Icomos híradó különszám (A 37. Egri Nyári Egyetem előadásai 2007 Eger, 2007)

Az a jó szándékú tanács a 80-as évekből hogy az ófaluban ne csináljanak semmi különlegeset, mindent csak úgy, ahogy régen több dolgot nem vett figyelembe. Egyrészt azt, hogy a modern élet állandóan változó igényeinek, kihívásainak még a nagyon zárt vallási, ideológiai, hagyományőrző közösségek is nagyon nehezen tudnak ellenállni. Másrészt ez a felfogás nem számolt a turizmus hatásaival, azzal, hogy a turizmus mindig eltérő kultúrák találkozása is egyben, amelyben mindkettő hat egymásra. Az a remény, hogy a helyiek majd ott maradnak és élik megszokott életüket, amiben majd a turisták gyönyörködhetnek, meglehetősen naiv volt. Egy település, egy élő közösség, amit kitesznek a turizmus színpadára, óhatatlanul megváltozik. Hollókőn a 'turizmus színpadára kitett' közösség az újfaluban éli életét, ami érdektelen a turisták számára. Az ófalu, mint turizmus szinpad jelenik meg, és hogy az ott lakó néhány idős emberen kívül még ott is mozognak a helyiek, ebben a templom és a közintézmények ófaluba telepítése játszik szerepet. A műemlékvédelem Hollókőn csak az épületeket védte, a helyiek életét nem, pedig ebben az esetben a helyi társadalom megtartására is törekedni kellett volna. A világörökség ugyanis nehezen értelmezhető a helyi közösség nélkül. Ha csak budapesti és máshonnét származó emberek laknak, üdülnek az ófaluban, ha nincs, aki megművelje, fenntartsa már a környék mezőgazdasági területeit, természeti környezetét, akkor a műemlékvédelmi szándék, a világörökség cím és az általa reprezentált érték között már nincs összhang. Hollókőt nem egy múltba, kőbe, agyagba zárt világként kell megtartani, hanem olyan élő közösségként, mely tiszteli és őrzi hagyományait. Ezeket az erőfeszítéseket pedig anyagilag is honorálni kell, úgy ahogy Európa más országaiban is teszik, ahogy a táj fenntartásáért és a helyben maradásért másutt fizetnek a gazdálkodóknak, ahogy a kiemelt művészek, sportolók teljesítményét is elismerik. Másként aligha lesz belőle élő falu. Az 50 évvel ezelőtti elképzelésekkel ellentétben a spekuláció, a százfelé húzó érdekek, a modern élet nyomása skanzenné, presztízs szintérré, színpadi produkcióvá változtatja az örökséget. =^s?° «^Í"S^> <<y*^ szemléletének átformálása, saját múltjának értékként történő felfogása és megjelenítése. Két kis példa: „A kis ház az ófaluban szép", mondja egy hollókői asszony az újfaluból. „De a kis ház a szegénység volt. Nekem a nagy ház tetszik, az lenne jó itt, a mostani házammal szemben, az újfaluban." Egy helyi mester pedig így vélekedik: mik azok a „rongy kis vályogházak" az ófaluban a kőházakhoz képest, amiket ő épített? Az 50-es 60-as évek falusi felfogása azokat az értékeket, amiket e házak és a környezet képviselt, a kettő harmóniáját - nem értékelte. Milyen is lehetett belülről ez a harmónia? Ezt a harmóniát nyilván egy kívülről jövő rápillantás érzékelte csupán, ez egy vizuális harmónia volt, és nem a helyi belső társadalmi viszonyokra vonatkozott. Egy külső tekintet és szemléletmód, amivel a helyiek nem tudtak igazán mit kezdeni, mert az ő valóságukban ez meg sem jelent. Az ugyanis tele volt kemény küzdelemmel és harccal, örökös munkával. Mindennapi munkával és kemény küzdelemmel az életért. A műemlékvédelem tragédiája és ellentmondása az én szememben Hollókő kapcsán az, hogy amit a 60-as években tett, az 'életmentő és értékmentő' volt. Anélkül ma nem beszélhetnénk világörökségről. Ugyanakkor, ahogy tette vagy tehette, az is hozzájárult a falu kiürüléshez, a helyiek elköltözéséhez, a falu elöregedéséhez. Azzal, hogy az örökség megőrzését nem a helyiekben, hanem művészekben, külső emberekben látták, és a falut rekreációs helyszínnek képzelték el, kempinggel, sátorozással az udvarokban, a falut már 25 évvel ezelőtt kitették a spekulációnak és hagyományápolás helyett presztízs, és üzleti helyszínné változtatták. Hollókővel kapcsolatban ma már jól látható, hogy az „élő falu" megállapítás mögött nem volt egy megalapozott koncepció, csupán az volt az alapja, hogy az eredeti lakosokból valamennyien még állandó jelleggel éltek az ófaluban, ez jelentette az élő falu, vagy még élő falu jelleget. Ez az elképzelés nem becsülte fel a turizmus hatásait és nem vette figyelembe az ott élő emberek és a szükségszerűen megjelenő turizmus igényei között feszülő ellentmondásokat és konfliktusokat.