A műemlékek sokszínűsége (A 28. Egri Nyári Egyetem előadásai 1998 Eger, 1998)

Előadások / Presentations - MEZŐS Tamás: Amit a német nyelvterületen Bodendenkmalschutz-nak neveznek

E hosszúra sikeredett bevezetővel arra szeretem volna felhívni a figyelmet - és ez a szemléletmód nem idegen a '90-es évtized európai szakmai gondolkodásától sem -, hogy a helyreállítás, a bemutatás megtervezése nem korlátozódhat a szűken vett szakmai, építészeti, műemlékvédelmi feladatok megoldására. Többek között és mindenek előtt a régész és az építész felelőssége a bemutatás "életképességének" garantálása. Rommaradványok bemutatása mindenütt, kultúrától, környezettől, éghajlattól függetlenül összetett és általánosan alkalmazható szabályt nehezen elfogadó feladat, Általában igaz az, hogy a bemutatás valakinek készül, látogatókat, érdeklődőket vár. Vulgárisan fogalmazva a bemutatás „haszna" az, hogy látogatók ezrei, tízezrei {mint Aquincumban) és százezrei (mint a nagy német és osztrák régészeti parkokban) keresik fel a régmúlt újrateremtett maradványait. Tudott, hogy a romkert, a régészeti park sohasem lesz képes eltartani önmagát. Nem az a szándék hozza létre, hogy nyereséget termeljen. Minden közösség az építészeti és a kulturális érték megmutatásának szándékától vezérelve, a fentartás költségeinek vállalásával hozhat csak létre ilyen együtteseket. De még itt is létezik egy különlegesség, egy másutt nem látható - jó értelemben vett attrakció, egy muzeológiai, pedagógiai ötlet ami miatt érdemes éppen ide eljönnie annak, akit érdekel a múlt. Gerő László szellemesen jegyezte meg a '70-es évek eleji Aquincumról: az ember azt hihetné, hogy a rómaiak alaprajzban és nem házakban éltek. Itt is szükség volt a rendszeresen megújuló múzeum mellett a maceílum kis körépítménye magasságának az érzékeltetésére, a Collegium Juventutis peristyliumának bemutatására az udvart övező folyosó oszlopainak a felállításával, a Forum egy szegletének megemelésére és nem utolsó sorban rendezvényekre: gladiátor játékokra, floraliara, vagy színházra mint Gorsiumban. Ezek az események és az erőfeszítés, hogy a helyszínen didaktiuksan és nem szájbarágósán igyekeztek elmondani, hogy melyik épület mi lehetett. Könyvek, füzetek, tájékoztató táblák sokasága kellene még a meglevők mellett a jobb tájékoztatás érdekében. És talán ez az, amit a német műemlékvédelem színvonalasabban, nagyvonalúbban old meg. Az erdőben álló limes-menti őrtorony falmaradványait is könnyen meg lehet találni. Minden helyszínen térképeken jelzik az építés korának uralmi állapotát és ebben a meglátogatott emlék helyét, szerepét. Ahol kell rekonstrukciós ábra érzékelteti az elképzelt eredeti látványt, fénykép utal a rekonstruált állapotra. Az eredeti falmaradványok és a kiegészítés akkurátus elválasztása nem lényegi kérdés sehol sem - legalább a Római Birodalom általam ismert európai és ázsiai "utódállamaiban". Többször kérdezték már külföldi kollegák: mit akarunk jelezni a vörös vonallal, a didaktikus csíkkal. Számomra, számunkra fontos, a külföldieket inkább zavarja. Luxemburgban láttam hasonló jelzéseket, de például Franciaországban az eredeti koronát megtisztítva egyszerűen kátránypapírral választják el a ráfalazástól. Ennek nyilvánvalóan káros következményeiről itt nem kívánok szólni. Itthon néhány évvel ezelőtt elhagytam a jelzést abból az elvi megfontolásból, hogy egy falszakasz koronaképzését csak a helyszínen talált eredeti kőanyagból szerettem volna elkészíteni. Kicsit nyakatekert okoskodással quasi-anastylosisként fogtam fel a beavatkozást. A szépen sikerült ráfalazást az eredetitől csak a habarcs színe engedte megkülönböztetni. A különbség azonban egyértelműbb volt mint Minissi Piazza Armerina-i zseniális védőépületén, mégis több itthoni kollégától fejcsóválás volt a reakció. Németországban - hogy a példaként választott ország konkrét helyreállítási gyakorlatáról is szóljak - a II. világháborút megelőző angol koronaképzés módszerétől kezdve: a falmaradványokat egy meghatározott vízszintes síkig kiegészítik és az így kialakított koronára beton teknőt építenek, amelyet földdel feltöltve gyepesítenek. Az épületfizikai értelemben nyilvánvalóan hibás megoldás úgy tűnik mégis működőképes. Számtalan helyen lehet látni a megoldást, de a „betonlepény" alatt a faltest kifagyására utaló jelet nem láttam. Elképzelhető persze, hogy rendszeres karbantartással gondoskodnak az emlék esztétikus megjelenéséről. Építészetileg természetesen nehezen értelmezhető a megoldás. A fegyelmezetten meghatározott metszősíkok miatt inkáb - pedantériája és ötlettelensége miatt - visszataszító, mintsem didaktikailag értelmezhető a látvány. A múlt emlékeinek megjelenítése azonban egy-egy közösség identitástudatának a megtartása miatt