A műemlékek sokszínűsége (A 28. Egri Nyári Egyetem előadásai 1998 Eger, 1998)

Előadások / Presentations - Georgiosz PROKOPIU: Polikrómia a bizánci művészetben és a templomok díszítésében

miségükkel oly drámai kontrasztban álló földi melegség tónusát kölcsönzi nekik, elvont szimbólumból megindító isteni lényekké alakítja őket. A bizánci templom díszítése a szent jeleneteket ábrázoló festményekkel éri el csúcsát, amelyek az építészeti műbe emberi és emberfeletti léptéket vezetnek be. Nekik köszönhető, hogy a tér nemcsak tágasabbá, hanem fenségesebbé is válik, egy olyan világot hozva létre, amelyet a Mindenható pillantása fog át és amelyen át angyalszárnyak suhannak és szentek lába lépdel. Amikor létrehozta ezt a mennyei hierarchiát, a bizánci ikonográfiának, mely szorosan kötődik az építészethez meg kellett birkóznia a lépték, a kompozíció és a stílus problémáival. A bizánci templom magasztos jellegét feltárni kívánó egyetlen esztétikai elemzés sem hagyhatja figyelmen kívül a templom ikonográfiáját. Ezért kell mindig a bizánci templom elválaszthatatlan részeként kezelnünk a díszítését, mozaikjait és falfestményeit. P Michelis professzor erről így ír: „Egyik jelentős építészeti stílus festészetét sem ítélhetjük meg függetlenül az építészeti elhelyezéstől, és a bizánci templom esetében, ha nem tekintenénk a díszítést és szent festményeket a templommal együtt szerves egészként, akkor nemcsak egy nagy építészeti stílus célkitűzéseit értenénk félre, hanem a korszellemet is." A templomi festmények, amint elbeszélik Jézus kínszenvedését, ábrázolják az adományozókat, a mártírokat, a szenteket és Istent magát, a keresztény dogma néma értelmezői. Szent Vazul mondja: „Amit a szó közöl a füllel, azt utánozza a néma kép is." Mivel így nemcsak leíró, hanem didaktikus jelleggel is bírnak, közvetlenül tudják kifejezni a templom magasztos céljának erkölcsi és esztétikai természetét, amelyet az építészet (az intellektuális és absztrakt formáktól függően) csak részben tud bemutatni. Ezenkívül az ikont teológiai szempontból (a keresztény egyház által átvett újplatonista emanációs elmélet alapján) a megvilágosodás termékének tekintették. Az ikon fel van ruházva az ábrázolt eredeti szentségével, mivel jelentése szerint azonos vele. Ebben az értelemben a festmények kiegészítik és teljessé teszik az építészeti alkotást. A festmények templombeli helyét legalább annyira a dogma szerinti hierarchikus rend, mint a templom belső architektúrája határozta meg: minden festmény legalább olyan fontosságú helyet követelt magának, mint amilyen fontosságú a tárgya. Ha a szent jelenetek, alakok és jelképek az épületben hierarchikus fontosságuknak megfelelő teret, pozíciót és méretet kell hogy kapjanak, akkor az építészeti kompozíció által kialakított felület méretét és fontosságát komolyan figyelembe kell venni. A felületek és festmények egyidejű minősítésére, osztályozására volt szükség, A templomban (ahogy már láttuk) a kupola és az apszis szimbolizálják a Mennyországot és a padozat négyszöge a földet. Az ikonográfia a dogmát követve három zónát határozott meg a templomban: a Menynyországot, Krisztus életét és a földet a szentek seregével. A szimbólumokra és elrendezésükre vonatkozó ezen teológiai nézetek tökéletesen összhangban vannak az esztétikai koncepcióval. így a kerubokat fenn magasan az épületben az őket leginkább megillető helyen, a négy csegelyen, találjuk (jóllehet ide később a négy evangélista került a Mindenható kíséreteként). A Haghia Sophiában a kerubok a csegelyekre kerültek, és így nemcsak a helyük előnyös a bemutatásra, hanem szimbolikus jelentésük is hozzájárul a kupola megemelésének illúziójához, mert úgy tűnik mintha azt a szárnyaikkal tartanák. A TECHNIKA A bizánci monumentális festészet két technikát alkalmazott, amellyel hangsúlyozni kívánta magasztos jellegét: a mozaik és a freskó technikát. A mozaik kis üveg- vagy kőkockákból készül, amelyeket vagy közvetlenül visznek fel a falra vagy a szí-