Műemlék-helyreállítások tegnap, ma, holnap (A 27. Egri Nyári Egyetem előadásai 1997 Eger, 1997)

Előadások - Herb STOVEL: A hitelesség, ahogyan azt mostanában értelmezik, ahogy a Narai Dokumentumokban leírták és ahogyan az a műemlékek helyreállítására vonatkozik

felelnie a hitelesség elvárásainak, míg a természeti örökségnek- mely a világörökség listára kerül - az integritás követelményeinek kell megfelelnie. Két különböző szó ugyanabban a konvencióban, többé kevésbé ugyanabban a minőségben. Nem szándékszom részletekbe bocsátkozni, csak jelzem, hogy ez egy olyan terület, mely sokakat foglalkoztat. A harmadik pont: Néha azt lehet látni, hogy az emberek a hitelesség szót olyankor kezdik használni, ha olyan speciális véleményre, vagy elgondolásra akarják ráirányítani a figyelmet, amiről azt hiszik, hogy igaz. Ez látható például, ha valaki Ruskin stílusában, a romokat tartja hitelesnek (John Ruskin XIX. sz-i író). Ruskin szerint ugyanis, nem szabad bántani a romokat, engedni kell, hogy lassan elpusztuljanak. A kultúra képviselői szenvedélyesen használják a szót, magára az értékre összpontosítanak, valamire, amelynek egyfajta abszolút, független léte van. Ezt a pontot mintegy megkérdőjelezve a saját véleményem szerint a kérdőjelek azokra a szerzőkre vonatkoznak, akik azt mondják, hogy valaminek lehet, hogy nincs értéke, de hiteles. Szerintem a hitelességet össze kell kötni az értékkel. Van egy másik csoport, akik úgy tartják, hogy a hitelesség és az, hogy hogyan használjuk a kifejezést, az nagymértékben függ attól a kulturális környezettől, ahol azt használják és azt állítják, hogy. nem igazán határozhatunk meg mindenütt használható kritériumokat, csak annyit tehetünk, hogy megengedjük mindegyik kultúrának, hogy meghatározza, mi a megfelelő az ő saját környezetében. Ismét az én véleményemet kifejezve, általánosságban azt hiszem, hogy ez igaz, és valójában ez a Nara Dokumentum nagy értéke. Azonban, ha szélsőségesen értelmezzük, ez megint veszélyes nézőpont lehet. Mivel néhány csoport megengedi magának, hogy azt mondja: „én más vagyok, mint ti, így azt csinálok, amit akarok. Én magam határozom meg a saját műemlékvédelmi kritériumaimat, és nincs szükségem tanácskozásra se veletek, se más csoportokkal". És olyan messzire megy saját felelősségének túlértékelésében, hogy egy nagyobb népesség határozza meg, hogy mik az örökség-értékek a többiek számára. Ez csupán öt nézőpont, amiből bármely tudományos értekezésben sokkal több található, de ezek közül számomra egyik sem jelenti a hitelességről folytatandó vita kiindulópontját. És itt valahogy eljutunk a Nara Dokumentum tartalmához. A dokumentum tartalma és a hitelességről folytatott megbeszélések tartalma is elég speciális. Egyszerűen feltesz egy kérdést, miszerint: „Hiteleségről alkotott felfogásunk hogyan segít minket abban, hogy jobb műemlékvédelmi döntéseket hozzunk?" Nem tartalmaz definíciókat, nem foglalkozik történelemmel, különböző elvekkel, nézőpontokkal. Azt kérdezi, hogy mi, műemlékvédelmünk során jó gyakorlati döntéseket hozunk-e, ha szem előtt tartjuk ezeket az elveket. Roberto Di Stefano, korábbi ICOMOS elnöknek, a Nara Dokumentumhoz fűzött gondolatai között találtam egy mondatot, mely ezt nagyon jól összegzi: „Hogy eredményesek legyünk, a hitelességről szóló vitáknak következetesen kutatniuk kell, hogy a világ örökségének védelmében végzett munka minősége hogyan lehet egyre jobb, objektívabb és effektívebb". Tehát ez a nézőpont gyakorlati, nem tudományos. Én úgy gondolom, hogy a Nara Dokumentum ezzel tud segíteni a műemlékvédelemnek. A dokumentum lényegének ismertetése előtt néhány gondolat a narai tanácskozásról magáról, hogy tudjuk, honnan is származik a dokumentum. Az összes említett tanácskozás között, ahol ezt a témát tárgyalták, a narai tanácskozás volt talán a legnemzetközibb. Csak 60 ember vett rajta részt, de minden kultúrát és minden földrészt képviseltek. A szónokok minden szakterületet képviseltek a műemlékektől, a népi építészetig. Próbáltunk hidat alkotni a múlttal, tehát meghívtuk Raymond Lemaire-t, a Velencei Karta eszmei szerzőjét, hogy vegyen részt a tanácskozáson. Egy hétig nagyon vad, sokszor kaotikus vitát folytattunk, melyet nehéz volt összefogni. A munkacsoportok éjfélig, egy óráig fennmaradtak egymás után három-négy éjszaka, hogy próbálják áthidalni a távolságokat, melyek a különféle megnyilvánulásokban jelentkeztek. Végül a legutolsó reggel