Évezredek építészeti öröksége (A 15. Országos Műemléki Konferencia Budapest, 1989)

I. szekció - Kralovánszky Alán: A középkori Nagyboldogasszony bazilika feltárásának legújabb eredményei

A környezethez tartozik annak a két templomnak a megtalálása is, amelyik Szent Imre ill. Szent Bertalan nevéhez fűződik, hiszen a szent kereszt és a királyi bazilika ismert, visszaszerkesztés alapján, a középkori utcahálózat révén a Szent Imrére három lehe­tőség kínálkozik, ill. a Szent Bertalanéra az írásos adatokkal is összefüggésben pedig egy konkrét hely. E szerkesztés gyakorlatilag egy újabb szempontot, újabb adatot von be a kutatási vonalba egy tágabb összefüggésben, hiszen ekkor, az Árpád-korban még csak alacsony kis kunyhócskák helyezkedtek el. Összességében végsőfokon a Henszlmann-féle elképzelés, az 1936-1938-as feltárást követően, ill. a hitelesítés során - lé­nyegesen több régészeti és kontrollált történeti forrásanyaggal ­már összeállt egy olyan kép, amelyik jobban tudja a korábbinál megfogalmazni a problémákat, a kérdéseket, amelyeket ellenőrizni kell .

Next

/
Thumbnails
Contents