Évezredek építészeti öröksége (A 15. Országos Műemléki Konferencia Budapest, 1989)
II. szekció - Román András: Városrehabilitáció ma és holnap
idén tüntetik ki Hild éremmel. Minden tiszteletet megérdemel Veszprém, ahol a múlt urbanisztikai borzalmai után - mentsük a menthetőt jelszóval - szépen rehabilitálták a belváros megmaradt tömbjeit vagy inkább torzóit. A '80-as évek városrehabi1 itációi ban mindazonáltal kétségtelenül Győré a pálma. Nem véletlen, hogy a Sopronnal kapcsolatosan már említett Európa díjat ez évben Győr kapja. A győriek tudtak okulni az egri tömbrehabilitáció hibáiból, tapasztalataiból. Ők nem követték el ugyanazokat a tévedéseket. Győrben nincsenek kitisztított, terjengős tömbbelsók, hanem úgy csináltak tömbrehabilitációt, hogy a városiassággal és a történetiséggel szükségszerűen velejáró feszültségteli, szűkös légtér-arányokat, udvarokat meghagyták. A győri belváros új életre kelt a rehabilitációval, csak most lehet igazán sajnálni, hogy az extenzív fejlesztés híveinek annak idején a győri történeti belvárost is sikerült amputálniuk. Ennyit a múltról. Mit várok a holnaptól? Műemlékes és urbanista vagyok, így gazdasági-pénzügyi dolgokról most nem szólok, nem kezdem azzal, hogy jusson több pénz a rehabilitációra, annál kevésbé, mert az ország jövőbeli gazdasági helyzetét illetően nem vagyok túlságosan optimista. Remélem, és szükségesnek tartom viszont az építészeti örökség védelme, és a városrehabilitációs tevékenység egymásra találásának megerősödését, jobb összehangolását. Nem kell részleteznem, hogy az építészeti örökség szélesebb fogalom a műemlékeknél, éppen azt a kört fedi le, amit a városrehabilitációval védeni és megújítani szükséges. A dolog műemléki oldala az, hogy kapjon védelmet - ne központit, erre nincs a műemlékvédelemnek ereje, de helyit - az az építészeti örökség, ami ma senki által nem védett, és fennmaradása vagy pusztulása jószerint a szerencsén múlik. A '90-es évek műemlékvédelmének döntő feladata az építészeti örökség műemléket meghaladó köre helyi tanácsi védelmének megszervezése, irányítása, koordinálása. Ugyanez az urbanisztika irányából exponálva: a tényleges védelem megvalósítása a lakóterületek rehabilitálásával mint egyetlen lehetséges módszerrel. Ez okból a magam részéről teljesen egyetértek azzal az elképzeléssel, hogy az Országos Műemléki Felügyelőség vegye kézbe a városrehabilitációs tevékenység elvi, módszertani irányítását, annak tényleges lebonyolítását természetesen a tanácsoknál hagyva. A rehabilitáció általánossá tételéhez sok minden hiányzik, így jó általános és részletes rendezési tervek. A városok többségének ma olyan általános rendezési terve és részletes rendezési terve van, ami nagyrészt még a tegnapi szemléletet tükrözi. A meg lévő épületállomány helyén ott is többnyire új beépítést tartalmaznak ezek a tervek, ahol pedig a rehabilitációnak tág tere nyí1 ik. Feltűnő a tervek közlekedés-centrikussága is. A forgalom prioritására való törekvés régóta jellemzi a szocialista országok városrendezését, kifejezve mintegy ezen országok parvenü szemléletét. Halléban, Pozsonyban és Baján át kellett törni új forgalmi úttal a történeti belvárost, német városban ilyennel nem találkoztam, sokszorosan nagyobb forgalom mellett. Tanuljuk meg: ne a várost idomítsuk a forgalomhoz, hanem fordítva. A történeti belvárosokban a legritkább esetekben van létjogosultsága és lehetősége a 2x2 sávnak - plusz rendszerint leállósávoknak -, inkább az egyirányúsítást kell általánosítani. Őszintén remélem, hogy háromágú új
