Műemlék-helyreállítások tegnap, ma, holnap (A 27. Egri Nyári Egyetem előadásai 1997 Eger, 1997)

Előadások - MAROSI Ernő: Magyar műemlékhelyreállítások a MOB korszakában

Az 188l-es törvény az tehát, amely a Műemlékek Országos Bizottságát létrehozza, ez a szervezet lényegében, de nem személyeiben is változatlanul 1919-ig működik. 1918-ban a Monarchiát felváltó köztársaság, majd 1919-ben a Tanácsköztársaság nagyon lényeges változásokat tervezett. Ezek természetesen nem valósultak meg. Egy országos műemléki hivatalnak a tervezetét dolgozzák ki - részben az intézményen belül. Ez a maga idejében rendkívül modern elképzelés, tulajdonképpen természetesen épp azért, mert egy kommunista állam hozta létre, és mert rendkívül progresszív volt, évtizedekre elfelejtődik és 1920-ban, ahogyan a politikában, úgy a műemlékügyben is restauráció következik be. Ezt a szót intézménytörténeti értelmében használom. Egészen 1949-ig, tehát a második világháborún túl is formálisan megmarad a Műemlékek Országos Bizottságának a kerete, azonban 1934-ben Gerevich Tibor vezetésével tulajdonképpen a név és a formák megőrzésével egy olyan modernizáció belső átalakulás következik be, ami voltaképpen azoknak az elveknek a megvalósulását jelenti, amelyeket az 1919-es változások kezdeményeztek. Egy effektívebb, hatékonyabb és az állammal közelebbi kapcsolatban álló megvalósítási szervezet kezdett kialakulni. 1949-ben nem a célszerűség, hanem a fűnyíró szűntette meg a Műemlékek Országos Bizottságát. 1949 a fordulat éve és tulajdonképpen az ekkor deklarálódó és önmagát meghatározó szocialista állam tűnteti el egyebek között nagyon logikusan ezt a végül is formájában testületi szervezetet. 1949-ben létrehozzák a Múzeumok és Műemlékek Országos Központját. Tehát tulajdonképpen egyfajta központi igazgatóság-szerű szervezet vállalja magára minden egyéb mellett a műemlékek ügyét is és csak 1957-ben kerül sor az Országos Műemléki Felügyelőség megalapítására, tehát egy specifikus műemléki szervezet kialakítására, ami a legutóbbi időkig működött. Hivataltörténetről beszéltem. Ebbe a hivataltörténetbe, amelynek a kereteit feltétlenül szükséges ismernünk ahhoz, hogy tudjuk miről beszélünk, több ponton is belejátszottak a történelmi-kronológiai elemek. Nem minden ponton ugyan, de ezt a történeti-kronológiai támpontrendszert is érdemes valamilyen módon szemügyre venni. Az 1848-49-es szabadságharc kétségtelenül a jelentős, a műemlékvédelem sorsát, intézményes tekintetben legalábbis, késleltető tények közé tartozik. 1860, az abszolút kormányzás megszűnésének az ideje és az Ausztriával való dualizmus kialakításának a kezdete ugyancsak határkő a műemlékvédelem történetében, még inkább az 1867, az osztrák-magyar kiegyezésnek az ideje. Mint látjuk, a műemlékvédelem szervezete bizonyos fáziskéséssel, 4-5 éves késéssel követi a nagy történeti fordulókat, ami azért azt is sejteti, hogy a műemlékvédelem kb. mekkora presztízzsel rendelkezik a társadalomban és a politikában, vagy akár a parlamentáris életben. Minden bizonnyal fordulópont 1914-18, az I. világháború, de az igazán komoly fordulópontot részben 1919, részben 1920, illetve a húszas évek eleje jelenti. Itt különösen hangsúlyozni kell az egész magyar műemléki szervezetnek, módszereinek, anyagának a lényeges helyiérték-váltását az országterület csökkenésével, a trianoni békeszerződésben az addigi magyar műemléki tevékenység fénypontjainak, idegen államokhoz kerülésével kapcsolatban és azt a teljesen érhető zavart is hangsúlyozni kell, amit a szakembergárda érez akkor, amikor kedvelt tárgyait szem elől tévesztette, azokat a kedvelt tárgyakat, amelyekről e pillanatban azt se tudja, hogy akár barátként, akár kevésbé barátságos kollégaként tekintett emberek kezében, ezeknek a sorsáért aggódnia kell-e. Ez az aggódás a húszas évek magyar művészettörténetében teljesen világosan jelentkezik, és jelentkezik ezután egy másik hangsúlyeltolódás is, a megmaradt, kicsi, ahogyan a korban mondják: csonka Magyarország emlékeire való koncentrálás és ezekben a magyar művészettörténet fontos emlékeinek az azonosítása. Nem utolsó sorban ebben az időben terelődik a hangsúly azokra a központokra, amelyekről a török pusztítások, a háborúk után az ország közepén általános vélemény az volt, hogy ezek nyomtalanul elpusztultak. E tekintetben ez az 1920 körüli nagy konfliktus az addig tárgyalt anyagnak elvesztése és az elméletileg sejthető anyagra való koncentrálás döntő változást jelent a magyarországi művészettörténetében. Hasonló