XX. századi műemlékek és védelmük (A 26. Egri Nyári Egyetem előadásai 1996 Eger, 1996)

Előadások: - Ferkai András: Hivatalos építészet a Horthy-korszakban

harmincas-korai negyvenes évekre. Egyes történészek az 1938—45 közötti éveket külön korszaknak tekintik, melyben szerintük a népi törekvések dominálnak, magam inkább arra hajlok, hogy ezt az időszakot — enyhén klasszicizáló és regionalista törekvéseivel együtt — a modern folytatásaként, a hely és társadalom tényleges adottságaihoz, igényeihez való alkalmazkodásként fogjam fel. Mindenképpen kihangsúlyozandónak tartom, hogy Magyarországon még a második világháború éveiben is jelentős modern alkotások születtek, miközben Európa nagy részén a modern építészet helyzete lehetetlenné vált. 1. Az 1920-as évek konzervativizmusának okai Az első évtized konzervativizmusa nem speciálisan magyar, hanem világjelenség volt az első világháború után. A háború és az Európán végigsöprő forradalmi hullám nem csak az avantgárdé mozgalmat hívta életre, hanem — érthető módon — a múltba fordulás reakcióját, a biztonságos és békés korok iránti nosztalgiát is kiváltotta. Az európai országok többségében (Hollandia, Németország, Csehszlovákia és a Szovjetunió kivételével) a konzervatív építészet egészen 1930-ig uralkodott. így volt ez Magyarországon is, azzal a különbséggel, hogy — sajátos történelmi okokból — a húszas évek konzervativizmusa merevebb és kizárólagosabb volt mint másutt. A vesztett háború, a rákövetkező forradalmak és ellenforradalom, de főként a békeszerződés súlyos feltételei totális gazdasági és lelki válságba sodorták az országot. A Habsburg-birodalom összeomlásával Magyarország elnyerte függetlenségét, de a történelmi országterület integritását nem sikerült megőrizni: a Versailles-i békeszerződés területének kétharmadát és lakosságának felét a szomszédos országokhoz csatolta. Az 1919 őszén hatalomra került jobboldali kormány az országot ért minden baj okát abban a folyamatban látta, ami a Tanácsköztársasághoz vezetett, ezért nem csak a szocialista-kommunista eszméket ítélte el, hanem a politikai és művészeti radikalizmus minden formáját. Ezzel valóságos emigrációs hullámot indított meg. A háború előtti újító művészeti törekvések megszakadtak, a magyar avantgárd a húszas években külföldre szorult: bécsi, párizsi, berlini és weimari emigrációban fejlődött. Művészeik csak 1925 után kezdtek hazaszállingózni. Abban, hogy a konzervatív szemlélet egészen az évtizedfordulóig tartotta magát, döntő szerepe volt a gazdasági és kulturális téren egyaránt autokratikus Bethlen-kormánynak és a rendszert legitimáló Egyháznak. A „neobarokk társadalom", melyet a hayomány- és tekintélytisztelet jellemzett, az ellenreformáció barokkjában találta meg a vágyainak legmegfelelőbb stílust. Elfogadott volt továbbá bármilyen más történeti vagy kevert stílus, csak a modern nem. E korszak nagy munkáit általában a tekintéllyel, pozícióval rendelkező konzervatív építész-professzorok és állami hivatalnokok szerezték meg. A közületi megbízások javát közvetlenül adták. Kevés tervpályázat volt, de azokon is ezt a befolyásos réteget díjazták. 2. Állami, közületi építtetőt és építkezéseik A minisztériumok, állami intézmények és a közigazgatás épületei a húszas években szerények, a háború előttiek kiviteléhez képest kifejezetten szegényesek, amit gipsz- vagy műkő architektúrával igyekeznek leplezni. Kétségtelen értékük, hogy léptékben és stílusban jól illeszkednek a település képébe. Az alapforma hol a barokkból, hol a klasszicizmusból ered, hol a kettő keveréke. Ritkábban középkori és nemzeti jellegűnek tartott formák is feltűnnek. Stílusukat mégsem lehet historizmusnak nevezni a fogalom 19. századi értelmében, hiszen itt inkább történelmi hangulat-