A műemlékek sokszínűsége (A 28. Egri Nyári Egyetem előadásai 1998 Eger, 1998)

Előadások / Presentations - Georgiosz PROKOPIU: Polikrómia a bizánci művészetben és a templomok díszítésében

nükkel lefelé egy anyagdarabra helyeznek, amelyre előzőleg megrajzolják a kívánt ábrát, azután beágyazzák a vakolat alapba és eltávolítják róla az anyagot. Az üveglapocskák a színüket különböző fémoxidoktól nyerték és azokat, amelyek a fényes hátteret adták aranylemezzel borították, ha nem kék volt a háttér, mint a korábbi mozaikoknál. A mozaik nagy előnye hogy örökre kitörölhetetlen képet nyújt mind sima, mind görbe falfelületeken, Ezenkívül odaillő folytatása a bizánci templom ragyogó polikróm márványburkolatának, nemcsak a függőleges belső falakon, hanem az íveken és boltozatokon is, Mert a mozaik azonkívül, hogy polikróm, a fénysugarakat is visszaveri, és így az egész teret tündöklő ragyogással árasztja el. Vannak felületek, ahol a mozaikkockákat bizonyos szögben megbillentve, ritkábban helyezik el, így jobban visszaverik a fényt. Ezenkívül a számtalan kis kocka a köztük lévő finom illesztéssel olyan miniatűr léptéket vezet be a templom terébe, amely a kép felületét jelentősen kitágítja és az előbbi teret szinte végtelenül felnagyítja. A mozaik azzal, hogy az elragadtatott szemlélőnek miriád ékkövet ragyogtat fel egy olyan térben ,amely ezáltal szinte végtelenné tágul, magasztos élményt nyújt. A festménytől radikálisan különböző mozaik monumentális jelleget kölcsönzött a bizánci hagiográfiának. A mozaik nem viseli el a plasztikus fény-árnyék játékot (a chiaroscurót), sem pedig a színárnyalatok széles variációit. Az alakok sziluettként, éles körvonalú árnyékkal vetülnek a monokróm, arany vagy kék háttérre. Az alakok távolról nézve így nemcsak különállóak, hanem monumentálisak és tiszteletet parancsolóak. A bizánci művész jól tudta, ahogy már említettük, hogy a mozaik természetes funkciója a két dimenziós ábrázolás. A bizánci templomban a mozaik a plaszticitást elsősorban az egymás mellé helyezéssel (juxtapozicióval) és színkontraszttal éri el. Természetesen két módszert kell megkülönböztetnünk: az egyik éles kontrasztokkal dolgozik, a másik színárnyalatokkal. Ezeket a módszereket a keleti vagy a hellenisztikus befolyásnak tulajdonították, vagy a különböző keletkezési koruknak. Demus osztja azt a nézetet, hogy ez a mozaik méretétől függ. De ezeket a technikákat gyakran egy művön belül is kombinálják a magasságtól, a pozíciótól az alaktól és végül a művész képzeletétől függően. Az arany háttér vitán felül képzeletbeli, transzcendens teret hoz létre. Először is azért, mert az anyag szemcsés felszíne a fény, az árnyék és tükröződés leheletfinom játékában bővelkedik, másodszor azért, mert az alakok stilizáltságuk ellenére is a mozgás illúzióját keltik. Az alakok két dimenziós természete a földöntúli látomás anyagtalanságát sugallja, és a mozaiklapkák csillogása csak fokozza a képek látomás jellegét, mert ahogy a fény elsiklik rajtuk olyan hatást keltenek, mintha a térbe a szentek tovatűnő képe vetülne. A mozaik felületeken lévő képek ragyogása és fényvisszaverése nem hasonlít a tükrök által visszavert fénynek ahhoz a jeges és báj nélküli áradásához, ami például a rokokó építészeti terekben szokásos. Ezek a tükrök is természetesen létrehoznak egyfajta illúziót, de elkerülhetetlen realizmusukkal a nézőnek csak optikai csalódást és nem pedig magasztos látomást nyújtanak. A tükörrel ellentétben a mozaik felülete nem abszolút sima, hanem apró egyenetlenségeik és dőlésük miatt (különösen, ha görbe felületen találhatók) számtalan fényt, árnyékot és tükröződést vetnek, és szikrázó csillogásukkal megélénkítik az alakokat és a hátteret, amíg azok lüktetni nem kezdenek a mélykék mennyei térben vagy a ragyogó napsütötte térben, ha arany a háttér. A freskó technikája abból áll, hogy a nedves vakolatot átitatják a színekkel, így azok kitörölhetetlenné válnak, miután az alap, amelyre felvitték őket velük együtt szárad meg. Szemben a mozaikkal, a freskó nem örök időkre készült, bár mulandóbb, de gazdaságosabb, és ugyanakkor rendelkezik a mozaikokkal egyenértékű bizonyos tulajdonságokkal, amitől éppoly alkalmas a hagiográfiára. A freskóknál nem jöhetnek szóba az olajfestményeknél szokásos fokozatos színátmenetek és a bonyolult fény - árnyék játék (chiaroscuro), mivel a művésznek gyorsan kell dolgoznia nagy felületen, mielőtt a vakolat megszárad, és ez lehetetlenné teszi a korrekciókat. A freskó is stilizálja az ábrázolt alakokat, a mozaikhoz hasonlóan két dimenziós sziluettekké