Műemlék-helyreállítások tegnap, ma, holnap (A 27. Egri Nyári Egyetem előadásai 1997 Eger, 1997)

Előadások - Herb SOVEL: A műemlékhelyreállítás és a hitelesség japán felfogása

hagyományos elgondolásainkon túl kell lépni és meg kell nézni ezeket a sokszor nehezebben értelmezhető tulajdonságokat és fel kell tenni a kérdést; vajon milyen szerepet játszhatnak döntéshozatalunkban? Japán. Próbálom röviden összegezni azokat a fő eszméket, amelyek szerintem Japánban a műemléki gyakorlatot jellemzik és melyek fontosak, ha meg akarjuk érteni a hitelességről alkotott nézeteiket. Nem vagyok szakember a japán műemlékvédelemben, de volt szerencsém 5, vagy 6 hetet Japánban tölteni és tanulmányozni a műemlékvédelmet, tehát megtanultam valamit a munkájukról, de nem vagyok szakember ezen a téren. Nagyon hamar felvetődnek kérdések, mikor megnézzük, hogy mi is történik Japánban helyreállítás címszó alatt. Az első dolog amivel szembesülünk, és ez eléggé elbizonytalanít, hogy mikor egy japánnal beszélgetünk a hitelességről, akkor gondok vannak. Merthogy nincs egyetlen szavuk, mely pontosan megfelelne a nyugati hitelesség szónak. A helyzet egy kicsit reményteljesebb, mikor rájövünk, hogy van azonban két szó: az egyik a valódi, a másik a megbízható, mindkettőt használják a műemléki gyakorlatban, mikor ezekről a dolgokról beszélnek. A helyzet nagyon reménytelivé válik, mikor egy japán építésszel beszélgetünk a munkájukról, ha megnézzük az emlékeiket, épületeiket. Rádöbbenünk, hogy tökéletesen ugyanolyan tisztelettel bánnak a fennmaradt eredeti anyaggal mint mi. Ugyanolyan elkötelezettek, hogy megpróbáljanak annyi eredeti anyagot megmenteni, amennyit csak lehet. A gondolkodásmódjukban nincs különbség. Van azonban, ami más. Remélem, nem egyszerűsítem le nagyon a dolgot, de ami különbözik az az, hogy létezik egy másik fajta párhuzamos összpontosítás is a műemlékvédelem területén. Van egy plusz odafigyelés is, hogy felújítsák az anyagokat, hagyományokat és ez mindig része a japán gondolkodásnak. Egy felől tisztelet az eredeti anyagnak, másfelől egy másik tisztelet a hagyományoknak és a hagyományos módon történő felújításnak. Miből erednek ezek a megközelítési különbségek? Nagyon könnyű Japánban nyugatinak lenni, ahol is nem érted a nyelvet, ahol is körbe vagy véve főként buddhista kultúrával, ami eléggé különbözik a keresztény kultúrától, tehát egyszerűen azt mondod: Ez egy más társadalom, nem találok kapcsolódási pontot. Azt hiszem, hogyha megnézzük a japán történelmet, földrajzot, kezdünk rájönni a nyilvánvaló kulturális különbségek okára. A különbségek egyik fő forrása a japán természeti környezet. Az, ahol a fa bőségesen jelen van és ugyanakkor az is, ahol az éghajlat igencsak ösztönzően hat a fa gyors pusztulására. Tehát a fa domináns anyag és a fát mindig veszély fenyegeti. Ennek eredményeképpen a japánok már ezelőtt 1000-1500 évvel is speciális technikákat fejlesztettek ki arra, hogy hogyan kell fa épületeket építeni és szétszedni, gondoskodni igényeikről, kiszűrni a fapusztulást. Időnként szétszednek egész épületeket és mi ezt elég furcsa szemmel nézzük. De ha visszamegyünk a történelmükben, rájövünk azokra a logikus és gyakorlati okokra,amik miatt ez a gyakorlat létezik, a nyilvánvaló kulturális okok mellett, amelyek a nép vallási alapjaihoz köthetők. Két fő vonalat lehet nyomon követni a japán fejlődés vallási alapjaiban. Az eredeti eszme, mely még mindig jelen van és amelyet animizmusnak lehet nevezni, egyfajta vallási hit rendszer, melyek nagyon szorosan kötődnek a mezőgazdasági társadalom értékeihez, melyben valahogyan a mezőgazdasági ciklus és az élet éves megújhodásának a felismerése az Isten létének a megalkotásához vezetett, akinél aztán hasonló élet ciklusok voltak. Az animista vallásban az istenek halandók, az isten egy előre meghatározott életciklusban él. Ez a szemlélet testesül meg nagyon erősen a Shinto vallásban. Egy időben (mostanában már nem) a legtöbb shinto szentélyt újjáépítették új anyagból, 20 évenként. A ciklus változhat, de a 20 év egyfajta standard. A 20 éves időtartam egybeesett az istenség élettartamával, akiről azt tartották, hogy a templomban él. Az isten halálával, 20 év után, úgy érezték, hogy az eredeti templom tisztátalanná vált, tehát szét kell szedni és új templomot kell építeni. Ez a gyakorlat, melyről lehet, hogy már hallottak, ma már csak egy helyen létezik az országban. Az Ise szentély az egyetlen hely, ahol a shinto vallás ezen ősi szokását még mindig élő gyakorlatban láthatjuk. Miért csak egy helyen? Azt hiszem, ahhoz a tényhez van