Műemlék-helyreállítások tegnap, ma, holnap (A 27. Egri Nyári Egyetem előadásai 1997 Eger, 1997)

Előadások - Gerhard GLASER: A drezdai Frauenkirche rekonstrukciója

29-én, 79 éves korában a Szász Evangélikus Lutheránus Tartományi Egyház vezető munkatársaként az alábbiakat írta nekem: „A Tartományi Egyházi Hivatal január 23-i memoranduma szerint egyedül csak minket drezdaiakat érintene, ha a templom romjait, mint a háború és a kollektív bűnösség elleni figyelmeztetést meghagynák, mert Németországban mindenütt újjáépítették a romokat. Mivel mi, drezdaiak nem lehetünk a háborús bűntettek egyedüli vétkesei, a romokat zarándokhellyé kellene tenni és valamennyi németet kényszeríteni arra, hogy zarándokoljon el Drezdába. " Hasonló megfontolásból - a német bűnösség tudatában - a német szellemi élet prominens képviselői 1947-ben ellenezték Goethe Majna-frankfurti szülőházának újjáépítését, amelynek pusztulását nem egy gondatlanul ottfelejtett vasaló miatt keletkezett tűz, vagy egy villámcsapás okozta, hanem az, amit Walter Dirks megfogalmazott a Mut zum Abschied-ben (Bátorság a búcsúhoz). A Majna-frankfurti Szabad Német Székeskáptalannak az egész világra kiterjedő körkérdése az újjáépítés előtt javarészt bátorítást eredményezett és Hermann Hesse így írt róla: „Talán ma még nem olyan nagy azon emberek száma, akik Németországon belül és azon kívül előre tudnák látni, micsoda életbevágó veszteségnek, micsoda szomorú betegségnek bizonyul majd a történelmi helyek lerombolása. Nemcsak nagy, nemes javak semmisülnek meg, sok nagy érték, szépség, hagyomány, a szeretet és a kegyelet tárgyai is. Az oktató és nevelő hatású környezetek a jelenlegi nemzedékeknek és ezek utódainak lelkivilágát olyan szubsztanciától fosztották meg, mely nélkül az ember élni ugyan nagy nehezen tud, de csak százszorosan megcsonkított életet." Hermann Hesse beszél a képek segítségével nevelő környezetről, végül az eredetiség képéről. Georg Hartmann a Szabad Német Székeskáptalan elöljárója 1951-ben, a Goethe ház megnyitóján mondott beszédében így nyilatkozik: „Mi a bátorság a búcsúhoz helyett az mondjuk: bátorság a hűséghez. " A kulturális fejlődés kontinuitása érvényesül, ez így van Drezdában is. A műemlékvédő ezt soha sem tudta volna kieszközölni, még akkor sem, ha ezt mégannyira feladatának tekintette volna is. Ez az általános kulturális tudat eredménye, és ebből adódik a műemlékvédő felelőssége, hogy az utókornak a hagyomány maximumát óvja meg, és ezt illessze hozzá a műemlék képéhez, hogy a jövőben az erő - mint Hermann Hesse mondja - ismét hatni tudjon. Rá hárul a felelősség, hogy ezt a hűség iránti bátorsággal tegye. Európa nyugati országai tapasztalatainak birtokában előre pillantva a feladatokra, a keleti, még mindig a háború nyomait viselő városokra, Drezdában 1982. november 19-én egy regionális ICOMOS kongresszuson 18 európai állam, köztük a régi Német Szövetségi Köztársaság, Ausztria és Svájc egy nyilatkozatot fogadtak el, a háború alatt lerombolt városok újjáépítésének koncepciójával kapcsolatban. Ebben így szól a 7. törvénycikk: „A háború állal lerombolt műemlékek helyreállítására számos módszertani lehetőség áll rendelkezésre. A lehetőségek sokaságát minden egyes esetben fontolóra kell venni. Ez a romkonzerválástól, mint emlékeztetőtől a teljes rekonstrukcióig terjed, a műemlékek szimbolikus értéke miatt, de az is lehet, hogy ismét létrehozunk egy városépítészeti együttest. A műemlékek teljes rekonstrukciója feltételezi, hogy megbízható dokumentáció áll rendelkezésre a pusztulás előtti állapotról, mely lehetővé teszi annak teljes elemzését. Ez természetesen mindig műemlékvédelmi tevékenység volt, ma is az, amelyhez a 30-as 40-es években Arno Kießling által a biztosítás és helyreállítás céljából készített tervek, az építési korszak valamennyi rendelkezésre álló forrása, számlák és levelezések feldolgozása járulnak. A Tartományi Műemlékvédelmi Hivatal munkatársai a Jäger Építészeti Irodával közösen a régészek által végzett romtalanítás idején megfigyelték a faragott kőszerkezeteket, a fúgák kiképzését, a habarcs összetételét, a rögzítéseket, stb. Összehasonlítva a forrásmunkákat, az építészeti-régészeti megfigyelésekkel sikerült pontos képet alkotni nemcsak a templomépítés alatt, 1726-1743 között történtekről, hanem éppúgy az 1945. február 15-én történtekről, mikor a templom összedőlt. A régészeti romtalanítás, mint műemlékvédelmi feladat nem jelentett mást, mint ennek a nem felrobbantott, hanem összeomlott homokkő épületnek minden darab faragott kövét gondosan felszedni, megnézni, lehetőleg meghatározni az eredeti helyét és alkalmassá tenni az újbóli felhasználásra, vagy arra,