A műemlékek sokszínűsége (A 28. Egri Nyári Egyetem előadásai 1998 Eger, 1998)

Előadások / Presentations - SZILASSY Zoltán: A kultúrtáj: a műemlékvédelem és természetvédelem határterülete

teni képes szemléletre van szükség ahhoz, hogy érzékelhessük a kultúrtáj fejlődésének igazi komplexitását, a kulturális és természeti vonatkozások közötti viszony jó értelemben vett „cseppfolyósságát" és ahhoz, hogy megérthessük napjaink kultúrtájainak pontos történeti és ökológiai komponenseit, illetve azok egymásra hatását. A múlt ismerete nemcsak azért lenne fontos, hogy megértsük a jelent, hanem azért is, hogy a napjainkban érvényesülő trendek lehetséges következményeit felmérjük, és ilyen, evolúciós alapokon nyugvó szemléletmóddal határozzuk meg a jelen hatékony tájkezelésének feltételeit. A kultúrtáj fogalomkörének növekvő nemzetközi jelentőségét és a ráirányuló kiemelt figyelmet jelzi az is, hogy az UNESCO a Világörökség Egyezmény keretében 1992-ben egy új kategóriát létesített a természeti és a kulturális értékek mellett azon kultúrtájak részére, amelyek: „történelmi, esztétikai, antropológiai vagy néprajzi szempontból jelentős, viszonylag ritka együttesek, és az ember és a természet hosszú ideje tartó, harmonikus egyensúlyának bizonyítékai, és a visszafordíthatatlan változások szempontjából sérülékenyek". Ez természetesen a kultúrtáj tárgykörének bizonyos leszűkítése, azonban a kritériumok meghatározása még egy ilyen, szűkített értelmezésben is meglehetősen összetett és a mai napig sem teljesen tisztázott feladatot jelentett e szakemberek számára. Az első szakértői találkozót, amelyen az egyetemes jelentőségű, az emberiség részére lehetőleg változatlan formában megőrzendő jellegzetes kultúrtájak kategóriáinak jellemzőti kívánták meghatározni, 1992-ben tartották Franciaországban. Az itt meghatározott kultúrtáj kategóriákat az UNESCO Világörökség Bizottsága elfogadta és alkalmazásukat előírta, lehetővé téve ezáltal azt, hogy a tájakat illetően kiegyensúlyozottabb képviselet alakulhasson ki a Világörökség Jegyzékben. 1993-ban Németországban, 1994-ben Kanadában, 1995-ben a Fülöp-szigeteken és Ausztráliában, 1996-ban pedig Ausztriában tartottak szakértői találkozókat a kultúrtájak különböző típusainak témakörében. Az ezeken nyert ismeretek értékes segítséget jelentenek kultúrtájaink felmérésénél, osztályozásánál illetve értékelésénél, és nagymértékben járultak hozzá ahhoz, hogy a kultúrtájak kiválasztásának és megőrzésének problematikája világszerte nagyobb - és egyre fokozódó - figyelmet kapott és kap. E tájaknak rendszerint bonyolult szerkezete van, sokszor finom szemcsézetű mozaik, amelyben az egységes talajtípusú területek jól elkülönülnek és ennek megfelelően különféle módon hasznosítanak mezőgazdasági, erdészeti illetve legeltetési célokra. Igen gyakori a lejtők teraszos kialakítása, elsősorban talajvédelmi okokból, amely teraszok állandó fenntartást igényelnek. Jól példázza, hogy a kultúrtájak állandó emberi gondoskodást igényelnek, és ennek megfelelően sérülékenyek, illetve - ha az emberi beavatkozás meszünik, vagy jelentősen csökken - visszatérnek a természeti állapothoz. Pontosabban: amikor ezeket a területeket felhagyják, a kultúrtáj szerkezete megváltozik, átalakul. A kultúrtájak sokszor fajgazdagabbak, biológiailag változatosabbak, mint a természetes tájak. Ennek ellenére körültekintően kell eljárni, amikor egy táj természeti értékét próbáljuk megbecsülni, mert bizonyos régiókban (pl. a Mediterráneum) a bidiverzitás lecsökkkenése ezer és ezer évvel ezelőtt következett be az emberi beavatkozás eredményeként, de azóta sem jelentkeztek új fajok, amelyek benépesítették volna a kiürült területeket (niche). A Föld néhány régiója - a már említett Mediterráneumhoz hasonlóan - teljes egészében kultúrtájnak tekinthető, ahol a népesség és természeti környezetének hosszútávú egymásrahatása mind a biológiai, mind az ökológiai változatosságban megfordíthatatlan változásokat eredményezett. A kultúrtájak gyakran a fenntartható földhasználat speciális technikáit tükrözik, figyelembe véve annak a természeti környezetnek a jellegzetességeit és korlátait, amelyekben kialakultak, és a természethez való sajátságos, spirituális viszonyt. A kultúrtájak védelme így hozzájárulhat a fenntartható földhasználat modern technikáihoz is, és fenntarthatja, sőt fokozhatja a táj természeti értékeit.