XX. századi műemlékek és védelmük (A 26. Egri Nyári Egyetem előadásai 1996 Eger, 1996)

Előadások: - Harrach Erzsébet: A XX. századi műemlékek és védelmük

HARRACH ERZSÉBET A XX. SZÁZADI MŰEMLÉKEK ÉS VÉDELMÜK Noszvaj, 1996. július 1—9. A XX. század építészete a dokumentációs tárakban Az építési és műemlékvédelmi gyakorlatban ma nálunk zömében még alkalmazott műszaki dokumentációk készítése és azok megőrzése századok alatt alakult ki, hosszú történeti fejlődés eredményeként. A napjainkban zajló informatikai forradalom, a számítógépes tervezést és az adatkezelést, a források tárolását, elképzelésem szerint, már a 20. század végére, de a 21. századra feltétlenül alapvetően meg fogja változtatni. A dokumentumok, jelen esetben az építészeti tervek, az adott kort tükrözik. Az építést mindig tervezés előzte meg, bár ennek nyomait csak az írásbeliség általános elterjedése után kereshetjük. A tervrajzok értékelését megelőzte a térképek használata, mindkettőt pedig az iratok készítése és gondos megőrzése. A fogalmak minden korban összefonódtak. Az iratok, levelek mindig fontosak voltak, őrzésük szokásai hamar kialakultak. A rajzos anyagok közül harcászati, biztonsági, városrendezési és első sorban a birtokviszonyokat rögzítő gazdasági, és más szempontok miatt elsődlegesek voltak a térképek. Az építészeti rajzok nem voltak sokáig közérdekűek. A források más kategóriái kívül esnek vizsgálódásunkon. a következő fontos kérdések, hogy hol keletkeztek, majd őrződtek, őrződnek meg ma a fent említett források? Az építészeti tervek leggyakrabban megbízásra készültek. Az alkotók egyének (építőmester, építész stb.) vagy valamilyen közösség tagjai (építő, műhely, céhek, vállalkozók, tervező irodák stb.). A tervek minden korban az igazgatási struktúrának megfelelően, a megbízóhoz, majd az illetékes hatósághoz kerültek. Az idők folyamán azonban oda, ahol kötelességeket és jogokat biztosítottak. Az állami hivatalokban, állami, városi és családi levéltárakban, és/vagy ahol készültek. A legfontosabb gyűjtőhelyek egyike ma is a levéltár. A levéltárakban tudjuk nyomon követni a térképek tervek készülésének, gyűjtésének, tárolásának folyamatát is. A történelmi múlt írott forrásai mellett a levéltárak őrzik az állami szervezetek, hivatalok és más területek rajzos anyagát is. Magyarországon és Európa más államaiban is — szinte napjainkig —, elsősorban a hivatali, igazgatási szerkezet határozza meg a levéltárak gyűjtőterületét. A térképek és tervek az iratoknak szinte melléktermékeként őrződnek meg, csak ritkán önálló forrásként. A magyar történeti előzmények sajátossága, hogy az államalapítástól a középkoron át a török hódoltságig keletkezett tervek és térképek nagyrészt elpusztultak, csekély számuk miatt múzeumi emlékek csupán. A török előtti levéltárak jelentős része megsemmisült, a XVI—XVII. századi Magyarországra vonatkozó műszaki anyagokat (végvárak rajzait, erődítési terveket, katonai térképeket) a bécsi kormányszervek őrizték, sőt olykor azok távolabbi európai gyűjteményekbe kerültek.

1 Levéltárainkba, a legkorábban előforduló műszaki tervek az iratok mellékleteként kerültek és előfordulásuk a 18. század elejétől mondható rendszeresnek.