Ami természetesen nagyon fontos, soha el nem hanyagolható szempont, azonban úgy tekinthető, mint szükséges, de nem elégséges feltétel, aminek teljesülnie kell, de önmagában még nem elegendő egy hosszú távon is stabil megoldás megtalálásához. Mindenesetre innen vezet tovább az út az integrációhoz, ami nyilvánvalóan soha nem alapulhat csupán külsődleges, a műemlék mikénti megjelenésére koncentráló szempontokon. A műemlékek és szűkebb-tágabb környezetük érdekeinek és adottságainak összegződéséhez éppen a tartalmi összefüggések felismerése vezethet. A tartalom egyik legfontosabb összetevője, a rendeltetés azonban egyaránt kényes dolog, mind a műemlék, mind pedig a környezete, illetve a vele kapcsolatba hozható területileg vagy más módon lehatároló egység szempontjából. Nézzük először a műemléket. Nyilvánvaló, hogy számára a legjobb rendeltetés az eredeti, főleg, ha az vagy folyamatosan továbbélt és él, vagy ha lényegében azonos módon és tartalommal újraéleszthető. Ezt követően aztán szűkebb-tágabb tere nyílik az eredetmez közelálló funkcóknak, s a sor azzal zárható, hogy köztudomásúan még a legrosszabb funkció'is jobb annál, mint a funkció nélküliség. Altalánosságban beszélve, természetesen igen tágan kell értelmezni ezúttal a rendeltetést, például egy rom esetében annak egyszerű bemutatása is tekinthető elfogadható, sőt, jó esetben a legjobb rendeltetésnek. Mármost viszont, ami a közelebbi-távolabbi környezetet illeti, a szorosan és egyben szűken vett műemléki szempontból itt is az úgymond eredeti rendeltetés megtartása jelenthetné a legkedvezőbb megoldást. Könnyen belátható, hogy a környezet szempontjából ez már korántsem olyan magától értetődő; illetőleg olyan esetekben, amikor ez így van, vagy így lehet, akár ideálisnak is nevezhető harmónia volna biztosítható, de ez a szituáció csak igen-igen kevés, és nagyon egyedi rendeltetésű műemlék esetében képzelhető el. Hogy miért? A dolog természeténél fogva a műem-