Varak és kastélyok (A 25. Egri Nyári Egyetem előadásai 1995 Eger, 1995)

Előadások: - Román András: A városfalak a történeti városokban

zolja a korábbi, XII. századi falak nyomvonalát. Nem ezen előadás feladata annak elemzése, hogy egyes európai várososokban miért menekült meg a városfal a XVIII. századi lebontástól, ezért csupán hadd soroljak föl néhányat az e tekintetben szerencsés városok közül (a már említett Jeruzsálem, Róma és Isztambul mellett): Nürnberg, Rothenburg ob der Tauber. Bártfa (Hardejov), a svédországi Visby vagy Avila, Spanyolországban. Megkönnyítette a városfalak fennmaradási esélyét, ha a domborzati viszonyok nem tették lehetővé, vagy legalább is nagyon megnehezítették az újabb beépítést. így maradhattak meg szerencsére a budai városfalak s ebből a szempontból voltaképpen mindegy, hogy ezeket a falakat ezen a nyomvonalon a törökök építették, így szigorúan véve nem középkorúak. Sajátos eset, amikor egy város falait vévig lebontották, de a fellegvárat meghagyták. Moszkva ilyen, ahol a Kreml impozáns falait és bástyáit nem bántotta a bontás (így lett világörökség), a város voltaképpeni falait azonban lebontották. Külön kategóriát képeznek az ún. bastide-ok, amik főleg Dél-Franciaországban és részben Olaszországban jöttek létre a középkor végén, az újkor elején, a renaszanszban. Ezek egy-egy király vagy más nagyúr által alapított városkák, ahol a városfal egyszerre épült a tervezett alaprajzú várossal s így az adott kor urbanisztikailag igen jellegzetes alkotásai. A Pó síkságon fekvő Sabbioneta későbbi alapítású s talán valamennyi társánál szerencsésebb abban a tekintetben, hogy a városka ma se nagyobb az egykorinál, így szinte változatlan környezetben ül a tájban. Erődített városok (vagy talán inkább városerődök) alapítása egészen a XVII. századig előfordult Európában. Ekkortájt alapították Érsekújvárt (Nove Zámky). Zamosc a gyönyörű, méltán világörökség lengyel városka, ami az új-olasz bástyás erődítések nagyon jellegzetes és szinte teljes egészében megmaradt példája. S ezzel nagyjából eljutottunk az európai fejlődés végére, amikor, ugyanebben a korban, meglévő városokat is erősítenek stratégiailag fontos helyeken új-olasz bástyás védművekkel Vauban, a nagy francia hadmérnök tervei szerint vagy annak szellemében. Egy példa erre: Besançon, Franciaországban. Természetesen Európán kívül is övezték fallal a városokat. A középkor során főleg az iszlám világban volt ez jellegzetes, ide sorolható, akkori hovatartozása alapján a már többször említett Jeruzsálem. De a sok másik közül említsük most meg Fezt vagy Kerouant is, mindkettő világörökség (persze, Jeruzsálem, Róma, Isztambul is az). És meg kell emlékezni azokról az erődített városokról is, amiket a gyarmatosítók már az újkorban alapítottak és vettek körül fallal. Szintén két világörökség példa: a portugálok által erődített Galle Sri Lankán és a világ talán legfiatalabb erődített városa, a francia-kanadai Quebec. Városfalakról szólván megemlíteni kívánom, hogy nem tartom előadásom témája részének, ha egy nagyvárosban éppenséggel van valami vár- vagy erődmaradvány. A hatalmassá nőtt Londonban a White Tower éppúgy legfeljebb egy hangsúlyos eleme, de nem meghatározó része a városképnek, mint Rómában az Angyalvár, vagy Tokióban a császári palotát övező fal. Ide sorolom Pesten Contra-Aquincum romjait, de még a budai Gellérthegyen a Citadellát is. Határesetnek tartom ebből a szempontból a budai középkori erődrendszernek az 1940-es, 50-es években rekonstruált maradványait. Annál is inkább, hiszen itt alig beszélhetünk fennmaradt emlékekről, sokkal inkább a Gerő László tehetségét, ízlését és fantáziáját dicsérő rekonstrukciókról, amik új, fontos, megnyerő elemmel gazdagították a budapesti városképet, hitelességükről azonban ejtsünk kevesebb szót. A budai erődrendszerről említettek arra is alkalmasak, hogy átvezetést képezzenek az előadás voltaképpeni témájára, hogy t.i. mik a műemlékvédelem és az urbanisztika feladatai és mik a lehetőségei a városfalakkal kapcsolatosan. Ha számot vetünk a ténnyel, hogy nagyon kevés ki-