A műemlékek sokszínűsége (A 28. Egri Nyári Egyetem előadásai 1998 Eger, 1998)

Előadások / Presentations - POMOZI István: Festett kazettás famennyezetű falusi templomok

POMOZI ISTVÁN FESTETT KAZETTÁS FAMENNYEZETŰ FALUSI TEMPLOMOK A fa az egyik legértékesebb, természetadta építőanyagok viszonylag egyszerűen kitermelhető, megmunkálható és szinte mindenre felhasználható. Alkalmas az épület teljes kialakítására: falazatok, födémek, menynyezetek, fedélszékek, héjazatok, berendezési tárgyak készítésére. A mesteremberek igen jól ismerték a fa tulajdonságait, megmunkálásában úgy jártak el, hogy hátrányait a vetemedést és a száradásból adódó zsugorodást elkerüljék. A fa anyagú szerkezeteket készítő mesterek arra törekedtek, hogy a munkájuk kivitel és összhatás tekintetében is megfeleljen a fa természetes tulajdonságainak. Az asztalos- és ácsmesterek által készített védett emlékanyag jelentős részét a festett famennyezetek és berendezések képezik. A belső téri festett asztalosmunkák mind az egyházi, mind a világi építészetben a XVI.-XIX. század első feléig hazánk egész területén általánosan elterjedtek, egy részük ma is megtalálható, többségük templombelsőkben. A főúri családok, a városi polgárok, valamint az egyszerű falusi emberek a XVI.-XVfll században még gyakran készíttették kastélyaikba, házaikba festett fa födémeket, szekrényeket, asztalokat, ládákat, padokat, székeket, ajtókat. A XVIII. században a kastélyokból, a lakóépületekből a stukkó és a falfestés divatja kiszorította a festett famennyezeteket és födémeket. A festett famennyezetek és berendezések évszázadokon át jelen voltak a falusi templom építészetben. Alig van olyan középkori eredetű falusi templomunk, melynek történetére ne nyomta volna rá a bélyegét a XVI., XVII. század. Magukon viselik a pusztítások nyomait. Már a mohácsi vész idején megkezdődött, s a török hódoltság idején minden eddiginél nagyobb mértéket öltött az egyes területek elnéptelenedése. A védtelen falvakból a lakosság a városokba menekült. A mai Magyarország egész területét érintette a pusztítás. Sok helyen a középkori falvakkal együtt részben vagy teljesen elpusztultak a templomok is. A XVIII. század elején, amikor a háborús állapotok megszűntek, tömegesen bontották le a már roskadozó épületeket. De nem csak a háborús események szólnak bele a falusi templomok életébe, hanem a hitújítás is. A változások a templomok berendezésében először nem hoznak hirtelen szakítást a középkori hagyományokkal, inkább liturgiái jellegűek. A reformáció terjedésével persze együtt járt a régi oltárok eltávolítása, a képzőművészeti díszek szétrombolása vagy átfestése. A XVI. század végén megindult rekatolizációs folyamat során, a régi és az új vallások közötti ellentét kiélesedik. A XVII. század elején az ellenreformáció sikereket ér el, a nagybirtokosok és a nemesség egy részének körében, s ekkor újra a viták középpontjába kerül a falusi templomok használata. A XVI.-XVII. században alig tudunk új templomépítésről, - különösen a falvakban, ahol a harc általában az egyetlen templom megtartásáért vagy visszavételéért folyt. Ezért a falvak közössége a templomot egyre inkább sajátjának, - a falu egységét megtestesítő közösségi épületnek tekintette. Ilyen körülmények között kisebb szerepük van az építkezéseknek, annál nagyobb az átalakításoknak, a régi berendezések pusztulása után készített új berendezéseknek. A református templomok új térbeli rendje fokozatosan alakult ki többnyire