XX. századi műemlékek és védelmük (A 26. Egri Nyári Egyetem előadásai 1996 Eger, 1996)

Előadások: - Fejérdy Tamás: A XX. századi építészet és a műemlékvédelem

FEJÉRDY TAMÁS A XX. SZÁZADI ÉPÍTÉSZET ÉS A MŰEMLÉKVÉDELEM E kapcsolatról szólni meglehetősen merész vállalkozás, nem is mondhatom azt, hogy az itt következőkben e kapcsolat minden eleméről részletesen, vagy akár csak említésként szó fog esni. Ez annál is inkább így van, mert mindkét terület — a műemlékvédelem is és századunk építészete is — igencsak sokat változott a század folyamán. Természetesnek kell tartanunk, hogy ez a változás jellemezte egymáshoz való viszonyukat is. A század kezdetén a műemlékvédelem és az akkor új építészet gyökerei talán nem is voltak túlságosan messze egymástól. Valószínűleg az adott kor „válságtüneteire" adott eltérő, de egymást kiegészítő válaszokról volt szó. A műemlékvédelem és a születő, valójában új szemléletű építészet egyaránt értékeket keres. A műemlékek védelme az elődök által alkotott, és a kor társadalmi változásai miatt sok esetben akár létükben is fenyegetett értékeket keresi. Mai szóval — az „örökség" iránti aggodalom és felelősség terméke. Mindemellett kétségtelenül tartozik a század elejének műemlékvédelméhez egyfajta nemzeti színezet is. Ez a tényező a kor szellemének megfelelően izmosodó nemzeti érzéssel nemcsak, hogy jól megfér, hanem egyenesen igényli is ezt. Az új építészet, a századforduló építészete csak látszólag, pontosabban a modern építészethez szoktatott szemű szemlélő számára folytatása a korábbi építészeti stílusoknak. Közhely, de mégis említeni kell, hogy funkcionalizmusával, az alkalmazott anyagok belső adottságainak ismeretével, tiszteletével és alkalmazásával és, nem utolsósorban, szuverén alkotási-szerkesztési megközelítésével már a később ,,modern"nek nevezett építészethez áll közelebb, mint historizáló előzményeihez. A műemlékvédelemhez hasonlóan értékcentrikus megközelítése — attól eltérően — nem a meglevő értékek restaurálását, netán újraalkotását célozza, hanem öntudatosan vallja és vállalja az új értékek megteremtésének feladatát. Közbevetőleg említem meg, hogy ez a ma építészére is jellemző magatartás. Műemlékekkel foglalkozva gyakorta találkozhatunk azzal, hogy a történeti épületet — a ma építészeinek egy része szerint — akkor lehet kicserélni, új épülettel helyettesíteni, ha az új „értékesebb", mint elődje. Az építészeti paradigmaváltásról szólva fontos megemlíteni, hogy — természetesen — sohasem egészen tiszta, egyértelmű a választóvonal. Ahogyan egymás mellett él a leköszönő és az újonnan fellépő stílus a művészetekben általában, nincs ez másképpen az építészetben sem. Az előző századot lezáró és századunkat indító építészeti törekvések mellett még sokáig tovább él a historizáló, eklektizáló megközelítés. Vagy nem tovább él, hanem vissza-vissza tér, mint ahogyan azt a klasszicizáló törekvésekről szólva a későbbiekben még látni fogjuk (hogy a neobarokk huszadik századi visszatérését ne is említsem). Ahhoz, hogy választott témánkat jobban megértethessem, szükséges még valamit pontosítani; A műemlékvédelem és a műemlékek restaurálása természetesen szorosan összetartozó, de azért mégsem azonos fogalmak. Témánk esetében eddig is, és a továbbiakban is inkább a műemlékrestaurálás-helyreállítás és a század építészete közötti kapcsolatot elemezzük. A műemlékek védelmének, vagy éppen a magyar szóhasználatban fehér holló ritkasággal megjelenő mü-