Műemlék-helyreállítások tegnap, ma, holnap (A 27. Egri Nyári Egyetem előadásai 1997 Eger, 1997)
Előadások - D. MEZEY Alíce: Amitől a helyreállítás hiteles és jó – előzetes tudományos feltárás és kutatás
Hajnóczy Gyula professzor kifejtésében az originális forma az abszolút hiteles forma. Az eredetiség fogalma azonban, mivel műalkotásról van szó, mégpedig olyanról, amellyel az idol folyamán sokminden történt - nemcsak pusztult, hanem elvettek belőle, átalakították, átértelmezték -, nem szűkíthető le az anyag hordozta forma eredetiségére. A műalkotások ugyanis az alkotó tudati valóságát, az alkotóban működő invenciót, a művészi kifejezés szándékát is hordozzák, mint aurájukat az aranyhátterű bizánci ikonok, vagy a hosszú expozíciós idő alatt készült fotográfiák a fényképezés korai időszakában. A műemlékeket mint műalkotásokat egyfelől aurájuk veszi körül, másfelől mint történeti képződményeket, időben átalakuló alkotásokat, saját atmoszférájuk is. Ennek érzékelése vitathatalanul a tapasztalat útján megszerezhető kifinomult szemléletet, és azt a fajta érzékenységet kívánja meg, amely a beavatkozások során képes a figyelmet arra irányítani, hogy az emléknek ez a mindig egyedi és saját aurája és atmoszférája ne szűküljön le, ne alakuljon át, hanem miközben önmaga marad, érzékelhetőbbé és közérthetőbbé váljék. Hogyan hozható létre a ránk maradt emlék szándékunk szerint hitelesen továbbhagyományozandó megjelenítése, amikor már a kutatás során számos esetben találkozunk azzal a megfellebbezhetetlen ténnyel, hogy az emlék valamely része, az eredetinek csekélysége ellenére is fontos maradványa, a töredék anyaga annyira érzékeny, hogy megtartása lehetetlen. Sőt a rejtett értékek csak bizonyos részletek elpusztítása útján tárhatók fel és már a megismerés folyamán is válogatnunk kell a mi értékelésünk szerint „authenticus" és nem autentikus korábbi „beavatkozások" között. E dilemma létének elfogadása a korrekt, minden részletre kiterjedő dokumentálás jelentőségére hívja fel a figyelmet. Ezért a dokumentációba utalt tényszerű közléseknek és az ennek alapján készülő publikációnak olyasfajta küldetése van, mint a szövegközi szemléltető ábrának, vagy mint az igényes publikációban a lábjegyzetnek, - a főszöveget magyarázó, forrásokat idéző kiegészítő megjegyzéseknek - amelyek alkalmazásának célja a félreértések elkerülése, a tényekben való eligazodás és az utólagos ellenőrizhetőség lehetővé tétele. A műemlékhelyreállítások hitelességének mértéke tehát magának a helyreállított emléknek és a tudományos dokumentációban rögzítetteknek egybevetésével közelíthető meg, hiszen a tudományos kutatás munkafolyamatai során feltáruló ismeretanyag jóval meghaladja az éppen aktuális helyreállításban hasznosítható ismeretanyagot. Sajátosan fejezi ki a jó műemlékhelyreállításhoz szükséges szemléletet a diósgyőri vár konzervátora, amikor feladatához először közelítve így gondolkodik „ezt - mármint a diósgyőri várat - nem illik tegezni, ez önnön fensége." az itt ülők közül feltehetően többen ismerik ezt a négy saroktornyos vár-romot és talán megegyezhetünk abban, hogy konzerválása egyike a legjobbaknak. A műemlékhelyreállításokat megelőző munkafolyamatok eredményeiből leszűrhető, az emlékről a fent vázolt szemlélettel kialakított kép verbális megfogalmazása nem megkerülendő. Az ehhez, mármint a szavakba foglaláshoz szükséges gondolkodási folyamat mélyítheti el az emlék fizikai létén, - „ingatlanértékéén - túlmutató - „eszmei érték"-hez való közeledést, ami elengedhetetlenül fontos a jó helyreállítás céljának megfogalmazásához. A CÉLRÓL A műemlék tehát alkotásként szemlélendő és kiemelendő abból a látáskonvencióból, amellyel a pusztán használati értéket képviselő tárgyakra tekintünk. Egyedi alkotás a fogalomnak abban a bonyolult szférájában és rétegződésében, amelyben a kvalitás, a ritkaság érték és a társadalom vagy a helyi közösség értékeítélete fonódik egymásba. Sokrétűsége történelmi kategória mivoltából is származik, melynek révén az alkotásból leszármaztatható passzív „alakulat" mivoltot is magára öltheti. A műemlékhclyreállításoknak két fő célja van.