Adam Biro - Lővei Pál szerk.: Biró József emlékkiállítása (Kiállítási katalógusok Budapest, 1991)

Arcképvázlat emlékezetből (Hegedüs Géza)

látta, hogy a többiek hogyan mozognak átkarolva táncospárjukat, és ő maga is a látott ritmusra jól táncolt: a lányok szerettek táncolni vele. Ő pedig szakadatlanul a sokszínű kultúra és a még változatosabb női szépség mámorában élt. És a nők — a legkülönbözőbb körökből körébe került leányok, asszonyok — nagyon is láthatóan szerették őt. Nagyon kedves, szellemesen csevegő, érzelmeket és gondolatokat vegyítő, jómegjelenésű magas-vállas fiú volt. Sajátosan keveredett lényében egy felkészült tudós és egy bohémos életformájú (valójában nem igazi bohém, komolyan gondolkodó, szavát megtartó) férfi. A politikától azonban meglepően idegenkedett, noha abban a korban valamiképpen legtöbbünknek nagyon is megvolt a hol érzelmeken, hol belátáson alapuló politikai véleménye. Minket alaposan körülvett a szabadkőművesek radikális—liberális szelleme: Jóska apja, aki iskolaigazgató volt, a nagyváradi szabadkőművesek egyik vezető alakja volt, egy közös nagybátyánk, hivatásos politikusképviselő, a magyar szabadkőműves mozgalom vezérkarához tartozott. Engem akkor, és még sokáig bűvöletében tartott a szocializmus, bár ha sohase tudtam összeegyeztetni Marx kötelező materializmusát idealizmus felé hajló agnoszticizmusommal, de gyakorlati magatartásom a munkásmozgalom felé vezetett. Jóska mindezzel nem tudott egyetérteni. Hitte és vallotta, hogy az emberi természet összeegyeztethetetlen egy mindenki számára üdvözítő társadalmi rendszerrel, tehát egyetlen elve volt: idegenkedni minden gyűlölködéstől és minden zsarnokságtól. Az egyik végül is elpusztította őt. — És most már bennem is csak az emléke él. Azt tudom, hogy amikor én már messze voltam a háborús kalandok közt, ő itthon megnősült. Mire hazaérkeztem, Jóska már nem élt, felesége külföldre ment, sohase láttam. Megmaradtak képei (ámbár sok elveszett közülük), és megmaradtak könyvei. Ezek a képek változatosak, de nem tudnék olyasmit mondani felőlük, amely jellemző a művészi egyéniségre. Biztos technikájú, olykor kifejezetten szép festmények és rajzok, de sem akkor régen, sem azóta nem érzékeltem bennük az egyszer volt, egyetlen művészre jellemző egyéniséget. — Nem így a könyvei. Sokan tudjuk, hogy évszázadunk egyik jelentékeny magyar művészettörténésze volt, az erdélyi úri kastélyok barokk stílusának úttörő kutatója. Az európai szellem és ezen belül a magyar költészet, művészet, az európai magyar-lét átélése és átéltetése — talán ez a közös szenvedély volt rokonságnál is mélyebb jóbarátságunk alapja — áthatotta minden sorát, és életműve múlhatatlan bizonyságtétel általában építészetünk, de ezen belül főleg Erdély és a Partium évszázadairól. Ez nem személyes emlék, ez kultúrtörténelem, de elválaszthatatlan legszemélyesebb emlékeimtől. Hadd fejezzem be két hiteles véleménnyel. Két kitűnő embertől, akik jól ismerték őt, mindkettejüket mestereként tisztelte. Az egyik Csók István volt, a nagyszerű festő, a másik Gerevich Tibor, a nagytudású művészettörténész. Jóska halála után beszélgettünk róla, együtt emlékeztünk rá. Csók ezt mondta: „Milyen jelentékeny művésszé magasodott volna, ha nem ragadja el a tudomány. így csak ígéret maradt". — Gerevich ezt mondta: „O volt a legjelentékenyebb a tanítványaim között, és azért lehetett igazán jó művészettörténész, mert belülről élte át a művészetet, mert igazi festőművész volt, akinél elsajátított művészete volt tudományának tárgya és alapja". Azt hiszem, ez a két szakértő vélemény jól egészíti ki azt a képet, amelyet saját emlékeim alapján próbáltam felvázolni. Hegedűs Géza