Varak és kastélyok (A 25. Egri Nyári Egyetem előadásai 1995 Eger, 1995)

Előadások: - Román András: A városfalak a történeti városokban

ható volt, északon azonban a városfaltól nem messze már meredeken emelkedett a terep. így született az a terv, hogy az összekötő forgalmi utat közvetlenül a városfal mentén kell megépíteni, ehhez pedig le kell bontani a falhoz kívülről tapadó, nagyrészt földszintes beépítést. S ha már északon, akkor nyugaton is: a két forgalmi utat szükségszerűen összekötő gyűjtőút se vezethet át a belvároson, hanem akkor tapadjon ez is a falhoz. A tervet megvalósították, a téglalap két oldalán összefüggő egészében kiszabadult és láthatóvá vált a városfal. Ez a legnagyobb szabású városfal kiszabadítás és bemutatás Magyarországon, de talán világviszonylatban sincs sok ehhez hasonló. Helyes volt-e mindez vagy nem lett volna szabad megvalósítani? Érvek és ellenérvek sokasága hangzik el azóta is. Ezek között hadd mondjam el itt a magam véleményét. Meggyőződésem, hogy forgalmi és gyűjtőútra szükség volt, e nélkül a város forgalma megbénult volna. Nyilvánvaló, hogy a belvároson ezeket átvezetni képtelenség, a faltól valamivel távolabbra helyezni talán lehetett volna, főleg nyugaton. Ha meghagyják azonban a falat övező házsort, bontani akkor is kellett volna és a forgalmas útnak kis igényű, ilyen-olyan házak mellé kerülvén gyatra városkép jött volna létre. Most viszont a városfal összefüggő sávja impozáns, nagyszabású látvány, ahol a fal éle fölött megjelenik a képben a székesegyház négy tornya, a várossziluett számos eleme. A Velencei Karta azt tanítja a bontásokról, hogy akkor szabad valamit, ami történeti, elbontani, ha ezzel többletértéket nyerünk. Magam úgy vélem, hogy a városfal bemutatása, a városkép gazdagodása többletérték az érte (meg hát főleg a forgalmi megoldásért) lebontott beépítéshez képest. Történeti volt, volt közte egy-két értékesebb ház (bár nem sok), hozzátartozott Pécs városfejlődéséhez — de nem ért annyit, mint a bontásuk árán nyert többletérték. így a magam részéről egyetértek a megvalósult rendezéssel és örülök annak, hogy Magyarországon is lett egy nagy hosszban feltáruló és élvezhető városfal. A világ számos városában az egykori falból vagy erődből csak kisebb, lényegtelen szakaszok maradtak meg, amelyeknek így nincs jelentős városképi szerepe, inkább a várostörténet szempontjából fontosak. Ilyennek tekinthető Budán, a Margit körút mentén a Víziváros egykori falának rövid megmaradt szakasza vagy a szegedi vár torzója a Tisza partján. Szerencsésebb eset és nem is ritka, amikor egykori városkapukat került el a bontás, mint Santo Domingóban. Számos fontos városban a városszerkezeten kívül ma már csak elnevezés utal az egykori városfalra, illetve annak kapuira. Párizsban a várost átszelő egyik metróvonal mindkét végállomása az egykori kapukra utal: Porte de Clignancourt és Porte l'Orléans. A XX. század végére — a század közepének nagy visszaesése, szörnyű bűnei után — a világ urbanisztikája eljutott oda, hogy a városrendezés-városfejlesztés célja nem paraméterek hajszolása, hanem egy olyan emberi környezet létrehozása vagy megőrzése, ahol kellemes élni, lakni. Ehhez legnagyobb mértékben a városok hagyományos negyedei és elemei tudnak hozzájárulni, ha bevonják őket a város képébe, a város életébe. Hogy az ilyen elemek között talán a városfalak és azok tartozékai, a bástyák, a kapuk a leglényegesebbek, ezt nem kell külön magyarázni. Ezért örülnek azon városok urbanistái (és főleg: lakói), ahol ilyeneket a korábbi korok pusztításai meghagytak.