Műemlékvédelem és településfejlesztés (A 17. Országos Műemléki Konferencia Nyírbátor, 1993 )

Hokkyné Sallay Marianne: Készülő műemlékvédelmi örvény

a hivatalosan nem védett helyi építészeti örökség helyi védelmét, sőt az ehhez szükséges jogszabályok megalkotását saját elképzeléseik szerint. (Én természetesen szívesen segítek, például konzultációkkal.) Nagyon fontos dolognak tartom, hogy ez az új kategória lehetőséget ad a helyi közösségeknek a számukra fontos, de országos jelentőséget el nem ért értékek megvédésére, hogy azokat a magukénak érezzék, a magukénak tekintsék. Egy másik nagyon fontos dolog, ami szintén az általános rendelkezésekben szerepel, de a gondolat végigfut az egész törvénytervezeten, hogy a műemlékvédelem nem statikus helyzetet akar rögzíteni, nem csak azt mondja ki, hogy ami eddig védett volt, azt továbbra is védeni kell, hanem kvázi kötelezővé teszi a műemléki értékek feltárását, a műemlékek gazdagítását. Talán mondanom sem kell, hogy Európa műemlékekben legszegényebb országa vagyunk, ezért nagyon fontos, hogy ami érték számunkra, az felszínre kerüljön, és ha megérdemli, megfelelő védettségben részesüljön. Ez új gondolat a tervezetben. A műemlékvédelem irányításával és szervezetével foglalkozó fejezetből az állam szerepét kívánom kiemelni. Az állam ugyanis nem vonulhat ki a műemlékvédelem területéről, az államnak irányító, koordináló és támogató szerepe van. A támogatás egyértelműen anyagi támogatás, de szerepe van abban is, hogy a kizárólagos állami tulajdont képező épületeknél a tulajdonosi jogokat gyakorolja. Miután a törvény változatlanul azon alapszik, hogy a tulajdonos, illetve a használó köteles fenntartani az épületet, és ehhez csak a megfelelő műemléki támogatás adható, az államnak is megvannak a kötelességei a saját tulajdonában lévő épületek fenntartásában. A fejezet másik jelentős része az, hogy sokkal világosabban és egyértelműbben határozza meg a különböző intézmények feladatát, nevezetesen kettéválasztja a hatósági feladatokat az operatív műemléki tevékenységtől, létrehozva az Országos Műemlékvédelmi Hivatal mellett működő Állami Műemlékrestauráló Központot. Úgy gondoljuk, ezzel sokkal tisztább és világosabb kép alakul ki a mindenkori feladatokkal, a mindenkori kötelességekkel kapcsolatban. Minden intézménynek pontosan tudnia kell, mi a kötelezettsége, a feladata. Ugyancsak ebben a szervezeti részben találunk egy másik nagyon fontos változást az előzőekhez képest. Gondolom, tudják, hogy egészen az új szervezet létrehozásáig több önálló műemléki szervezet volt, melyek most egységessé váltak az Országos Műemlékvédelmi Hivatal keretein belül. A következő fejezetekből a védetté nyilvánításról kell beszélnünk. A törvény egyrészt lehetővé teszi, hogy állampolgári jogon lehessen épületet védetté nyilvánításra javasolni, ugyanakkor meghatározza, milyen adatok birtokában lehet a védetté nyilvánítást elvégezni, és ami nagyon fontos, kihangsúlyozza, hogy csak a tulajdonos, illetve a várható tulajdonos jóváhagyásával lehet az emlékanyagot előterjeszteni. Ezzel a törvény megpróbálja megteremteni az együttdolgozást, az együttműködés lehetőségét a társadalommal, azokkal az embrekkel, akik gazdái, tulajdonosai az egész műemléki vagyonnak, műemléki értéknek. Az V. fejezet a hasznosítással foglalkozik, és itt egy kicsit hosszabban szeretnék időzni. Tönkretenni, elpusztítani egy értéket ugyanis nemcsak akkor lehet, ha hagyjuk leromlani, ha nem állítjuk helyre, értéket úgy is tönkretehetünk, érték akkor is elveszhet, ha rosszul hasznosítjuk az épületet, ha rosszul nyúlunk hozzá, ha nem megfelelő módon mutatjuk be értékeit. Éppen ezért a törvény kimondja, hogy mindenféle anyagi és eszmei értéket védeni kell. Hadd mondjak erre egy ellenpéldát: Az edelényi Nádasdy kastély csodálatos XVIII. századi barokk falképekkel kifestett szobájában hosszú évtizedeken keresztül mellékhelyiségek voltak. Nem lehet megengedni, hogy olyan helyiségekbe, amelyeknek mondanivalójuk van az egész épület elképzeléseiben, a térben, a felfogásban olyan rendeltetések kerüljenek, amelyek nem méltók az épület eszmei értékéhez.