XX. századi műemlékek és védelmük (A 26. Egri Nyári Egyetem előadásai 1996 Eger, 1996)

Előadások: - Damjan Prelovšek: Joze (Josip, Jusep) Plečnik (Ljubljana, 1892. jan. 23-1957. jan.7)

sére — most itt ez egy tartósabb anyaggá változott. Kortársaival ellentétben Plecnik nem követte a stilisztikai fejlődés egyenes vonalát, hanem sokszor visszatért a bécsi évek témáihoz (a Népszerű Kölcsön Bank épülete Celje-ben, 1928—29). Meg kell említeni az úgynevezett „Peglezen'

1 t („sík vas"), egy házat a Poljaniza utcán (1940—42), a Ljubljanai városháza hatalmas komplexének egy részletét. Ugyanekkor Plecnik egy kertes villát is tervezett barátjának, M. Prelovseknek, mely szintén a prágai témákat idézi. Mikor „Plecnik Ljubljanájáról" beszélünk, mindazt az újítást értjük, amit az építész szülővárosának megjelenésébe hozott. Mikor az állami építési törvényt alkották, Plecniket arra kérték, hogy összegezze először nézeteit Ljubljana és az északi negyede (az ún. „Szent Kereszt" negyed) speciális urbanisztikai tervétől. így meghatározta a város további fejlesztéséhez szükséges fő monumentális kiindulópontokat. Projektjét főként 0. Wagner és C. Sitte elveire építette. „Plecnik Ljubljanájának" a magja kölcsönösen egymásba kapcsolódó piac és park területeket jelent, melyeket emlékművek, obeliszkek és zöldterületek jelölnek ki. Ha M. Fabianikhoz hasonlítjuk, Plecnik először is a város esztétikus lehetőségeire korlátozta magát, bár tisztában volt vitális funkcióival is. Ljubljana északi részét úgy képzelte el, hogy a monumentális középületek összekapcsolódnak a tipológiailag gazdag kertvárossal. Az 1930-as évek elején bekövetkezett gazdasági világválság azonban megváltoztatta a fontossági sorrendet. Egy új egyetem épület, városháza, galéria terve helyett közmunkákat kellett végezni, melyeket a munkanélküliek alapjából lehetett finanszírozni (szabályozási munkák a Ljubljanicán és a Gradascicán, az ún. „Sance" rámpa a Várhegyen). Plecnik törekvései arra irányultak, hogy gyógyítsa az 1895-ös földrengés okozta sebeket. Három Híd-ja (1929—31) próbálta visszaadni Ljubljanának azt a bizonyos Velencei hangulatot, mely közép Szlovéniában a 18. század elején volt jellemző. Az utolsó nagy munka, melyet Plecnik meg tudott valósítani a Zale nevű halottasház volt Ljubljanában (1939—40), egyfajta „holtak városa", búcsú kápolnákkal, melyeknek mindegyike más formájú, mely a falusi temetések hagyományát a modern időkkel ötvözi és amely, gazdag témáival és tipológiájával teljes oeuvre-jának a szintézisét tükrözi. AII. világháború után Plecnik tovább folytatta templomai berendezését és újjáépített néhány egyházi épületet, mely megsérült, vagy elvesztette egyházi jellegét (Sranje, Ponikne a Snetviskaplanatán). Terveket nyújtott be Littoral és Gorisko vidékre, de sikertelenül. Ifjúkori terveit egy közonti kupolával fedett épületről a Szlovéniai Parlament épületének meg nem valósult elképzelésében szintetizálta (1947). Az önkormányzattól az egyetlen megbízás az elhagyott Német Lovagrend kolostorának a helyreállítása volt Ljubljanában; máskülönben a negyvenes és ötvenes éveket leginkább dekoratív jellegű feladatok jellemezték (könyvterv, iparművészet). G. Semper alapelvéből kiindulva, miszerint a művészetnek és a kézművességnek alapvető fontossága van az építészetben, Plecnik pályája során tervezett bútort, lámpát, textileket, liturgikus tárgyakat, grafikus terveket. A Ljubljanában és Grazban szerzett asztalos ipari tudása tovább mélyült Bécsben, ahol a biedermayer és angol bútorokat tanulmányozta. Tartózkodott az olyan divatos újdonságoktól, mint a fa hajlítása és préselése, és ragaszkodott a klasszikus burkolatokhoz. Székek és ülőgarnitúrák tervezésekor szerette követni Semper elméletét, miszerint a legelegánsabb antik darabok általában fémből készültek. Próbált újraéleszteni képzeletbeli antik modelleket fém formákat idéző, rendkívül mesteri fa szerkezetekből. Már a grazi iparművészeti intézetben kinyilvánította különös kötődését a fémekhez, és saját fémmegmunkáló képességeit tökéletesítette Prágában a fémmunkás mester iskolával való együttműködésével. Különösen követendőnek tartotta a cseh középkori drágakő és féldrágakő szépművészeeti termék példáját. Mikor 1913-tól kezdődően számtalan kelyhet tervezett, főként Semper