XX. századi műemlékek és védelmük (A 26. Egri Nyári Egyetem előadásai 1996 Eger, 1996)

Előadások: - A Helsinki Olimpiai Stadion újjáépítése 1991-94-ben

alatti nagy tereket irodáknak és egy ifjúsági szállónak építették be. Az eredeti funkcionális szépség talán mostanára egy kicsit megfakult, azonban az Olimpiai Stadiont nemzeti műemléknek tekintik, melyet mind történelmi, mind építészeti értékeiért védeni kell. Mikor úgy döntöttek, hogy az Atlétikai Európa Bajnokságot Helsinkiben rendezik, részletes műszaki felmérés kezdődött. Kiderült, hogy a lelátó északi görbületét azonnal le kell zárni, mert már össze akart dőlni. A magas tornyot és a festett felületeket korábban szintetikus festékkel festették újra, ezek most mállottak. A belső terek is megrongálódtak. A műszaki felmérés alapján a következőket javasolták: — az összes tartószerkezetet meg kell erősíteni — a lelátót ki kell javítani és vízálló felülettel kell borítani — a vastámasztékú székeket fel kell újítani — új eső-elvezető csatornákat kell építeni a pályákon és a vízelvezetőt fel kell újítani — új védőfelületet kell tenni minden beton mennyezetre, hogy az megakadályozza a karbonizációt — minden nyitott beton panelre páramentes szigetelést kell tenni — minden mozgó illesztéket meg kell javítani — a tornyot újra kell vakolni és festeni — meg kell javítani minden vas kerítést és korlátot. Az 1930-as években a beton új dolog volt és örökéletű anyagnak tekintették. Most már tudjuk, hogy ez nem igaz. A beton deformálódik eső és fagy hatására. A beton legproblematikusabb jelensége a karbonizáció. Mikor a vasbetont öntik, a vason védőréteg képződik. A friss beton alkáli és ez megvédi az erősítő vasakat a rozsdásodástól. Idővel a cement a betonban egy vegyi folyamat következtében karbonizálódik, ahol a széndioxid a levegőből érintkezésbe lép a cement kalciumjával. A folyamat 1-2 mm-es évenkénti sebességgel folytatódik, míg el nem éri a vasat, és az elkezd rozsdásodni. Egyre nő a rozsdás vas tömege és végül is ledobja a betonfelületet. így már a víz behatolhat a szerkezet belső részeibe és felgyorsul a bomlasztó folyamat. Ez a folyamat következett be a Stadionnál is, ahol öntöttvas volt a betonban. A szerkezetek károsodása nagyon alapos felújítást tett szükségessé. A Stadion egy alapítvány birtokában van, melyben az államnak és Helsinki városának többségi része van. A felújítás költségvetését 170 millió finn márkára (kb. 35 millió dollár) kalkulálták. Az állam és Helsinki városa úgy döntött, hogy a költségeket 50-50%-ban osztja meg. Elkezdődött a felújítás tervezése és a végrehajtást több fázisra osztották. Bár a Stadiont általában nemzeti műemléknek tekintik, semmiféle törvény nem védi. Mikor a munkálatok 1991 tavaszán elkezdődtek, akkor döbbentek rá, hogy a felújítás végrehajtásakor az eredeti szerkezetek nagy részét el kell távolítani, így érintkezésbe léptek a Műemlékvédelmi Hivatallal. A Kulturális Minisztérium egy kis összeget adott a történeti leltárra és a stadion dokumentációjára. A leltár és a dokumentáció, véleményem szerint alapvető része bármely történelmileg értékes épület javításának a tervezésénél. Ezt a munkát most a poros és zajos építkezés idején végezték el. Kiderült, hogy sok eredeti részletet, pl. ajtókat, ablakokat, elektromos és víz szerelvényeket még mindig használtak az épületben, de ki szándékoztak cserélni újakra. Néhány kemény tárgyalás után a tervezőkkel a döntéshozók arra az elhatározásra jutottak, hogy az összes eredeti elemet, amit meg lehet javítani, meg kell menteni ahelyett, hogy újakkal helyettesítenék őket. Ugyanakkor a tönkrement betonrészek javítása folytatódott. Alternatív lehetőségek voltak a beton lelátó javítására: eltávolítani a teljesen tönkrement vízszintes lapokat és helyükbe újakat tenni, vagy előregyártott elemeket tenni a tartó oszlopokra. Az utóbbi módszernél pótlólagos új