Icomos híradó különszám (A 37. Egri Nyári Egyetem előadásai 2007 Eger, 2007)

Ekkor majd el kell döntenünk, mi kapjon már megépülte előtt védelmet. Itt kapcsolódunk az ideiglenes építészet és a hosszútávon fennmaradó építészet problémaköréhez, ahhoz, hogy hol milyen döntéseket kell hoznunk, hol mi épülhet, az milyen lehet, és mennyi ideig fog ott állni. A hosszútávra szánt épületek elmélyültebb kontextus analízist és dizájnt igényelnek, az efemer építészet cserébe remélhetőleg sokkal szabadabb és vidámabb lesz. (v.o.: The Onward March of Preservation, AMOMA: Content, 460-461.O. diagramjai) próbáltam megfogni. Bizonyos szemszögből az előbbi az északi, a „konceptuális", az utóbbi a déli, az intuitív gondolkodás képviselője volt. Magház Társasház, Budapest, 2002. Dévényi Tamás A fentiekből tisztán látszik, hogy a progresszív, innovatív építészet szükségszerűen együtt halad az épített örökség védelmének folyamatával, „ihletet adó forrást" kell benne találnia, mert nincs más választása, mert feladatainak legnagyobb része a védettséggel valamilyen módon érintett területen keletkezik. Az „építésznek" és a „műemlékesnek" együtt kell működni, különben hamarosan vagy épületpanoptikumban, vagy szupermodern szemétdombon találjuk magunkat. A kontinuitás, a komplexitás, a kontextus, a kontraszt és a koncepció egymást kiegészítő és teljesebbé tevő fogalmak, tartalmukat, értelmüket együtt kell újra és újra meghatároznunk. Az előadásban számos példán keresztül próbáltam illusztrálni, hogy az építészeknek milyen inspirációs forrást jelent az épített örökségi környezet. A kérdést először Erik Gunnar Asplundnál és Carlo Scarpánál Lánchíd 19 Design Hotel, Budapest 20042007. Sugár Péter, ifj. Benczúr László E két pólus között számtalan átmenet, árnyalat létezik, azonban mind rokonítható, vagy visszavezethető e két fő csapás valamelyikéhez. A teljesség igénye nélkül, szubjektíven és önkényesen összeválogatott külföldi, majd hazai példákkal igyekeztem illusztrálni, hogy a „régihez" való viszonyulás ma is ugyanúgy foglalkoztatja az innovatív építészetet, mint a nagy elődök idején. (Rafael Moneo, Eric Miralies, Arata Isozaki, Jürgen Mayer, Estudio Barozzi Veiga, Günter Benisch, Herzog & de Meuron, Günter Domenig, Ortner & Ortner, Valerio Olgiato, Steven Holl, Klobusovszki Péter, Sugár Péter, Dévényi Tamás, sporaarchitects, stb.) A példák egy része magával a műemlék épülettel foglalkozik, mások régi környezetbe kerülő érzékeny új épületekről szólnak. A legjobban sikerült megoldások mindig építő jellegű kontrasztot képeznek környezetükkel, egyfajta feszültséget teremtenek, és ez a feszültség termékeny, sohasem önmagáért való. Mindig van valami köze a helyhez, ahol, amiből létrejön. Az, hogy a megoldás az adott helyen elsőre nem egyértelmű, esetleg meghökkentő, a dolog természetéhez tartozik. Fontos, hogy azokra a helyekre, ahol elődeink a kor színvonalán belül a legjobbat nyújtották, mi is tegyük oda azt, amit ma annak gondolunk. Ezzel nemcsak magunknak és „unokáinknak" tartozunk, de ez a fajta igény, igényesség nyújthat esélyt a „régi" színvonalának megtartásához, továbbviteléhez, az építési kultúra, vagy ha nagy szavakat akarunk használni, az ÉPÍTÉSZET folyamatosságához.