XX. századi műemlékek és védelmük (A 26. Egri Nyári Egyetem előadásai 1996 Eger, 1996)

Előadások: - Klein Rudolf: Építészet és identitás

szelni. Továbbá nem véletlen az sem, hogy a kettő mostanság időbelileg nagyjából egybevág.) Hasonlóképpen a regionalizmus (anti-liberalizmus) is többször bukkant föl. Első megjelenése a Fiatalok elnevezésű építészcsoporthoz kötődik századunk első évtizedében. Jelenléte számottevő volt a két világháború közötti időszakban is, hogy azután majdnem teljesen eltűnjék. Mégis búvópatakként egyes elemei — a kósi gondolkodás több mozzanatai is — újra napvilágra kerültek az 1970—80-as évek során az organikus iskola egyes alkotóinál. Eközben nem ritkán a regionalizmus formavilága más régiók jellemzője is volt. Előállt az a paradox helyzet, hogy a regionalizmus interregionálissá vált, a nép-nemzetiség nemzetközivé lett. Kós Károly magyar formavilága erősen emlékeztetett a finnekére, illetve más skandináv nemzetekére. Joggal nevezhetjük a magyar regionalizmust is egy kulturális attitűdnek, melynek a nemzeti (regionális) vonása csak másodlagos — legalábbis a mai korból szemlélve. 1.3. Az egyes stílusirányzatok mögötti intenzív eszmei háttér majdnem mindvégig meghatározó volt. Az építészek némelyike szilárd meggyőződéssel kezelte az identitással kapcsolatos kérdéseket és azok építészeti megnyilvánulásait. (Ezen identitás nem csak nemzeti önazonosságot takart, de kulturálist is. különösen a szocializmus építése során.) 1.4. Egyutas és többutas fejlődési szakaszok váltakozása jellemezte a huszadik századi magyar építészetet. Ám a nyugati országokban tapasztalható sémáktól eltérően, ahol a normál periódusok monisztikusak voltak és főleg a válságokat jellemezte a pluralisztikus útkeresés, Magyarországon a helyzet éppen fordított volt: Itt az egyutas fejlődés csak a válságos, azaz diktatórikus szakaszra — főképp a kommunista párt által irányított korra — érvényes, a demokratikus vagy féldemokratikus periódusok során viszont rendkívüli pluralizmus volt tapasztalható, mely ezek szerint normál periódusnak tekinthető. 1.5. Nem spontán fejlődés gyakran volt tapasztalható a huszadik századi magyar építészetben, amikor az építőművészet az állami kultúrpolitika megjelenítőjévé vált — akár a jobboldalé, akár a kvázi balos diktatúráé. Ez a gyakorlatban gyors változások formájában öltött testet, melyek az építészeten belüli fejlődéssel nem magyarázhatóak. 1.6. Az építészetelmélet közvetítő szerepe a politikai rendszer és a mindennapi építészeti gyakorlat között még a parancsuralmi rendszerek művészetének összefüggésében is jelentőssé teszi a magyarországi építészettörténet egyes szakaszait. 1.7. Az elméleti koncepciók sokszor szolgáltak támaszul a magyar építészek számára. Az elmélet, a szakmai viták fontos szerepet töltöttek be és következésképp az építészetelmélet nagy megbecsülést élvezett a gyakorló építészek soraiban. Ám az építészetelmélet a Kádár-korban diszkreditálódott, és ez is hozzájárult a ma tapasztalható talaj vesztéshez. 7.8. Az 'építészeti magyarság ' meghatározása az építészetelmélet feladatává vált. Mivel a magyar építőművészet gyakran közvetített ideológiai tartalmakat — főképp a nemzeti illetve kulturális identitás elemeit —, az építészetelméletre hárult a feladat, hogy meghatározza az eszmei irányelvek operacionalizációját, azaz hogy adott esetben mi is számít magyarnak, illetve szocialistának. Ezért az építészetelmélet olyan szférákat is érintett, melyek hagyományosan távol álltak tőle. Ennek messzemenő következményei lettek.